SabnockSanatory egy francia klasszikussal jelentkezik.

1964.Franciaországban Jean Marais csillaga lassan leáldozóban van, hiszen a képernyőn és a mozivásznon feltűntek a fiatalok, Delon és Belmondo. De azért még letett egy varázslatos, újító, mindeközben zseniális alapművet, a Fantomast. Persze ehhez kellett egy jó rendező, Andre Hunebelle, meseszerűen simuló vagy élénkítő, szomorkás vagy vicces, de a filmhez passzoló zene, melynek szerzője Michel Magne, és persze a zseniális színésztársak. Koruk meghatározó nagyjai, a szöszi bombázó, Mylene Demongeot (Helene), Louis de Funés (Paul Juve felügyelő), Jacques Dynam (Bertrand felügyelő) és Robert Dalban (főszerkesztő). Nélkülük nem lett volna a francia filmgyártás egyik oszlopos műve ez a film.

Számomra a műfaja meghatározhatatlan. Egyszerűen nem tudom eldönteni, mit is mondjak rá. Krimi? Talán, de nem. Vígjáték? Is, de nemcsak. Krimikomédia: már majdnem a célnál vagyunk. Végülis teljesen mindegy, csak egy kicsit játszottam a szavakkal. Említsük meg a zseniális képi megjelenítés miatt a film operatőrét is, aki nem más, mint Marcel Grignon! Jean Marais (Fandor), ha hihetünk a pletykáknak, nem kedvelte a való életben Funés-t, mert a nézők nagy többségének ő volt a kedvence a filmből.

A történet szerint adott egy lény (ember, valami más?), aki uralma alá akarja hajtani a Föld nevű bolygót, de előtte pofátlanul meggazdagodva, különleges álarcokat gyártva, majd azokat felhúzva egy másik emberként súlyos tetteket követ el. Ő Fantomas, az ezerarcú rém. A rendőrség a kétballábas, sete-suta, ideges, feszült, ugyanakkor ügyetlen és béna Juve felügyelőt indítja a nyomába, akinek a segítségére van a még bénább, pufi Bertram felügyelő. Fandor egy lesipuskás újságíró, aki egy közepesen rossz napilapnál, a Pirkadatnál irkál kissebb-nagyobb, de inkább mérsékeltebb sikerrel. Ráadásul van egy fotós barátnője, a kis cserfes, izgága Heléne, aki csak szép és formás, ezen kívül az észosztásban kissé hátra maradt.

Na, miután így megismertük a szereplőket, kezdődnek is a bonyodalmak. Fantomas álarcot húz és rabol, még magát Fandort és a barátnőjét is kirabolja, miközben Juve le van maradva, és a mütyürkével a zsebében üldözi őt. Persze semmilyen sikerrel, de ha terve balul üt ki, és miért ne ütne ki balul, már kovácsolja is a másikat. A film látványvilág tökéletes, korát megelőző technikai újdonságok, misztikum, bunyók, kacagtató jelenetek, egymást felülmúló színészek. Ha nem mondtam volna a tutit, magát Fantomast is Jean Marais játssza. A végén pedig győz a gonosz, de persze csak átvitt értelemben, mert azért mi győztünk, hiszen az akkori filmkészítők ezt nem hagyhatták annyiban, kellett a második epizód a nézők legnagyobb örömére.

Amit még nagyon fontosnak tartok megemlíteni, az a zseniális szinkronhangok garmadája: Haumann Péter (Juve), Lőte Attila (Fantomas-Fandor), Fehér Anna (Heléne), Bertram (Csurka László), Képessy József (főszerkesztő-Pirkadat). Üljünk szépen le, készítsünk be minden finomságot, és hajrá! Kötelező darab.

-Azóta is sokat gondolkozom ,hogy miért is szerettem bele annyira ebbe a három epizódból álló trilógiába? Nem tudom…..
-De a lényeg nem is ez, hanem hogy elkészült anno, és élvezhetjük minden percét, feledve mindent, átadva magunkat az önfeledt szórakozásnak!

IMDb | mafab