Azt hiszem nem lepek meg azzal senkit, ha azt mondom, nagyon bírom a bosszúmozikat. Nem véletlen ez a rovat sem. :) Ennek pedig van egy olyan alműfaja, ami a rape & revenge címet viseli. Egyszerű a képlet, adott egy szereplő (általában) hölgy, akit megerőszakolnak és ezért véres bosszút áll vagy ő, vagy a családtagjai. Ilyen film a Köpök a sírodra, Az utolsó ház balra (személyes kedvencem az eredeti, de a remake is jó lett), Lady Snowblood, vagy a Bosszúvágy. Mindegyik igazi klasszikus a témában. Most pedig itt van nekünk a francia Coralie Fargeat rendező munkája, A bosszú.

A filmben adott három férfi és egy nő. Jen csodaszép, dögös, szexis, igazán vadító látvány, aki tudatában is van ennek. Richard szeretőjeként érkezik annak isten háta mögött házába, hogy két napot eltöltsenek együtt. Igen ám, de Richard két társa, Stan és Dimitri előbb érkezik, megzavarva az idillt. Jen pedig élvezi a figyelmet, biztonságban érzi magát Richard mellett, aminek az lesz végül az eredménye, hogy megerőszakolják és segítség helyett, egy szakadékban találja magát felnyársalva egy fatörzsön. Csodával határos módon Jen túléli a borzalmakat és elindul, hogy elégtételt vegyen azokon, akik ezt tették vele.

Nos, amint látszik a képlet nagyon egyszerű és a megszokott sablonokból építkeznek. Éppen ezért lehetne ez a film egy teljesen szokványos darabja is a műfajnak, amit egyszer megnézünk és el is felejtünk. Ám hála a rendezőnőnek és a főszereplőnek, A bosszú a sablonos története ellenére, nagyon messze áll az átlagtól. Kezdjük ott, hogy ebben a történetben nem egy visszahúzódó szépséget kapunk, hanem egy belevaló csajt, aki örömmel használja a szexualitását és élvezi a figyelmet. Játszadozik a pasikkal, miközben azért egyértelművé teszi, hogy mik is a határok. Csak éppen az erősebb nem képviselői ezt nem veszik figyelembe és úgy vélik, ha a csaj táncikált nekik, akkor már a bugyijába is beengedi őket. Itt szeretném határozottan kijelenteni, hogy ez bizony nincsen így és az a nő, aki flörtöl és kihívó még nem szabad préda, nem feltétlenszexet akar és mindez soha nem ad okot az erőszakra. Nem az ő hibája, ahogyan azt sokan vélik és vallják, a nemi erőszaknak csak egyetlen magyarázata van: az, hogy aki elköveti az egy gyenge jellemű, beteg állat.

Itt érkezünk el a következő üdítő ponthoz, ez pedig a három férfi karakterének ábrázolása. Richard az igazi alfahím. Izmos, jóképű, határozott, férfias. Ő az irányító, aki mindent igyekszik megoldani, történjen bármi, ugyanakkor ha nem az irányítása szerint történnek a dolgok, akkor előbújik belőle az erőszak. Stan, az erőszakoló vele ellentétben egy igazi sunyi patkány. Elköveti a bűnt addig, amíg nyerésre áll és egy gyengébb felet kell leigáznia, addig nagyon macsó, aztán meg egy gyáva féreg, aki folyton frusztrált és dühös. Stan nemcsak Jen-t, hanem Richardot is meg akarta alázni az erőszakkal, mert mind a kettőre féltékeny volt. Mellette pedig Dimitri egy igazi meghunyászkodó, csöndes rohadék, akiben azért tombol a harag.

Az érzelmi töltetet is nagyon bírtam, hiszen itt nem ismeretlenek támadnak a lányra. Nem véletlenül sodródik rossz helyre. Egy olyan ember mellett történik meg a szörnyűség vele, akiben megbízik és akinek meg kellett volna védenie őt. E helyett árulás várt Jen-re. Ez kifejezetten jó vonala volt a filmnek.

A bosszúnak továbbá nagy erőssége a stílusa, a zenehasználata, a képi világa és a vágása. Baromi jól néz ki ez a film, van benne vér rendesen, csodálatos képeket kapunk a forró, kietlen sivatagról. Nagyon erős szimbolizmusokat találunk továbbá az alkotásban, mint Jen átalakulása, vagy a leszámolások felépítése. Nagyon tetszett például, hogy Dimitrinek a szemében köt ki a kés. Elvégre ő "csak" szemtanúja volt az eseményeknek, de nem tett semmit a lány érdekében, hanem inkább becsukta maga mögött az ajtót és felhangosította a tévét. Az összecsapásnál pedig látszott, hogy ő is megerőszakolta volna a nőt, csak neki nem volt hozzá elég mersze. Ezt gyönyörűen ábrázolta a rendezőnő. Szuper, hogy itt nem egy terminátorszerű csajt kapunk, aki előre megtervezi minden lépését, válogatott kínzásokat bevetve a bosszúja kiteljesedése érdekében. A borzalmakat meg biztos kézzel hajtja végre annak ellenére, hogy előtte még sosem csinált ilyet. A megtorlás és az összecsapások sokkal realisztikusabbak ebben a filmben, miközben persze nagyon el van túlozva minden.

Nyilván vannak benne kilengő, kicsit szemöldök megmozgató, vagy éppen megmosolyogtató részek (hogy lehet valaki még talpon ennyi vérveszteség után, vagy hogy került a hulla pont oda?!), de valljuk be, ezek hozzátartoznak a műfajhoz. A színészi játék nagyon rendben volt, a színészek jól árnyalták a karaktereiket és Matilda Anna Ingrid Lutz igazán szerethető áldozat volt, akinek teljesen elhittem a benne végbe ment változásokat is. Nagyon tudtam szorítani érte.

A kegyetlenség és a gore nem viszi el a filmet, bár vannak benne tényleg igazán sokkoló jelenetek. Legalábbis én felsziszogtam egy-egy részt látva. A pejot drogos magyarázatot elfogadtam, bár nem tudtam elhinni, viszont itt legalább volt valami magyarázat a viszonylagos felépülésre, ha vékonyka is. A drogos rész meg tényleg klafán nézett ki, bár a vége felé túl lett tolva.

Egy szó, mint száz: A bosszú nagyon stílusos rape & revenge film lett, aminek baromi jó a stílusa, tud újat mutatni, jót tett a műfajnak a női szemléletmód és minden kiszámítható sutasága ellenére tényleg egy igazán húsbavágó élmény, megfelelő lelki töltettel és egy igazán badass főszereplővel. A tanulság pedig: a hódítás sokkal jobb élmény és a nem, akkoris nem, ha bikiniben mondja a hölgy. :)

IMDb | mafab