Indíték. Ha valami eltér a megszokottól, azt meg szeretnénk érteni. Egészen egyszerűen azért, hogy megnyugvást találjunk. Elvégre az nagyon zavaró és leginkább zavarba ejtő, ha számunkra igazán felfoghatatlan dolgok történnek. Az még rosszabb, ha ezt egy ember követte el. Egy olyan ember, aki kívülről teljesen normális. Felkel, elmegy a munkahelyére, dolgozik, majd bevásárol, hazamegy, megeteti a kutyáját, majd elmegy szórakozni és amikor hazaér a társaságával, akkor a fene se gondolná azt, hogy a következő pillanatban fojtogatni kezdi az illetőt, majd együtt él a holttesttel, hogy aztán feldarabolja, lehúzza a wc-n vagy éppen megfőzze a fejét egy fazékban. Dennis Nilsen ezt tette és máig nem értjük, hogy miért.

Nilsen 1978 és 1983 között állítása szerint 15 fiatalemberrel végzett Londonban (ez a szám mindig változik). A nyomozás során végül hat rendbeli gyilkossággal és  két rendbeli gyilkossági kísérlettel vádolták meg, a tárgyalása 1983. október 24-én vette kezdetét, végül bűnösnek találták és életfogytiglanra ítélték. 2018-ban halt meg a börtönben. A brit ITV készített róla egy háromrészes minisorozatot, melyben feldolgozták Nilsen máig meg nem értett rémtetteit. A sorozat a bejelentéssel kezdődik és az ítélethozatallal zárul. A miniszériában rengeteg érzelemmel és nézőponttal találkozhatunk. Először is ott vannak a rendőrök, Peter Jay vezetésével, akiknek nem csupán nyomozniuk kell, hanem folyamatosan egyeztetni az egyetlen szemtanúval, aki a gyilkos maga. Először úgy tűnik, hogy Nilsen roppant együttműködő és mindenben szeretne segíteni a nyomozóknak. Ám aztán változik a hozzáállása. Jay felügyelőre pedig hatalmas teher hárul, hiszen csontokból kell megtudniuk, hogy kik voltak az áldozatok. Nilsen ugyanis állítása szerint nem emlékszik az áldozatai nevére. Így roppant kevés információ áll a rendőrség rendelkezésére, ami alapján elindulhatnak. A sorozatban nagyon aprólékosan és odafigyelve mutatják be ezt a rendkívül megterhelő munkát, a nyomást, aminek ki vannak téve és azt a lelketlen bürokrata hozzáállást is, ami nem engedi, hogy a nyomozók mindenkinek igazságot szolgáltassanak. Beleértve saját magukat is.

Aztán persze ott van maga a gyilkos, aki leírhatatlan személyiség. Egyszerűen nem tudjuk őt hova tenni. Nyugodt, segítőkész, sőt valahol még sajnáljuk is, ahogyan a kutyája után érdeklődik. Aztán egyre jobban kibontakozik a személyisége. Mi pedig egyre jobban merülünk el a sötétségben. Pontosan úgy, ahogyan az életrajzírója, Brian Masters is. Masters megkereste Nilsent a letartóztatását követően nem sokkal, hogy engedje meg neki, hogy megírja a történetét. Leginkább az motiválta, hogy Nilsen homoszexuális volt, mint ahogyan Masters is és így úgy érezte, hogy neki kell elmesélnie ennek a férfinek a történetét, mert az ő közösségükben létezetett és az ő közösségükben rombolt. Masters megpróbálja magát függetleníteni az eseményektől és objektíven vizsgálódni, de ezt mindannyian tudjuk, hogy lehetetlen. Szerintem egyébként ő az egyik legellenszenvesebb figura a sorozatban. Legutóbb Truman Capote-t utáltam ennyire a Hidegvérrel című regénye megírása közben. Masters is olyan, mint Capote: azt mondja, hogy meg akarja érteni, mi történt Nilsennel, miért vált ilyenné. Ám mi ezt mégsem hisszük el neki és ő maga sem hisz ebben. Az ő vívódása, érzelmi változásai azonban nagyon izgalmassá teszik a történetet.

Aztán itt vannak az áldozatok és a családtagjaik. Nagyon megterhelő nézni, ahogyan egyre többen jelentkeznek az eltűnt szerettüket keresve és aztán még brutálisabb, hogy hiába tudják meg az igazat, mégsem szolgáltatnak nekik igazságot. Ugyanis, mint ahogyan írtam Nilsent végül 6 rendbeli gyilkossággal vádolták meg és 2 rendbeli gyilkossági kísérlettel. Ugyan a sorozatban a hat gyilkosságra fókuszálnak, de ott van az a két "szerencsés", akik megúszták a Nilsennel való találkozást. Nagyon érdekes látni a két, teljesen más típusú karaktert, végighallgatni a vallomásaikat és látni, hova vezet mindez. Ami engem igazán megérintett az Carl Stottor története és Leslie Mead kálváriája. Itt érezzük igazán, hogy a Nilsenhez hasonló emberek, micsoda pusztítást követnek el.

Ha pedig már Des a sorozat címe (ez volt Nilsen beceneve), akkor beszéljünk róla egy kicsit többet. A sorozatban nagyon alaposan bemutatják nekünk Nilsen karakterét és tetteit. Rengeteg mindent mesél, nagyon sokat beszél. Látszik, hogy roppant intelligens, megfontolt, manipulatív karakter, aki teljesen kontroll alatt tudja tartani a környezetét. Csak saját magát nem, viszont ahogyan sok sorozatgyilkosnál, nála is van egy vágy arra, hogy állítsák meg. Nekem Ed Kemper jutott róla eszembe, ahogyan néztem és hallgattam. Bár az igaz, hogy Kemper jóval szimpatikusabb volt, mint Nilsen. Már ami a sorozatokat illeti, a tetteiket most inkább hagyjuk.

Tehát a sorozat nagyon sok mindent megmutat nekünk és igazán jól viszik végig az egész történetet. Egyszerűen a képernyőhöz tapadtam, egy percre nem tudtam kivonni magam a látottak alól, teljesen beszippantott az egész. Külön örültem, hogy nem arra mentek rá, hogy a gyilkolászásokat mutassák be. Nem volt vér, nem mutattak levágott fejeket: egyszerűen csak hatni akartak ránk. Ez pedig tökéletesen sikerült is nekik. David Tennant valami egészen elképesztő alakítást nyújtott Nilsenként. Legutoljára Cameron Britton (Ed Kemper) és Damon Herriman (Charles Manson) nyűgöztek le ennyire a Mindhunter sorozatban. Szavakat nem találok arra a pazar, precíz és hiteles játékra, amit Tennant bemutatott. Én minden pillanatát elhittem és teljesen a hatása alá kerültem. Még az is tökéletes, ahogy a cigit tartja, a tekintetétől meg megfagyott az ereimben a vér. Ugyanilyen erős alakítást nyújtott Daniel Mays Jay felügyelőként, valamint Jason Watkins Masters szerepében. Ráadásul a készítők nagyon tudták, mit akarnak csinálni és ezt hogyan akarják bemutatni. A látvány, az operatőri munka és a zene használata tényleg magával ragadó, mint ahogyan külön ad egy dokumentumjelleget az egésznek, hogy eredeti felvételeket is használtak, valamint szóról szóra átvették Nilsen vallomásait és szövegeit.

Bele lehetne persze kötni, hogy nem volt benne semmi brutális és persze, tényleg nem mutatnak semmit, de nem is kell nekik. Mert itt tényleg nagyon komolyan vették azt, hogy bemutassák ennek az egész jelenségnek a lélektani hátterét, tiszteletben tartották az áldozatokat (ami sajnos nagyon ritka), akiket meg is mutattak nekünk és ezáltal sokkal közelebb hozták őket a nézőkhöz. Ugyanez igaz a rendőrökre is, akikkel nagyon együtt lehetett érezni. A médiát persze utáltuk, ahogy keselyűként loholtak a sztori után, de abban igaza van Nilsennek, hogy mindannyian erre vagyunk kíváncsiák. Mindenkit a gyilkos érdekel és ezért volt nagyon jó, hogy habár nyilván nagyon erős Nilsen jelenléte, de az áldozatoké is ugyanilyen erőteljes volt. Mint ahogyan az is külön plusz pont, hogy ténylegesen nem tudtuk meg, hogy miért követte el Nilsen a gyilkosságokat. Még azt sem tudjuk pontosan, hogy hány gyilkosság szárad a lelkén... Persze levonhatjuk a következtetéseket és gyárthatunk magyarázatokat, de biztosan az lesz az igazság? Nem csak azért csináljuk, hogy megnyugodjunk és így könnyebb legyen feldolgozni mindezt?

Egy azonban biztos: én többször meg fogom nézni ezt a sorozatot, mert bőven adnak nekünk gondolkodni valót, most azonban még ki kell pihennem ezt az élményt és fel kell dolgoznom a látottakat. A Des kötelező darab a creepy műfajok kedvelőinek.

A Des sorozat elérhető az HBO GO műsorában, magyar felirattal.

Pontszámom: 10/10

IMDb | mafab