Kiko

-Na várj csak, nem régimódi kicsit az, hogy van elrendelt lelkitársad? -vontam fel a szemöldökömet és furcsán kezdtem méregetni Byeolt.
-De, az -mosolygott keserűen. - Pont az azelőtti évben születtem, mielőtt megváltoztak volna a törvények -sóhajtott.- De szerencsém van, nemcsak azért, mert Beo lett kiválasztva, hanem, mert neki is van állatformája és neked is -mosolygott.
-Állatforma? Néha valóban egy állat, de nagyon törődő és kedves -nevettem, mire Byeol is mosolyogni kezdett.- Hogyan találkoztál vele? -néztem a lányra.- Engem egyszer azzal hívott fel, hogy... -kezdtem, de Byeol közbeszólt.
-Hogy örökbefogadott egy kismacskát? -fejezte be a mondatomat a lány- Kiko, ott voltam -nevetett.
-Oh, hát persze -nevettem és nagy zavaromban megvakartam a tarkómat.
Igazi nagy idióta vagyok.
-Egyébként, az állatkereskedésbe teljesen váratlanul kerültem -kezdte.- 16 éves voltam és életemben először rúgtam be -mosolygott.- Aznap tudtam meg, hogy van elrendelt lelkitársam, így szakítanom kellett a barátommal -sóhajtott a fájdalmas emléken.- Gondoltam, hogy milyen vicces lenne egy részeg macska, de nem figyeltem eléggé és egy szempillantás alatt az egyik menhely ketrecében ébredtem fel. Aki örökbefogadott, hiába volt kedves, egy borsosabb összegért eladott egy kisállatboltnak, mint „különleges példány” oda, ahol Beo vásárolt. Nem szokásom imádkozni, de akkor csak azt csináltam, hogy nehogy visszatérjek az emberi alakomra. -fejezte be a mesélést, de döbbent arcom láttán oldalra billentette a fejét.- Valami baj van? -nézett rám.

• Nem, csak...nagyon sajnálom -sóhajtottam.
  -Ugyan, miért? Sokkal jobb így -bólintott.

Író

Reggeltől, egészen késő délutánig Byeol és Kiko beszélgettek, hiszen Kikonak egy csomó dolog most tisztult ki, például, hogy miért nem vagy alig látta Cukor...azaz Byeol előtt Beot dohányozni vagy, hogy amíg Beo alszik, miért van lefőzve már a kávé.
Byeol sokat mesélt a családjáról, illetve a klánjáról, a Goyangokról, azaz a macskákról. Kiko nem győzte áldani a jó szerencséjét, hogy kumihoként, azaz kilencfarkúként látta meg a napvilágot, hiszen az ő és klánja életében, az állatforma nem oly’ földöntúli erőként van számontartva, mint a Goyangoknál. A Goyangok úgy csinálnak, mintha ez az erő olyan lenne, mint egy kristálypohár, ami, ha valamikor leesik, rögtön apró és pici szilánkokra törik, ezzel összeroncsolódva és kijavíthatatlan károkat okozva. Pedig ha még valaki megakarna szabadulni az erejétől, akkor sem tudna, nemhogy eltűnhet, ugyan.

Byeol pontosan tudta, szinte hallotta és olvasta Kiko gondolatait, de kénytelen volt elfogadni, hogy Kikonak igaza van. Byeol is nagyon szeretett volna kumiho lenni, szinte már a bőrét perzselte kíváncsisága lángja, hogy vajon milyen lehetne fehér, hosszú pelyhes macskafarka helyett 9 darab rókafarkat viselni, de persze, ha az ilyen lángokat csitítani akarod, nem úszod meg súlyos égési sérülések nélkül és ezt Byeol nagyon is jól tudta.

Beo pont akkor toppant be, amikor az óra éppen 17:00-t mutatott. Fáradtan emelte szájához a Kiko által rendelt ételt, hiába volt ez a kedvence, a húsdarabokat és az azalatti pirított rizstésztáját egy fintorral turkálta össze. Beo rendkívül sokat gyalogolt, talán többet is, mint ami az ő testének még felettébb szükséges lett volna, ezért az egy, kis adag ételével egy órán át küzdött.

Byeol, Cukorként a hálószoba ágyában, összegömbölyödve várta haza gazdáját, remélve, hogy ma is meglepi valami finom jutalomfalattal vagy csurran-cseppen neki a Beo-seok által elfogyasztott ételből. Ma kivételesen mindkettő kívánság célba ért, Beo elment a kisállatboltba, ahol 5-6 csomagnyi halas jutalomfalatot vett, természetesen az ő ici-pici Cukorkájának. Byeol, azaz Cukor hatalmas örömmel fogadta a kedvességét.

Beom-seok

-A levegő részecskék hanyag ütközése is zavarta a fülemet, hiába tudtam, hogy az elmém egy bonyolult és végeláthatatlan harcot vív saját magával, viaskodik a becsületéért és épeszűségéért, hiába zajlik csak köztük a vért kívánó csata, mégsem ők, hanem a testem fizeti meg a háborús költségeket- írtam a novellám félbemaradt részéhez, de egy cseppet sem voltam megelégedve vele.- Lehetnék ennél jobban szánalomra méltó? Nem? Szerintem se -fejelgettem az asztalt, hogy valami vidámabb és boldogabb ihlet keljék bennem életre, de csak mélabússágot és ürességet éreztem, tudtam, hogy mi hiányzik, mégsem mondtam ki. Valaki, aki hazavár. Nem kell szeremmel szeretnie, sőt lehetne egy lakótárs csupán, de valaki, aki mégiscsak egy ember, mint én. Kiko most itt van, de a kapcsolatunk jelenleg nem túl rózsás, hiába szeretem és tennék meg érte bármit.- Alszok. Talán a gondolataim hagynak nekem egy kis nyugodalmat -sóhajtottam.

Kimentem a szobából, felültem az ablakpárkányra és elszívtam egy szál cigarettát, közben mindvégig az ablakkeretnek dőlve dúdolgattam valami aktuális számot, aminek megfogott a ritmusa.
-Beo? -hallottam meg Kiko hangját.
-Szia Kiko -mosolyogtam, hiába nem volt jó kedvem.- Mi az újság? -döntöttem oldalra a fejemet.
-Igazából semmi érdekes -sóhajtott.- Azon gondolkodtam amit mondtál -vakarta meg idegesen a tarkóját. Na, témánál vagyunk...- Igazad volt -mondta ki egy kis hezitálás után.- Magam sem gondoltam komolyan, csak az arcom égett előtted, de tudom, hogy hiba volt -mosolygott rám ő is.- Ugye nem haragszol rám? -nézett rám.
-Egyszer ledobtál a hintalovadról és megütöttem magam -nevettem.- Ha akkor nem, most sem haragszok -mosolyogtam rá, mire Kikotól csak egy szemforgatást kaptam válaszul.
-És mondd csak -nézett rám Kiko.- Nem zavar téged az, hogy nincs melletted senki?
-Oh, már hogyne zavarna -sóhajtottam.- De emlékszel arra, amikor az első barátnőmmel szakítottam? -kérdeztem.
-Azzal, aki majdnem kidobta a gépedet az ablakon? -kérdezte Kiko.
-Pontosan -bólintottam.- Arra is, hogy mit mondtam neki?
-Persze, hogy te ezt a saját pénzedből vetted és... -kezdte volna, de félbeszakítottam.
-Hülye -morogtam.- Azt mondtam neki, hogy azért születtem erre a világra, hogy történeteket írjak le -néztem rá.
-Ooo -formált „o” alakot ajkaiból.- Ezt így is gondolod? Azért toltak ki akaratodon kívül egy méhből, hogy történeteket írj? -húzta fel a szemöldökét.
-Talán igen -rántottam vállat.- Nekem lehet, hogy a kapcsolat nem jár, de láthattad, egy lúzer vagyok a csajoknál, igazán nem értem mit kell ezen így csodálkozni! Olyan mintha kettő mágnes közé egy üvegpoharat tettem volna, amik nem tudnak összekapcsolódni -sóhajtottam.
-Ez igazán gyönyörű volt -morzsolt el Kiko egy láthatatlan könnycseppet.- De lehet igazad van -rántott vállat, mire én köpni-nyelni nem tudtam.
-Tudod, nem csodálom, hogy nem pszichológusnak mentél -forgattam meg a szemeimet.- Bíztatásból jeles -bólintottam, mire elkezdtem nevetni.- Ugyan mi olyan mókás? -húztam fel az orromat.
-Jelenleg? A te fejed -vihogott még jobban.
-Tudod mit? Kapd be -öltöttem ki rá a nyelvemet.
-Tudod, hogy szeretlek -tette a vállamra a kezét, mire felpillantottam rá, majd kezemet az övére helyeztem.
-Én is téged -mosolyogtam rá.

Író

Kiko pontosan jól tudta, hogy miért volt ennyire „segítőkész” barátjával. A lelkesedése lelohad és talán tudatlanul kivárja, hogy Byeol felvehesse tényleges alakját Beo előtt. Persze, Beom-seoknak nem kellett hatalmas rábeszélés, hogy egy időre elmenjen a kedve a párkapcsolatoktól. Szinte beleborzongott egy 3 éves emlékbe, amikor ő és az akkori barátnője a lány szüleihez utaztak Floridába, kettő hétre. Beo a harmadik napon tudta meg, hogy barátnőjének viszonya van, de tekintettel volt az akkor már exnek számító lány becsületére, így gyötrelmes 11 napon keresztül a kanapén aludt, majd kora reggel felkelt, hogy a szülei ne neszeljék meg a köztük lévő ellenszenvet.

A másik kapcsolata, ami másfél éve ért véget, ott sem volt szebb történet: A lány Beotól „zsebpénzt” kért, hogy félre tehessen a vállalkozására, de amikor elég pénz összegyűlt, Beom-seok az az utáni napon egy kézzel írott, egy oldalas levelet talált a konyhapulton, amiben a lány megköszönte a londoni repülőjegyet és további sikeres életet kívánt Beonak. Mit ne mondjak, ki ne érezné magát elárulva, ha a pénzzel lehúzzák és elárulják, mellette pedig egy világi idiótának érzi magát.

Száz szónak is egy a vége, a Byeolt körülölelő gyilkos aura bérgyilkosokat megszégyenítő színvonalban tette tönkre a kapcsolatokat és törölte ki azokat a neveket, amelyek Beo szívébe vésődtek. A nevek helyét fájó emlékek, stigmák és csalódások vették át, mit sem törődve azzal, hogy ezzel Beo lelkét tépték szét.

De ne gondoljuk azt, hogy Cukor légkörre nem rajzolta Beo tudatalattijába Byeol arcát és mosolygását. Reggel, Beo nem tudott nyugton maradni, ki akarta deríteni, hogy ki az, akivel álmodik.

-Miért gyúlt ez a kép? Ennek a lánynak az arca miért kísért? -morfondírozott Beom-seok magában és ceruzáját a kezébe véve megpróbálta felidézni a lány jellemvonásait.- Barna haj, nagy szemek, pisze orr és...megvan! -vigyorgott Beom, majd mintha beprogramozták volna, olyan nemes egyszerűséggel rajzolta le a titokzatos lány arcképét. Nem telt bele sok idő, a lány arca kezdett egyre felismerhetőbb lenni, Beom már csak árnyékolt néhány helyen, amikor Kiko lépett be a szobába.

-Szia Beom -mosolygott.- Min dolgozol ilyen vehemensen kora reggel? -húzta fel szemöldökét, de választ a munkába merülő Beotól nem kapott.- Oh, rajzolsz! Muti!! -ugrándozott Kiko, majd eltolta barátja fejét annyira, hogy lássa, mit alkotott Beo, de amit látott, azt maga sem akarta elhinni.- Mi ez? -kezdett el hátrálni az asztaltól.
-Most rajzolom, ugyan mi ez, ha nem.. -morgott volna Beo, de barátja egy pillanat alatt olyan fehér lett, mint a meszelt fal.- Kiko? Jól érzed magadat? -futott oda barátjához, aki gyorsan felállt és elfutott, majd Cukorral és Cukor hámjával tért vissza.
-Elvittem sétálni, jövök majd -futott ki az ajtón, mire Beo még annyit sem tudott kinyögni, hogy vigyázz magadra és a macskámra.

Kiko

Azt hittem dobok egy hátast, amikor megláttam Beom rajzát. Byeol volt rajta, akit sosem látott. A macska mellettem sétált, de én nem tudtam megállni, hogy szóljak neki, hiába vagyunk a nyílt utcán.
-Normális vagy mondd?-morogtam a macskára, aki rám emelte jégkék szempárját.- Beom kurvára tudja, hogy nézel ki! És tudod, hogy ez mit jelent? -kérdeztem hisztérikusan, mire a macska rázta a fejét.- Tündérke, ennél jobban nem is tudnád mérgezni -morogtam.

Folytatjuk...