Elérkeztünk az évad mélypontjához. Unalmas események, szinte nulla akció és drámai(nak szánt) anekdotázgatások felsőfokon, mindezek egy jobb napokat látott és korábban egy igazi kultfilmet alkotó rendező kezei közül.

{spoiler} Morganék hívást kapnak egy magát Chucknak nevező fickótól, aki egy plázában ragadva kér segítséget. Mivel egy élőhalott sikeresen megharapta, felajánlja, hogy ha segítenek a halála bekövetkeztekor megölni magát, cserébe a plázából bármit elvihetnek magukkal. Dwight, Morgan és Grace eljutnak a bevásárlóközpontba, ahol a férfinak hűlt helyét találják, járkálót viszont meglehetősen sokat. Közben Grace vércukra lecsökken, így a sugárdózistól amúgy is meglehetős fájdalmakkal küzdő nő elájul. Miután magához tér, Morgannal elindulnak megkeresni a sürgősségi szobát, ahonnan gyógyszereket és kötszereket próbálnak szerezni, majd útjukat folytatva eljutnak a generátorhoz, hogy az áram alá helyezett épület üzleteihez hozzáférhessenek. Sikeresen felkapcsolják az áramot, majd a zombik likvidálása után rátalálnak Chuckra is, aki a tetőn húzta meg magát, Grace-hez hasonlóan ő is szabad levegőn és csillagos égbolt alatt kíván meghalni. Miután Grace és Morgan segít neki a kívánságát teljesíteni, eltemetik a férfit.

Időközben Daniel vezetésével karaván indul az ellátmányok pótlására, ezért Morgan megkéri Dwightot, hogy menjen eléjük és vezesse őket a plázához, felrakodva mindent, ami a táborban szükségessé válhat. Dwightot útközben elkapja Logan egyik embere, aki a tanker hollétét szeretné kideríteni, ezért Sherry leveleit felhasználva próbálja kiszedni égett arcú barátunkból az információkat. Dwight azonban lefegyverzi a férfit és választás elé állítja: vagy egy jobb emberként békésen továbbáll, vagy továbbra is igazi s*ggfejként viselkedve lepuffantja. A férfi inkább a szabadságot választja, és nekivág az erdőségnek.

Másnapra virradva megérkeznek a konvojjal Danielék, akik elkezdik kipakolni a plázában található cuccokat. Salazar, kihasználva egy igazi fodrászüzlet adta lehetőséget, gyakorolván az eredeti foglalkozását, levágja Dwigth szőrzetét, egy sármosabb fiatalembert faragva belőle. Grace és Morgan könnyes szemmel válnak el egymástól, mivel botharcosunk a magányos Altheához szeretne csatlakozni segítség gyanánt, míg a nő a konvojjal tart egy ranch felé. {/spoiler}

A zseniális félévadkezdés után egy lapos töltelékepizódot kaptunk, ami azért is üti szíven a horrorrajongókat (különösképpen a cikk szerzőjét), mert az egyik legnagyszerűbb horror-vígjáték, a Tremors rendezőjét, Ron Underwoodot kérték fel a direktori feladatokra. Ami Underwood stílusát különlegessé teszi, az a belső helyszíneken történő forgatás: rendkívül feszült atmoszférát és remek párbeszédeket tud teremteni a színészek között, szűkös anyagi keretek között is, ám ebből a környezetből kikerülve hatalmas pofára esést is tud produkálni, amint azt a Pluto Nash esetében láthattuk is tőle. Az említett fércműért a Razzie, a legrosszabb filmnek és rendezőnek járó Arany Málna-díjra is jelölt direktor ezután a sorozatok felé fordult, és a Grace klinika, Castle és MacGyver és egyéb szériák egyes epizódjainak dirigálása után kérték fel Kirkmanék a horrorfilmek világába való visszatéréséhez. Ron bácsi azonban pont egy olyan epizódot kapott meg, ami egy kezdő rendezőnek még éppen megugorgató szint lenne, azonban Underwood már egy sokat tapasztalt öreg róka, akire nem emiatt a rész miatt fogunk emlékezni.

A Goldberg és Chambliss által kapott dialógusokat felhasználva ugyan megpróbált egy, a George Romero előtt tisztelgő Holtak hajnala „light verziót” tető alá hozni. Az epizód ezen része remekül is működött, az atmoszférát remekül teremtette meg, illetve a zombiseregen is látszik az igényesség, ám a dialógusok rendkívül érdektelenre sikerültek, az akciókból fájóan kevés látszódik, de a szöget a koporsóba a külső helyszíneken történő események ütik be. Ezek egyike sem tesz hozzá szinte semmit a fő cselekményvonalhoz, se nem voltak fontosak, se nem voltak érdekfeszítőek. Puritánság a köbön, a semmi zavart nem okozó részben csupán maga az üzletközpont helyszínválasztása és a Morganra jellemző életfilozófikus dumálgatások voltak említésre méltóak. Bár akadt pár szép pillanat, például a kezdőképsorokban az ajtóhoz csapkodott zombi igazán horrorfilmes átványt nyújt, Dwight és az idegen férfi konfliktusa az anyasorozat Negan-Daryl vallatását juttathatja eszünkbe, vagy a körhintára felülő, a rohadt világból néhány percre kiszakadó Morgan és Grace mosolyának üdítő látványa, vagy épp a Schindler listája előtt fejet hajtó piros dzsekis utalás is dicsérendő, azonban ezekkel ellentétben áll a Chuck- és a Dwight-féle történetszál másodlagossá és feleslegessé tétele.

Az aktuális rész címéhez méltóan (210 szó per perc, ami a Grace által hallgatott hangoskönyvek lejátszási sebességére utal) mi is dupla sebességgel lendüljünk tovább ezen az epizódon, és normális sebességre visszakapcsolva tekintsünk előre a tizenegyedik rész felé.

5/10