M. Night Shyamalan munkásságáról már olvashattatok az oldalon, a cikkből pedig az is kiderül, hogy hogyan és milyen alkotással kezdődött el az egykoron ünnepelt rendező mélyrepülése. Nagyon magasról zuhant egy sötét kút majdnem legmélyebb pontjára. Aztán történt valami, ami a rendező munkásságának egyfajta irányt mutatva villantotta fel a fényt, a fényt, amit követve talán sikerülhet kimásznia a végtelen mélységből. Ő pedig követte a halvány fénysugarat, és milyen jól tette… A The Visit - A látogatás /2015/ üdítően hatott az elmúlt évek kudarcai után, egy szórakoztató és mégis nagyon nyomasztó film született, amivel a rendező újra tudta magát pozícionálni a filmipar térképén.

Nagyon örültem, hogy pont ezzel a filmmel sikerült ez a jobb napokat is megélt alkotónak, az őrület bemutatásánál ugyanis kevés jobb téma létezik. Az igazi, zsigeri téboly legalább annyira taszít minket, mint amennyire vonz is, hiszen a betegek hiába hasonlóak hozzánk, mégis nagyon mások, már-már idegenek, ismeretlen entitások. Mégis tetteik vonzzák tekintetünket, ujjaink között figyelünk és megpróbáljuk megérteni azok indokait. Azonban szélmalomharcot vívunk, az elképzeléseink hibásak, elménk működése távol áll az övékétől, nem vehetjük észre az összefüggéseket, mert előttünk rejtve maradnak... Tökéletes választás volt ez a téma és ezzel meg is alapozhatta a – számomra – nagy visszatérésnek tekinthető munkáját is, a 2016-ban debütált Split - Széttörve című filmet. Az alkotás egyértelműen James McAvoy jutalomjátéka, a 23 majd 24 személyiség megjelenítése – bár nem láthatjuk mindegyiket – hatásos és letaglózó és, ami a legfontosabb, gondolatébresztő is. A disszociatív identitászavar önmagában is egy rejtély, olyan szakadék, aminek mélyére tekinthetünk, hogy az önmagunkat megsokszorozva és lényegesen megváltoztatva reflektáljon vissza ránk, jelentős és akár végleges töréseket idézve elő személyiségünk sérülékeny felületén. (Ez olyannyira igaz, hogy általánosságként elmondható, hogy az ebben szenvedő betegek legtöbbjénél „csupán” 10-nél kevesebb személyiség alakul ki, azonban nincs felső határ, a legextrémebb esetekben az alternatív ének /alterek/ száma a több tucatot is elérheti, sőt dokumentáltak eseteket közel 100 személyiség létezéséről is). A Széttörve jól sikerült alkotás lett, a végén egy olyan jelenettel, ami előre vetítette jelen cikk tárgyának, a Glass – Üveg című filmnek a megszületését.

A Horda szabadon vadászik a városban, hogy táplálékkal lássa el a Szörnyeteget, jelenleg is négy fiatal lány vár arra, hogy étekként végezzék egy gyárépület poros padlóján. Az esetek után azonban az egykori őr, az „Oltalmazó” néven elhíresült David Dunn is nyomoz és sikerül is megtalálnia a lény lakhelyét, ahol egy harcot követően mindkettőjüket letartóztatja a rendőrség, hogy szinte azonnal egy pszichiátriai intézetbe kerüljenek, Dr. Ellie Staple felügyelete alá. Az intézet lakója azonban egy harmadik férfi is, akinek sorsa mindkét páciensével összefonódott, ő pedig nem más, mint Elijah Price azaz Mr. Üveg, a hiperintelligens tömeggyilkos. Hármójuk napjaiba nyerhetünk betekintést a filmben és követhetjük őket az elkerülhetetlen végkifejlet felé…

A rendezés jó, a forgatókönyv úgyszintén, összességében minden a helyén van. A színészek pedig… Itt azért nem lehetett mellélőni. Bruce Willis, James McAvoy, Samuel L. Jackson, Anya Taylor-Joy, Sarah Paulson. Már ez is elég lenne ahhoz, hogy a film mosolyt csaljon az arcunkra. És igen, ezt így kellett megcsinálni! Nem tökéletes alkotás és nem is képes felnőni az Unbreakable - A sebezhetetlen /2000/ színvonalához, de együtt a három film tökéletes egységgé áll össze és teljes értékű tagként a Glass-nak is ott a helye a Split mellett. Emiatt nem is értem a sok negatív kritikát és a közepes értékeléseket, de lehet, hogy nekik mást jelentett a film, mint nekem…

Joggal merül fel a kérdés, hogy nekem mit jelentett? Nekem ez a film tökéletesen adta vissza, azt, hogy mi mindannyian mire lehetünk képesek, ha hiszünk magunkban. Erről szól mind a három film. Arról, hogy mivé válhatunk, ha mi is elhisszük magunkról, azt, hogy képesek vagyunk nem csak magunkon, hanem akár a világon is változtatni. Érdekes feltevéseket jár körbe mindhárom karakter. Hiszen mik ők? Szuperhősök és gonoszok? Pszichiátriai kórképeket mutató betegek, akik saját rögeszméjük áldozataivá váltak? Egyszerű halandók, mint bárki más? Ezekre a kérdésekre válaszokat kapunk a filmben. A kérdés, amin a film után talán mi is elgondolkozhatunk majd mégis az, hogy mi kik vagyunk? Valakinek a szülei? Valakinek a gyermekei? Diákok, pedagógusok, programozók, irodai alkalmazottak, bolti eladók? Valójában ezek vagyunk? Talán igen. Talán mi sem hisszük el, hogy többre is képesek vagyunk, hogy – természetesen reális keretek között – bárki mássá is válhatunk. Talán nem hisszük el azt, hogy jelenlegi helyzetünk megváltoztatható… pedig igen, de így igazán kényelmes… Így nem kell elhagynunk a komfortzónánkat.

Az ismeretlen előttünk van, csak ugranunk kell, bukásunk nem predesztinált. A kihívásokkal pedig nem csak intellektuálisan, hanem fizikailag is meg tudunk küzdeni. Hiszen lényünk nem csak fizikai, ha akarjuk és elhisszük, hatalmas dolgokat vihetünk véghez. A régen hatalmasnak tűnt maratoni táv teljesíthető, egy autó súlya is felemelhető, ahogy egy hatalmas kamion is elhúzható pusztán fizikai erővel vagy akár egy rettegett betegség is legyőzhető. Mind-mind felfoghatatlan dolog, hogy a hosszú évek kemény edzései során elsajátított emberfelettinek tűnő képességekről ne is beszéljünk. Ezek vagyunk mi. Mi emberek. A kérdés az, mivé szeretnénk válni? A választ mindenkinek magában kell megtalálnia…

Ez a film pedig talán közelebb tud vinni minket a saját válaszunkhoz. A mozi varázslat, és ha hagyjuk, hogy magával ragadjon, talán mi is elgondolkodunk majd. Ez ennek az értelme, hogy talán megláthatjuk benne magunkat, azt a valakit, akivé régen válni szerettünk volna, de a világ szürkesége hályoggal takarta el szemeinket… Pedig az igazság az, hogy nincsen hályog, ha azt akarjuk... Irány a mozi!

„A hit nem más, mint újra meg újra elismételt gondolatok, amelyek végül a személyes igazságainkká válnak. Az a szomorú ebben, hogy minden hit végül önbeteljesítő jóslattá válik. Akár azt hiszed, hogy valami lehetséges, akár azt, hogy lehetetlen, végül biztosan igazad lesz. A hiedelmed meghatározza a viselkedésedet.” - Robin Sharma

8/10

IMDb | mafab

A filmet január 17-től vetítik a magyar mozikban. Forgalmazza a Fórum Hungary.