Elérkeztünk a szezon utolsó epizódjához, melyhez foghatót már rég láttunk (nem is baj). Végtelenül ostoba, idegesítő döntésekkel és tartalommal, de rendkívül pazar látványvilággal operáló részt kaptunk Adlardék műhelyéből. Az tuti, hogy ha marad ez a színvonal a folytatásban is, egy évadon belül jöhet a kasza. Az aktuális történések gyors elemzése után kivesézzük az egész évadot is, pro és kontra egyaránt. SPOILERES KIBESZÉLŐ KÖVETKEZIK!

Altheával nyitunk, aki miután sikeresen kijutott a kórház teherliftjén keresztül a szabadba, próbálja megkeresni a furgonját. A zombihordák támadása elől egy mélygarázsba kénytelen bemenekülni, ahol rámosolyog az isteni szerencse egy tévés közvetítőkocsi képében. A furgon rendesen fel van szerelve Al vágyálmaival: kamerákkal, átjátszóeszközökkel és kazettákkal, így végre beteljesítheti saját végakaratát, le fogja tudni sokszorosítani a felvételeit az utókornak. Egy kamerát magához véve és kifelé igyekezve szembetalálkozik Marthával, aki az átalakult Jimbo hathatós segítségével leoffolja Altheát.

A többiek kisvártatva rábukkannak az ájult Al-re, és immár teljes csapatként szándékoznak Alexandria felé venni az irányt. Morgant azonban nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy Martha-t nem tudja „megmenteni”, mindenképp a társulat tagjai közt szeretné tudni, így elválva a többiektől gyalogosan a nő felkutatására ered. Előtte még megkéri a többieket, hogy ők is keljenek útra, és a Mississippi-i kamionparkolóban (ahol legelőször találkozott Wendellékkel) várják meg, de bármi történik, a náluk lévő CB-n keresztül tartják egymással a kapcsolatot. Morgan missziója sikerrel jár, az 54-es mérföldkőnél, férje és autója roncsainál rátalál a teljesen kiszáradt állapotban lévő Martha-ra, illetve Jimbora is, akit egy laza mozdulattal végérvényesen átküld a másvilágra. Morgan az alig magánál lévő asszonyt berakva a kocsijába a benzinkút felé veszi az irányt, hogy találkozhasson a többiekkel. Az autóút során beszédbe elegyedik a még eléggé kábult nővel, aki elmeséli neki a balesetét és az emberek iránti utálatának eredetét. Mikor már kedvenc botharcosunk kezdené azt érezni, hogy Martha letett a tervéről, a nő hirtelen rátámad és balesetet szenvednek, minek következtében mindketten megsérülnek.

Időközben Altheáék elérik a kamionparkolót, azonban mindannyian rosszul lesznek az ott elfogyasztott palackos ásványvíztől. Kisvártatva meglesz a fertőzés forrása is: Martha ottjártakor fagyállót töltött az italokba, aki ezt csak hosszas faggatózás után árulja el Morgannek. A mérgezést etanollal tudnák gyógyítani, azonban az csak a zombikkal körülvett parkolóban álló teherautó tartályában található meg. A legyengült csapat megkísérel egy támadást intézni a holtak visszaverésére és az ellenanyag megszerzésére, azonban balul sülnek el a dolgok, és Alicia-ék visszavonulásra kényszerülnek. A sikertelen akciót hallva Morgan minden erejét összeszedve letámadja Martha-t és hozzábilincseli az autóhoz, majd a parkoló felé veszi az irányt. A férfinak eszébe jut, hogy Jim a söréhez való alkotóelemek felsorolásánál említette az etanolt is (amely köztudomásúlag ugye megtalálható az összes alkoholos italban is), így a kamionparkolóba eljutván egy útjába kerülő sörösfurgon rakományát szétosztja a társai között, és az immár meggyógyult kompánia tovább folytathatja útját. Mivel Morgan alapelve, hogy nem gyilkol élő embereket, az időközben a Wendell puskája által megsebzett, és a sérülés elfertőződése miatt legyengült, majd halála után átváltozott Martha-t meglátva megadja neki a végső döfést. A csapat azonban Morgan tanácsára nem Alexandria felé veszi az irányt, hanem az elhunyt Jegesmedve naplójában szereplő, mindentől távol eső farmergyár területét igyekszik megszerezni és ott kiépíteni egy élhető közösséget. Folytatás jövőre.

Így az évad lezárultával kicsit elemezzük a látottakat, kezdve a fináléval és a teljes szezon értékelésével. Ami elmondható a végső epizodról, hogy bár rendkívül látványos, feszült képsorokat kaptunk, a dramaturgiai hibák magas fordulatszámot vettek, melyek rendesen kiakasztották nemcsak szerény személyem, hanem úgy unblock az egész Fear-kedvelők táborát is. Fórumokon rendre felróják azokat a hibákat, amelyeket nem lehet szó nélkül hagyni, ezek többsége annyira pitiáner és mégis ordas pillanatok is egyben, amik egy kezdő sorozatnál még elnézendőek lennének, de egy negyedik éve tartó sikerszériánál már megbocsáthatatlanok. Az eddigi részekben már kitértem az egyes bakikra, és ez most sem lesz másképp: a legnagyobb idiótaság az epizód során a fagyálló ellenszerének kitalálásának mikéntje volt. A cikkíró felesége történetesen nővér, így megkérdeztem tőle spontán, hogy a szervezetbe jutott fagyállót mivel lehet semlegesíteni, kapásból rávágta, hogy bármilyen alkoholtartalmú itallal. Namármost ugye June szakmáját gyakorolva szintén nővérként tevékenykedett, sőt, Dorie-t is ő látta el a meglövésekor, így neki egyből tudnia kellett volna az etalon ellenszerét. Mulatságos, de egyben szánalmas is, hogy az eddig szépen felépítgetett karakterek egyike sem ismerte fel szag alapján, hogy mi volt az üvegekben, pedig nem hülye emberekről van szó. Komolyan megnéztem volna: ha Morgan véletlenül nem talál egy söröcskét szállító járművet, akkor ezek szépen sorban meghaltak volna a benzinkúton?

Másik példa: Morgan úgy tesz meg gyakorlatilag egy nap alatt több tíz mérföldet gyalog, hogy az lehetetlen: már a snittekből kiviláglik, hogy azok a távolságok, amiket legyalogol, legalább pár órás útvonalak, pláne, hogy néha még kocsival is megy pár percet. Másik baki: Althea új furgonja… az apokalipszis ugyebár cirka 5 éve történt, tehát 2013 körül… akkoriban már Amerikában régen átálltak a közvetítőautók a digitális formátumra, tehát az epizódban is látható átjátszókocsi berendezéseinek (nem beszélve a pöccre induló, feltöltött akkus kameráról) legalább 10 évesnek kellene lennie, amelyek nem működnek egy külső tápellátó nélkül, pláne nem egy mélygarázsban parkolva és ennyi idő után. Magyarul egy nagy baromság az egész, csak a ’hepiend’ miatt került bele. Az ilyen és ehhez hasonló hibákat oldalakon keresztül tudnám sorolni, de inkább térjünk át a másik két fontosabb dologra: a történetvezetésre és a szereplőinkre.

Számos új karaktert ismertünk meg az évad során (Dorie, Laura/Naomi/June, Sarah, Wendell, Jim, Charlie és Martha), közülük talán a legjobban Dorie, Martha és Sarah marad emlékezetes számunkra. A szegény ember Sarah Connorja címet elnyerő szikár hölgyemény sokkal több játékidőt és bővebb karakterábrázolást érdemelt volna (testvérével, Wendellel az oldalán), a képernyőn töltött pillanatai fergetegesek voltak, ahogyan a beszólásai is. Martha-val kicsit mellélőttek Kirkmanék, de itt nem a színészi teljesítményre gondolok, hiszen Pinkins remekül hozta a kettyós, mindenét elvesztő és céltudatos nőszemélyt, hanem hogy nem tudtak kellő mélységű és erősségű jeleneteket belecsempészni: kvázi az utolsó epizódban egy szánalomra méltó asszonyságot kaptunk, ami ellen Martha karaktere egész idő alatt tiltakozott, és a kiiktatása sem sikerült igazán emlékezetesre. Ezt leszámítva igazán érdekes szereplő volt, bár a teljes második félévadot ezen formában nem érdemelte meg. Az igazi aduász azonban John Dorie szerepeltetése volt. Garret Dillahunt már a Deadwoodban is megcsillogtatta különleges színészi tehetségét és karizmatikáját (dupla szerepben ráadásul), amelyet a szkriptírók a Fearben általa tökélyre fejlesztettek. A kicsit egyszerű gondolkodású, de rendkívül szimpatikus, szeretetreméltó és precíz pisztolyforgató Dorie elvitte az egész hátán az évadot, a különálló epizódja és a Stranddel közös szigetes kalandja alatt nagyon megkedveltük a fickót (a drukkereknek szólván a June-nal való kapcsolata is végre sínre került), és bár úgy tűnt, hogy a nagyszerű exrendőrt elvesztjük a félévadzáróban, szerencsére csak ez afféle bait volt a készítők részéről. Madison után remélhetőleg ő marad meg az egyik főkarakternek, igazán megérdemelné.

És itt jöjjön ismét egy kis feketeleves, hiszen a négy évados szereplés után (el)távozó Kim Dickens, alias Madison Clark (és persze „fia”, Nick) hatalmas űrt hagytak hátra a sorozatban, amelyet az újonnan szereplő karakterek, élükön a Walking Deadből átszabadult (kvázi harmadik nekifutásra sem sikerült) Lennie James szerepe igyekezett betölteni. Kutyából nem lesz szalonna, tartja a mondás, és ez hatványozottan igaz Morganre. Egyszerűen hiába zseniális színész James, hiába kap pofás szingli epizódokat, ha a vezető szerepet egyszerűen nem neki találták ki. Bár nagyon próbálkoztak Ericksonék, és próbálkozott Lennie is felőni Madison egyéniségéhez, nem sikerült neki: azzal nem lehet jó vezetőt faragni belőle, hogy a forgatókönyvírók elküldik napokig tartó „sétatúrákra”, majd mikor visszatér, Messiásként osztja a szentbeszédet. Tettekkel kellene kivívni a tiszteletet, de ezekből vajmi keveset kaptunk tőle az évad alatt. Az egész célkitűzése, hogy a csapatot Alexandriába vezeti, szerintem senki sem gondolhatta komolyan az alkotók közül, így nem volt meglepő, hogy teljesen más irányba vitték az egész évadlezárást. Egy újabb keresztezés az anyasorozattal már túl sok lett volna, viszont ez a hirtelen pálfordulás, hogy „több részen át tartó vándorlás Virginia felé, majd inkább mégsem, hanem egy napló alapján építsünk ki egy kisebb kommunát”-vonal, enyhén nevetségessé tette Morgan egész határozottságát és hozzáállását. Kimondhatjuk, hogy Lennie James karaktere nem ebbe a sorozatba való, inkább csináljanak vele egy voodooszektás spin-offot, arra tökéletes lenne. A többi, fent említett új szereplő többnyire hozza az elvártat, talán egyedül Jimbo figurája lógott ki a sorból, lévén semmiféle pluszt nem adott se a történethez, se az eseményekhez (az önfeláldozása az egyetlen értékelhető pillanat tőle), ennél még Althea videomániáját is jobban sikerült ellensúlyozni a fasza járgányával és fegyverszeretetével.

A történetvezetésből már említettem a Morganes célkitűzéses részt, ezzel együtt kijelenthetjük, hogy az évad második fele nagyon laposra sikeredett e tekintetben. Míg az első nyolc epizód ugye Madison és Nick távozására lett kihegyezve: az időugrásos vonallal nagyon telibetaláltak, a főellen Keselyűk is egész pofásak voltak, de a másik fele a szezonnak kész katasztrófa, mintha leragadtak volna két helyszínnél az alkotók és ennyi, sehova tovább. Ingázás a parkoló és az országutak között, egy kattant nőszemély (nem én neveztem el így Marthát, az AMC hivatalos szereplőlistákán is ekként nevezik) pedig hat részen keresztül terrorizálja őket, afféle terminátorként megjelenítve a karaktert.

A harmadik szezonzáróban látott gátrobbantásos jelenetet szerintem sem lehetett volna überelni, de ahogyan az előző évad történetszálait végigvitték, és amilyen lett a negyediké, az ég és föld. Sokan kaszálnák a sorozatot, részben Morgan, részben a régi karakterek hátrébb helyezése miatt: valljuk be, Alicia az anyja halála után egy elfakult, ámde önfejű libává lépett elő, Strand egy alkesz kiskutya lett, és Luciana mintha nem is szerepelt volna az évad második felében, egyedül a Jegesmedvés kalandja miatt emlékezünk a jelenlétére. Hiába voltak nagyon erős részek (a fentebb említett epizódokon kívül nálam Alicia és Charlie zombiházas-metaforás kalandja vitte a prímet), hiába voltak nagyon szuper közelharci jelenetek, hiába a fantasztikus látványvilág, azért volt pár kilógó lóláb: nincs elfelejtve a gagyi szúráshalmaz és egyenes zombijárás. Direkt nem említettem az évad részeinek taglalásakor, hogy az különösen tetszett, ahogyan minden egyes epizódban a főcímet megvalósították, és az adott rész hangulatához és eseményeihez igazodva azt a pár másodpercet megalkották nekünk. Igazi gyöngyszem volt látni őket, le a kalappal ezen kreatív ötlet előtt!

A végére mit is mondhatnék? Összegezzük: bár elveszítettünk két nagyon erős, a sorozat kezdete óta jelen lévő karaktert, cserébe kaptunk hét másikat, különböző szinteken megvalósítva. A történet nem nagy durranás, a főgonoszok bár nem felejthetőek, de nem is annyira erősek: Melvin szuper volt, Martha szuper volt, de egyikük sem egy Kormányzó, Negant meg ne is említsük egy lapon ezekkel. Morgan pláne húzza lefelé a pontszámot, de az egyes remekbeszabott epizódok és az anyasorozatnál kreatívabb megvalósítások miatt jár a:

8/10

Megjegyzés és örömhír így a végefőcím után: Kirklandék megerősítették, hogy a mostaniban joggal hiányolt, a harmadik évad óta nem látott Rubén Blades karaktere, Daniel Salazar az ötödikben végre visszatér (apró spoiler: a mostani félévadzáróban Althea kazettáinak címkéjén láthattunk egy rövidítést: D.S… nem véletlenül)! Találkozunk áprilisban, sziasztok!