Elérkeztem a rovaton belül a szerintem leggyengébb epizódhoz, és érdekes, mert régen meglehetősen kedveltem ezt a részt is, de újranézve több logikai hiba és Kirakós ars poeticáját meghazudtoló jelenet, történetszál van benne.

Bousman után David Hackl vette át a rendezői stafétabotot 2008-ban, és ez is volt az egyetlen Fűrész filmje, amit ledirigált. A játékidő, már rövidebb negyed órával, és fél órát a harmadik és a negyedik részből összeollózott jelenetek tesznek ki. A párhuzamosság, minimális időeltolódás már elengedhetetlen kellékké vált.

Az ötödik rész cselekménye is a negyedik rész végétől kezdődik, mint egy B-roll-t(másik kameraállás)használva.  Strahm nyomozó megtalálta Kirakós holttestét, és azonnal részesévé vált egy újabb játéknak, neki is meg kell mentenie az életét. A bökkenő az, hogy ő nem tudja, nem ad erre lehetőséget a játék, a fején egy akvárium van, ami fokozatosan vízzel töltődik fel, és ő nem tehet ellen semmit. Ez a legnagyobb hibája a folytatásoknak, már a negyedik rész is rizikós volt ilyen szempontból, mert a szabadulások, már ne szolgálnak egy „jobb” célt, senki nem fog bűnbocsánatot nyerni, nem változik meg az élete, nem segít neki átértékelni a múltját. Már csak a bosszú és a kegyetlenség tárgyai a szerkezetek.  Strahm nyomozó saját lélekjelenlétének köszönhetően túléli a csapdáját és egyben világossá válik számára Kramer új utódjának személye.

Ez a rész az ő és Hoffman nyomozó közös „játékáról” szól, mindketten egymás nyomában vannak állandóan, és csak egyikük kerülhet ki győztesen. Persze kis karakterépítés kellett, hogy izgalmasabbá tudják varázsolni a készítők, így Jill Tuck újabb részleteket tár fel Kramerrel való házasságából, illetve férjura megjutalmazza őt is egy hasznos szerkezettel még halála után. Betekintést nyerhetünk Kirakós és Hoffman nyomozó kapcsolatába, ami nem rejteget túl sok izgalmat, számomra nem válaszolt meg sok kérdést, én jobban szerettem Amandát, mint segítőt, az ő kapcsolatukban volt potenciál. A fő történetszál mellett persze folyik egy újabb szabadulós játék, amilyet már láthattunk a második részben, csapatjáték, csapatépítés különböző eszközökkel.

A színészek sajnos csapnivalóak, a főszereplőknek nem mozog az arcuk, egyetlen érzelmet sem tudnak kipréselni, így mi sem tudjuk átélni a helyzetüket, izgulni végkép nem tudunk értük. A vágások és a már névjeggyé vált sárgászöldes színvilág már túl sok, szemet bántó. Fűrész rajongóknak persze kihagyhatatlan darab.

Elérkeztem a rovaton belül a szerintem leggyengébb epizódhoz, és érdekes, mert régen meglehetősen kedveltem ezt a részt is, de újranézve több logikai hiba és Kirakós ars poeticáját meghazudtoló jelenet, történetszál van benne.

Bousman után David Hackl vette át a rendezői stafétabotot 2008-ban, és ez is volt az egyetlen Fűrész-filmje, amit ledirigált. A játékidő már rövidebb negyed órával, és fél órát a harmadik és a negyedik részből összeollózott jelenetek tesznek ki. A párhuzamosság, minimális időeltolódás már elengedhetetlen kellékké vált. Az ötödik rész cselekménye is a negyedik rész végétől kezdődik, mintegy B-rollt (másik kameraállást) használva.

Strahm ügynök megtalálta Kirakós holttestét, és azonnal részesévé vált egy újabb játéknak, neki is meg kell mentenie az életét. A bökkenő az, hogy ő nem tudja, nem ad erre lehetőséget a játék, a fején egy akvárium van, ami fokozatosan vízzel töltődik fel, és ő nem tehet ellen semmit. Ez a legnagyobb hibája a folytatásoknak, már a negyedik rész is rizikós volt ilyen szempontból, mert a szabadulások már nem szolgálnak egy „jobb” célt, senki nem fog bűnbocsánatot nyerni, nem változik meg az élete, nem segít neki átértékelni a múltját. Már csak a bosszú és a kegyetlenség tárgyai a szerkezetek. Strahm ügynök saját lélekjelenlétének köszönhetően túléli a csapdáját, és egyben világossá válik számára Kramer új utódjának személye. Ez a rész az ő és Hoffman nyomozó közös „játékáról” szól, mindketten egymás nyomában vannak állandóan, és csak egyikük kerülhet ki győztesen.

Persze kis karakterépítés kellett, hogy izgalmasabbá tudják varázsolni a készítők, így Jill Tuck újabb részleteket tár fel Kramerrel való házasságából, illetve férjura megjutalmazza őt is egy hasznos szerkezettel még halála után. Betekintést nyerhetünk Kirakós és Hoffman nyomozó kapcsolatába, ami nem rejteget túl sok izgalmat, számomra nem válaszolt meg sok kérdést, én jobban szerettem Amandát, mint segítőt, az ő kapcsolatukban volt potenciál. A fő történetszál mellett persze folyik egy újabb szabadulós játék, amilyet már láthattunk a második részben, csapatjáték, csapatépítés különböző eszközökkel.

A színészek sajnos csapnivalóak, a főszereplőknek nem mozog az arcuk, egyetlen érzelmet sem tudnak kipréselni, így mi sem tudjuk átélni a helyzetüket, izgulni végképp nem tudunk értük. A vágások és a már névjeggyé vált sárgászöldes színvilág már túl sok, szemet bántó. Fűrész-rajongóknak persze kihagyhatatlan darab.

Szerintem: 5/10

IMDb | mafab

Játékok az ötödik részből:

• Az inga: Poe "A kút és az inga" műve ihlette. Folyamatosan lejebb ereszkedő inga cikázik az ember hasa felett, hogy megállítsa, a két kezét darabokra kell töretnie.
• Akvárium: Strahm ügynök fejére üvegdoboz kerül, melybe fokozatosan víz töltődik.

A csapatépítő:

• "Nyakkendő": mind az öt játékos nyakára drót van erősítve egy lakattal. A kulcshoz pár lépést előre kell menni, de ezzel egyenesen arányosan egy másik játékos drótja a falba húzódik és levághatja a fejét.
• Bombák: a szobában időre fel fognak robbanni bombák, a menedéket nyújtó járatok lakatait nyitó kulcsok falra szerelt üvegedényekben vannak. Nincs minden főre jutó menedékhely.
• Elektromos kád: vízzel telt kádba kell feküdni és a testen áramot átvezetni, hogy az ajtók kinyíljanak.
• "Vérgyűjtő": megfelelő mennyiségű vér nyitja az utolsó ajtót, addig kell csonkolni a testet, míg pont annyi vért nem présel ki belőle a szerkezet.