Az 1960-as években William Castle kétségtelenül az egyik legtöbbet emlegetett név volt a horror egén. Olyan filmek kötődnek a nevéhez, mint a 13 Ghosts, a House on Haunted Hill, a The Tingler vagy a Strait-Jacket. Munkái igencsak ingadozó teljesítményt mutattak, legtöbbször ugyanis az érezhető a filmjein, mintha semmi és senki nem érdekelné a rendező-producert, csak a saját szórakoztatása. Szerencsére az I Saw What You Did Castle jobb művei közé tartozik.

A történetet messzebbről indítják. Két kamaszlányt és egy kislányt ismerhetünk meg, akik egy estére magukra maradnak szülők nélkül. Libby, Tess és Ellie úgy vélik, az isten háta mögötti házban nem sok mulatságuk van, még szerencse, hogy ott a telefon. Véletlenszerűen választanak neveket a telefonkönyvből, felhívják a szerencsés nyerteseket, és különböző mesékkel traktálják őket. Steve Marak is a kiválasztottak között szerepel, aki éppen ebben az időpontban szúrta halálra takaros kis feleségét a fürdőszobában. Amy Nelson, aki a szomszédban lakik, szerelmes a férfiba, és amikor rájön annak tettére, még akkor sem a rendőrséghez futna, hanem inkább az anyakönyvvezetőhöz, ezért megzsarolja a férfit. Közben pedig megcsörren a telefon, amibe a kamaszlányok suttogják bele: láttam, mit tettél és tudom, ki vagy. Steve elhiszi a hallottakat, ezért mindenáron meg akarja találni a rejtélyes telefonálót. Így lesz egy ártatlan tréfából halálos veszély.

Igazán érdekes az alapkoncepció, hiszen rengeteg fiatal múlatta azzal az időt, hogy telefonbetyárkodott. Jó mulatság, azt meg kell hagyni, azonban a mókamestereknek általában eszükbe sem jut, hogy bármi bajuk lehetne ebből, ők csak egy kis izgalmat és nevetést akarnak. Igen ám, de tinédzsereink nem az eszükről híresek ebben a filmben sem, ami miatt hamarosan elég nagy problémájuk támad. Igazság szerint a film nagyon hasonlít Castle többi munkájára, tehát a habkönnyű, már-már vígjátékba hajló kis cukiság megy át feszült légkörű ámokfutásba. Három vonalon halad a sztori, de vannak benne hiányosságok sajnos, ezért nem minden szál kapja meg azt a játékidőt és kidolgozottságot, mint ami járna neki. A felvezetés szerintem túlságosan hosszú, túl sokat foglalkozik a tinikkel, ezért a vérbő részek, a macska-egér harc, a zsarolás és a fejetlenség kapkodóvá válik, ami miatt nem tudjuk eléggé átélni a történteket. Pedig már-már hitchcocki az egész, ahogy Steve egyre inkább gabalyodik bele a saját bűnének következményeibe, valamint az is, ahogy ebbe az egészbe belekeverednek az ártatlan kislányok.

Nem véletlenül említettem meg Mr. Suspense nevét, ugyanis Steve a zuhanyzóban teszi el láb alól asszonyát. Az egész jelenet felépítése, a vágások, a zuhanyrózsára való rázoomolás bizony kísértetiesen hasonlít a Psycho zuhanyjelenetére. Az a gyanúm, hogy ez a film egyfajta tisztelgés is volt Hitchcock felé, ha pedig így nézem, akkor Castle élete egyik legjobbját hozta.

A gyerekek sajnos nagyon kis affekták. Néha igazán fájdalmas nézni, amit színészkedés címén művelnek, éppen ezért kár, hogy annyit mutatják őket. A karaktereik sem lettek rendesen kidolgozva, Ellie pedig maga a megtestesült idiotizmus és felelőtlenség. A felnőttek terén szerencsére sokkal jobb a helyzet. Joan Crawford hozza, amit szokott. Ártatlanul, ugyanakkor gyanakodva vizslatja az embert, hogy aztán előálljon a rút valósággal, és kimutassa a foga fehérjét. Nagyon előkelően hozza a kéjsóvár öregedő dámát, csak éppen ő sem kapott olyan háttérsztorit, amit megérdemelt volna a karaktere. Nagyon sok kérdés maradt bennem miatta, amik miatt nem lehet érteni a cselekedeteinek motivációit. John Ireland viszont, mint Steve Marak kárpótol mindenért, mert ő tényleg odateszi magát. Minden egyes jelenetéből süt az az érzés, hogy ő egy csapdába esett patkány, aki bármire hajlandó azért, hogy mentse az irháját, éppen ezért ebben az állapotban nincsen nála veszélyesebb a földön.

Szóval, az építkezéssel és a karakterkidolgozásokkal gondok vannak. Castle nyomokban ugyan tartalmaz némi Hitchcockot, de nagyon-nagyon messze van attól, hogy ő legyen a Little Suspense. A feszültség éppen ezért hullámzóan van jelen a vásznon. Joan Crawford sem tud igazi szőke végzet asszonyaként tündökölni a filmben, valljuk be, ilyen színészi kvalitásai soha nem is voltak. Az alapkoncepció és a tiszteletadás miatt érdemes megnézni a filmet, de ez bizony egy egyszer nézős darab, csakúgy, mint Castle legtöbb munkája. [Megjegyzés: készült belőle egy 1988-as tévés remake, az is legfeljebb egyszer nézős - Ralome]

5.5/10

IMDb | mafab