Amennyire tetszett a Dark első évada annyira nehezen kezdtem neki a másodiknak. Őszintén szólva a korábbi szezon lezárása elsőre meglehetősen gyengének tűnt, én pedig azok közé tartozom, akik unják a végtelen folytatásokat és az ezernyi apokalipszist. A készítők azonban bejelentették, hogy a harmadik évaddal lezárják a történetet, ez pedig azt jelzi, hogy tudják mit szeretnének a sorozatból kihozni, ami manapság meglehetősen ritka...

Őszintén szólva, a Dark tipikusan az az alkotás, amit az ember nagyon megszeret, viszont a következő évadra a sok időutazás és a szálak bonyolultsága miatt nagyjából mindent elfelejt. Így a Netflix 3 perces recap-je valójában semmit sem ér, vagyis aki nem akarja újranézni az előző évadot, de érteni szeretné a fordulatokat annak muszáj kicsit utána olvasnia, hogy mégis ki kicsoda. Ez persze avatatlan szemnek meglehetősen furcsa lehet, de több idősíkon és azon belül is rengeteg szálon zajlik a cselekmény, egy karaktert több színész játszik más-más korban. Ráadásul még az elsőre mellékszereplőnek tűnő személyeknek is kulcsfontosságú jelentősége van. Ahogy ez már az előző évadban is szembetűnő volt, egy teljesen másmilyen időfelfogással dolgoznak a készítők, mint amit megszokhattunk. Ez pedig a sorozat egyik legnagyobb pozitívuma, hiszen a Dark-ban nem csak a múlt hat a jelenre és a jövőre, hanem a jövő is visszahat a múltra. Ezt úgy kell elképzelni, hogy valójában nem te vagy a gyermeked anyja, hanem fordítva és azért nem ismerted szüleidet a saját idősíkodban, mert valójában te szülted meg a saját édesanyád és te magad pedig egy másik idősíkban fogantál. Ilyen és ehhez hasonló helyzetekkel teli van a második évad, tehát aki aggódott, hogy a nagy Mikkel csavarnál kifogynak az ötletek az nagyot tévedett. Ehhez hozzáadódik, hogy a szereplők többször is találkoznak önmagukkal, ráadásul bizonyos helyzetekben be is avatkoznak a saját múltjukba, viszont ez nem eredményezi az életutuk megváltozását, hiszen az idő ciklikus. Tehát mindez már számtalanszor megtörtént a múltban, a jelenben, valamint a jövőben.

A cselekmény fonalát nagyjából ugyanott vesszük fel, ahol korábban abbamaradt. A fiatalabbik Jonas 2053-ban ragadt és próbál visszajutni saját idősíkjára, az idősebbik pedig 2020-ban igyekszik megakadályozni az apokalipszist. Továbbra is Jonas a főszereplő azonban nem lehet tudni, hogy mi a pontos szerepe a történetben. A fő kérdés az egész évad alatt az, hogy képes-e megtalálni azt a kiskaput, amivel megszűntetheti a tragédiák önismétlődését, ugyanakkor az persze nem derül ki, hogy mennyiben egyezik a fiatal, valamint az idősebb Jonas útja. Az egész időutazás hátterében megjelenik egy szervezet a „Sic Mundus”, aminek a céljaival és vezetőjével, Adam-mal is megismerkedünk. Valamint végre megtudjuk, hogy mi a szerepe Noah-nak. Eközben 2020-ban a rendőrség egy új nyomozóval, Clausen-nel az élen, megpróbálja feltárni a rejtélyes eltűnéseket, és fényderül Winden további sötét titkaira is. Itt persze folyamatosan nyomoz mindenki, mindenki után. A gyerekek, a szülők a nagyszülők, és majdnem az összes lényeges karakter valamilyen úton-módon, de utazik az időben. Éppen ezért 1921, 1954 és 1987-es történésekbe is betekintést nyerhetünk. A színészi játék továbbra is kiváló, ráadásul sikerült egymásra hasonlító szereplőket beválogatni, így teljesen hitelesen ábrázolják ugyanazokat a személyeket más-más korúként. Ennek a hatalmas szereplőgárdának egyetlen hátránya, hogy a karakterdrámák kidolgozására értelemszerűen nem jut elég idő.

Viszont a Dark nem is ezzel tűnik ki a jelenlegi felhozatalból. Valójában a sorozat legnagyobb előnye az, amit sokan hátrányként fognak fel, vagyis a komplexitás. Igen, ehhez a sorozathoz türelem kell és odafigyelés, de ha az ember rászánja magát és kellő „alázattal” nézi végig, akkor egyértelműen meghálálja. Végül pedig a finálé... Itt ugyanaz a helyzet, mint az előző évad befejezésénél, rendkívül kockázatos irányba terelik a szériát, de kétségkívül bátor húzás a részükről. Viszont, ha ugyanilyen precizitással viszik tovább a történetet, akkor egy olyan összetett befejező évadot kapunk, ami a párját ritkítja.

Összességében a második szezon kiválóan sikerült, aminek a komplexitása és filozófiai háttere többszörösen meghaladja a jelenleg futó sorozatok 90%-át. Éppen ezért sajnálatos, hogy szélesebb körben sosem fog hatalmas népszerűségnek örvendeni, mivel a többség a felszínen csak annyit lát belőle, hogy ez olyan „sztréndzsör tingszes”. Akinek azonban van ideje és hangulata egy lassan építkező és nagy figyelmet igénylő sorozathoz annak bátran ajánlom, aki pedig még nem kezdett neki a második évadnak azt megnyugtatnám, hogy nem hozott szégyent az előzményre. Végül pedig - a sorozathoz híven- ahelyett, hogy elsütném a minden vég egy kezdet és minden kezdet egy véghez hasonló közhely parádét, inkább csak a nyitóképsoron található idézettel zárnék:

„S, ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény visszanéz rád" (Friedrich Nietzsche)

8,5/10