"A gyilkolás olyan klasszikus eszközei közül, mint a nagy íj, a nyílpuska, a dobókés, a bozótvágó, a bumeráng, az indiánok ólomgolyóval ellátott forgókötele, a sörétes puska, a kézi lőfegyver vagy a vadászpuska, talán a vadászpuska a legalkalmasabb; kivált ha arra a rendkívül veszélyes állatfajtára óhajt vadászni, melynek neve – ember."

David Osborn könyve a Vadászidény 1956-ban jelent meg és 1974-ben kapott is egy adaptációt ugyanezzel a címmel Peter Fonda, Cornelia Sharpe, John Phillip Law, Richard Lynch és William Holden (aki ma lenne éppen 100 éves) főszereplésével. Nem csodálom, hogy ezt a történetet vászonra vitték, mert kiváló filmes alapanyag és nem utolsósorban nagyon izgalmas olvasmány. Ne tévesszen meg senkit a kissé gagyi magyar borítója, erre a könyvre tényleg igaz, hogy ne a borítója alapján ítéljünk.

A történetet több szemszögből közelíti meg az író, így több látásmódból ismerhetjük és tapasztalhatjuk meg az eseményeket. Három jóbarát minden évben lemegy egy Isten háta mögötti vadászházba lazítani és élvezni a hajsza örömét. Ken, Greg és Art jómódúak, családjuk van, magas pozíciókat töltenek be és a társadalom megbecsült tagjai. Egyetem óta nagyon jó barátok és összeköti őket közös hobbijuk: szeretnek embereket elfogni, nőket erőszakolni, kikötözni, majd miután elszórakoztak velük, szabadon engedik az erdőben áldozataikat és vadászni kezdenek rájuk. Meg is van már a kiszemelt pár, akikkel kellemesen eltölthetik a napjaikat, ám ezúttal nem várt fordulatban van részük.

Letehetetlen ez a könyv, egyszerűen beszippantja az olvasóját és ez nemcsak annak köszönhető, hogy nem egy szemszögből érthetjük meg a történetet. Kapunk jól megírt karaktereket, bemutatja nekünk az író a hatalom emberi természetre gyakorolt hatását, a túlélési ösztönök különbözőségét, a vad és a vadász közötti kapcsolatot és azt, hogyan viselkedik az üldözőből lett üldözött.

Megismerhetjük a férfi és a női megközelítést, megtudhatjuk, mennyire befolyásolja valakinek a megítélését a társadalomban elfoglalt szerepe és megérthetjük, milyen hatással van valakire az, hogy több évtizedig mindent megúszott, amit csak akart. Beleértve a nők megerőszakolását és megölését is. Ám semmi sem marad megtorlatlanul és a múlt árnyéka igenis rávetülhet a jelenre.

Kifejezetten érdekesek a karakterek, a motivációik, a vérmérsékletük és a szerepük változásával bekövetkezett jellemváltozásuk is. Érdekes látni, hogy Nancy és Martin, a két vad, hogyan kezeli a kialakult helyzetet és egymást ebben az őrült szituációban. Az is nagyon fontos, hogyan indulunk neki ennek a történetnek és milyen kapcsolatban állnak egymással a szereplők. Elvégre nem mindegy, hogy házaspárok, vagy szeretők az elejtett áldozatok. Más a viszony, más a reakció. Nem ismerik annyira egymást, éppen ezért nem is bízhatnak annyira egymásban.

A regény olvasása közben rengetegszer vetődik fel a kérdés: mi mit tennénk egy ilyen helyzetben? Ám ami nekem a leginkább tetszett az az, hogy akiket főszereplőnek hittem korántsem voltak azok. Az egész mögött meghúzódott egy láthatatlan esemény, amiből kifolyólag egy ponton túl minden más értelmet kapott. Ettől vált igazán izgalmassá a történet.

A Vadászidényt nem a vadászat, vagy az akció teszi annyira izgalmassá, hanem a lélektani és a társadalomkritikai vonal. Talán lehetne valamivel hosszabb is, hogy még nagyobb hangsúlyt kapjanak a felvetett kérdések és témák. Én még olvastam volna, mert tényleg nagyon érdekes volt Osborn története és egy-két helyen a nagyobb kidolgozottság még pontosabb és húsbavágóbb értelmezést adott volna az olvasóknak.

Akit érdekel a lélektan, a sorozatgyilkosok természete és a gyilkolás kiindulópontjainak különbözősége, a személyiségek ütköztetése és a társadalomban való szerepük, akkor annak kötelező elolvasni a Vadászidényt. Aki azonban csak akcióra és gyilkolásra számít, annak csalódást fog okozni a könyv, mert sokkal többről van itt szó puszta üldözésnél.

Pontszámom: 8/10.

moly.hu