A Piroska és a farkas/Pirosbúbocska a legtöbbet mesélt tanmese, először Perrault kezei között jelent meg, majd a Grimm testvérek vették át és dolgozták fel. Perrault változata erőszakos és kegyetlen végkimenetelű volt, fejlődés lélektani párhuzammal, mely direkt ijesztett rá a gyerekekre, főleg a fiatal lányokra, fabulai jellegével.
A Piroska és a farkas/Pirosbúbocska a legtöbbet mesélt tanmese, először Perrault kezei között jelent meg, majd a Grimm testvérek vették át és dolgozták kissé át. Perrault változata erőszakos és kegyetlen végkimenetelű volt, fejlődés lélektani párhuzammal, mely direkt ijesztett rá a gyerekekre, főleg a fiatal lányokra, fabulai jellegével.
Neil Jordan, akinek az Interjú a vámpírral és a Bzyanthium remekműveket köszönhetjük, egyik első filmjében vászonra álmodta a Perrault-féle változatot, kisebb csavarokkal, de a fő jellemzőket megtartva Farkasok társasága (The Company of Wolves – 1984) címmel.
A történet a jelenben kezdődik, keretet adva a horror mesének, Rosaleen (Sarah Patterson – Hófehérke: a terror meséje) mély álomba zuhan és egy 17. századi, franciaországi falucskában találja magát. Nővérét elvitték a farkasok, ezért egy darabig inkább nagyanyja (Angela Lansbury) vigyáz rá, aki történetekkel próbálja őt nevelni.
A nagymama és Piroska/Rosaleen kapcsolata most központi szállá alakul, az öreghölgy meséiből ismerünk meg olyan eseményeket, melyekre az eredeti történet soha nem tért ki. A farkas köré egész mitológiát sző a film, mely szerint vannak bizonyos állatok, amik csak felveszik az állati bőrt, de igazi énjük pokolbéli. A szexuális utalások és fejlődés lélektani analógia végigkíséri a filmet, nagyon finoman és szépen, melyet az eredeti mese kissé szájbarágósan tálalt.
A főszereplő lány, kamaszkorban jár, a világot érzékszervein keresztül ismeri meg, ahogy azt a korabeli gyerekek, erre utalnak majd a farkast vizslató kérdések: látás, hallás, szaglás és tapintás útján próbálja megismerni. A piros köpeny az első vérzés szimbóluma, melyre a hosszadalmas munka is utal, hogy nagyanyja folyamatosan készíti fel unokáját, hogy meg fogja kapni a vörös köpenyt, melyet többet nem vehet le, mert nővé érik. Szülei is nyitottabban kezdenek bánni vele, amint megkapja a köpenyt, lehetősége nyílik fiúkkal ismerkedni, rátérni az ösvényre velük. Természetesen óva intik az ösvényről való letérésről, mert bizonyos férfiakban ott lappang a farkas, aki megtámadja őt. Az, hogy Rosaleen-t többször kell figyelmeztetni azt jelenti, hogy szeret incselkedni, lejárkálni az ösvényről, férfiakkal ismerkedni míg be nem következik a baj. Semmi nincsen a szájába rágva a nézőnek, mégis egyértelmű szimbólumokat sorakoztat fel a film. Az egyik kedvencem az első útvonalról való letérés, a fa tetején, ahol megtalálja hiúságának forrását, a tükröt és a megrepedt tojásokban fekvő porcelán embriókat, egyszerűen gyönyörű.
A jelképek mellett óriási szerepet kap a farkas, mint férfi, aki bosszú áldozata lett, és olyanná vált, mint a lelke. Piroska és a farkas története új megvilágításba kerül. Ami ezt a filmet lenyűgözővé teszi, az a látványa. CGI nélkül is elképesztő díszleteket, mesevilágot tudtak létrehozni, melynek kissé nyomasztó, mégis megkapó atmoszférája azonnal magába szippantja a nézőt. Külön örültem, hogy a történet nem lett áthelyezve a jelenbe, Neil Jordan igazán ért a kosztümös filmekhez. Hangulatát és történetvezetését tekintve nagyon hasonlít a pár évvel későbbi Hófehérke: a terror meséje horrorra.
Mindenkinek ajánlom ezt a filmet, bár már kissé régi, nagyon jó trükköket alkalmaztak, a képi világ tényleg elképesztő és a történet is magával ragadó, Neil Jordanban ez úttal sem kellett csalódni.A Piroska és a farkas/Pirosbúbocska a legtöbbet mesélt tanmese, először Perrault kezei között jelent meg, majd a Grimm testvérek vették át és dolgozták kissé át. Perrault változata erőszakos és kegyetlen végkimenetelű volt, fejlődés lélektani párhuzammal, mely direkt ijesztett rá a gyerekekre, főleg a fiatal lányokra, fabulai jellegével.
Neil Jordan, akinek az Interjú a vámpírral és a Bzyanthium remekműveket köszönhetjük, egyik első filmjében vászonra álmodta a Perrault-féle változatot, kisebb csavarokkal, de a fő jellemzőket megtartva, Farkasok társasága (The Company of Wolves – 1984) címmel.
A történet a jelenben kezdődik, keretet adva a horrormesének: Rosaleen (Sarah Patterson – Hófehérke) mély álomba zuhan, és egy 17. századi, franciaországi falucskában találja magát. Nővérét elvitték a farkasok, ezért egy darabig inkább nagyanyja (Angela Lansbury) vigyáz rá, aki történetekkel próbálja őt nevelni.
A nagymama és Piroska/Rosaleen kapcsolata most központi szállá alakul, az öreg hölgy meséiből ismerünk meg olyan eseményeket, melyekre az eredeti történet soha nem tért ki. A farkas köré egész mitológiát sző a film, mely szerint vannak bizonyos állatok, amik csak felveszik az állati bőrt, de igazi énjük pokolbéli. A szexuális utalások és fejlődés lélektani analógiája végigkíséri a filmet, nagyon finoman és szépen, melyet az eredeti mese kissé szájbarágósan tálalt.
A főszereplő lány kamaszkorban jár, a világot érzékszervein keresztül ismeri meg, ahogy azt a korabeli gyerekek teszik, erre utalnak majd a farkast vizslató kérdések: látás, hallás, szaglás és tapintás útján próbálja megismerni. A piros köpeny az első vérzés szimbóluma, melyre a hosszadalmas munka is utal, hogy nagyanyja folyamatosan készíti fel unokáját, hogy meg fogja kapni a vörös köpenyt, melyet többet nem vehet le, mert nővé érik. Szülei is nyitottabban kezdenek bánni vele, amint megkapja a köpenyt, lehetősége nyílik fiúkkal ismerkedni, rátérni az ösvényre velük. Természetesen óva intik az ösvényről való letérésről, mert bizonyos férfiakban ott lappang a farkas, aki megtámadja őt. Az, hogy Rosaleent többször kell figyelmeztetni, azt jelenti, hogy szeret incselkedni, lejárkálni az ösvényről, férfiakkal ismerkedni, míg be nem következik a baj. Semmi nincsen a szájába rágva a nézőnek, mégis egyértelmű szimbólumokat sorakoztat fel a film. Az egyik kedvencem az első útvonalról való letérés: a fa tetején megtalálja hiúságának forrását, a tükröt és a megrepedt tojásokban fekvő porcelánembriókat - egyszerűen gyönyörű.
A jelképek mellett óriási szerepet kap a farkas mint férfi, aki bosszú áldozata lett, és olyanná vált, mint a lelke. Piroska és a farkas története új megvilágításba kerül. Ami ezt a filmet lenyűgözővé teszi, az a látványa. CGI nélkül is elképesztő díszleteket, mesevilágot tudtak létrehozni, melynek kissé nyomasztó, mégis megkapó atmoszférája azonnal magába szippantja a nézőt. Külön örültem, hogy a történet nem lett áthelyezve a jelenbe, Neil Jordan igazán ért a kosztümös filmekhez. Hangulatát és történetvezetését tekintve nagyon hasonlít a pár évvel későbbi Hófehérke: A terror meséje horrorra. Mindenkinek ajánlom ezt a filmet, bár már kissé régi, nagyon jó trükköket alkalmaztak, a képi világ tényleg elképesztő és a történet is magával ragadó, Neil Jordanban ezúttal sem kellett csalódni.
Szerintem: 8/10