A legutóbbi, egészen jól sikerült The Windmill Massacre után ismét újabb slasherrel jelentkezem. A Fender Bender a Chiller TV közreműködésével készült, társcégüktől korábban a fantáziadús nevű Slasher sorozatot láthattuk. A jól induló széria a végére sajnos nagyon kifulladt, de azért összességében működőképesnek találtuk. A csatorna most egy sima egész estés filmmel jelentkezett, vagyis ezúttal a megszokott formátumot alkalmazták, így joggal várhattam, hogy a másfél órás játékidőnek köszönhetően csak az ötletek java kerül majd bele a produkcióba, és nem lesz sok időkitöltő üresjárat.

Fiatal lány éppen egy stoptáblánál áll, amikor hátulról beléhajt egy másik kocsi. A sofőr azonnal elismeri felelősségét, és rögvest felajánlja, hogy a rendőrség bevonása helyett inkább kérjék el egymás adatait, és a biztosítótársaságok majd intézik az ügyet. A lánynak aztán odahaza még az autót ért károk miatt is bűnhődnie kell: a szülei büntetésből szobafogságra ítélik, nélküle utaznak el a hétvégére. Közben beesteledik, amikor a lány egyszer csak zajokat hall a házban. Nem lát senkit és semmit, de nem ez az egyetlen megmagyarázhatatlan furcsaság, amit tapasztal. És ez csak a kezdet...

A '80-as években futószalagon készültek a slasherek, és ugyan a klasszikusokat ma is imádjuk, érthető módon a sablonos, szabályszerű alkotások, amik úgymond biztosra akartak menni, legtöbbször nem értek célt, pont emiatt. Ezzel a Chillernél is tisztában voltak, és bár természetesen nem szakadtak el teljesen a jól bevált formulától, igyekeztek egyet-kettőt-hármat "igazítani" is rajta. Ezért maximális dicséret illeti őket, és örömmel tapasztaltam, hogy próbálkozásaikat a legtöbb esetben siker koronázta. Gondolok itt a mértani pontossággal összerakott forgatókönyvre, ami többek közt kiküszöböli a régiek egyik hibáját, miszerint a film felvezetéséül 40 perc tinivígjáték szolgál, ami esetenként tényleg szórakoztató, de nem hoz hangulatba ahhoz, ami később jön. Itt ilyen nincs, rögtön egy esettel indítunk, ahogy az a nagyoknál is szokás, és utána sem kell sokat várnunk, hogy a főszereplőnk egyből a gyilkossal kerüljön szembe, aki ráadásul később sem vacakol, és hamar a tárgyra tér. Furcsálltam is, hogyan lesz így ebből másfél óra, de a "töltelékjelenetek" egyáltalán nem céltalanok, szóval egyáltalán nem akad meg a cselekmény. A slasherös hangulat abszolút megvan.

Az egyedül otthon maradó főszereplő jeleneteiről még egy másik film is eszembe jutott. Ott is nagyon tetszett ez a "csendes" feszültségkeltés, vagyis nincs semmi zene, az ég dörgését is afféle visszafogott háttérzajként halljuk csupán, a szemerkélő esőről nem is beszélve, és ilyenkor semmi szükség erőből bevágott ajtókra, egy (máskor fel sem tűnő) kisebb reccsenés vagy koppanás már önmagában is megugrasztja a főszereplőt, és persze minket is. Másik érdekesség, amit ki szeretnék még emelni, az a legfontosabb slasherös eszköz, a belső nézet alkalmazása. Alapvető dologról van szó, itt mégis lényeges, és bár keveset kapunk belőle, ötletesnek találtam azt az ábrázolást (illetve inkább tisztelgést), amikor a gyilkos előretartott fegyverét az autó személyesítette meg abban az egy-két jelenetben.

Sajnos azonban a Windmillhez hasonlóan itt is vannak problémák, amiket nem lehet szó nélkül hagyni, ráadásul fontos dolgokon csúszik el a film. Az egyik a főszereplő lány, akinek az alakítása ugyan szerintem rendben van, de az a karakter, akit ő hoz, az nem olyan, akit el tudunk képzelni egy slasher központi figurájaként. Néha ugyan érzékelhető, hogy megvan benne az erő, a karakánság, de én inkább áldozatként tekintettem rá rögtön az elejétől. Arról nem is szólva, hogy a műfajhoz úgymond hozzátartozó bénázások (vagyis a rossz döntések) feltűnőek az ő esetében is.

Hasonló gondok vannak a gyilkossal. Mint említettem, rögtön az elején láthatjuk őt. Az egy dolog, hogy én jobban szeretem a rejtélyeket, de amikor kiszáll az autójából, itt még jobban arcon vág minket a felismerés: ez nem egy gyilkos. Nem ijesztő, nem gonosz, nem aljas, nem kattant. Ez az ifjúkori George Michael, a fenébe is (legalábbis ő ugrott be róla). Ettől nem lehet sem félni, sem viszolyogni (bár amit az autójában látunk, az azért erős). Maszkban már jobban "teljesít", és elég idő telik el, hogy úgymond elfelejtsük az arcát, de akkor is. A másik problémám az volt, hogy van a karakterének egy, hogy is nevezzem, sajátossága, ami ugyan a legendás hősökben is megvolt, de én nem szeretem (bocs a homályos megfogalmazásért, a végén úgyis mindenki tudni fogja, mire gondolok).

Szóval megvolt az esélye, hogy egy újkori kedvenc szülessen, hisz az alaphangulat tulajdonképpen előírásos, bőven akad ötlet és pozitívum (a tökéletes slasherös zenéről még nem is szóltam, meg a mellékszereplők is megfelelően hozzák azt a keveset, ami jut nekik), de a negatívumok miatt sajnos súlyos pontokat kell levonnom. Így is jó(nak mondható) a végeredmény, de korántsem biztos, hogy mindenki elnéző lesz. Megértem, ha valakit majd nem lendít át a rajongás, mint engem, de okvetlen próbálja meg, mert ha mégis, akkor mindent összevetve azért jól fog szórakozni.

6/10

IMDb | mafab || magyar felirat