Incantation. Varázsige. Ráolvasás. Betűkből képződő szavak gyakran egyszerűnek tűnő halmaza. De mik is a szavak és a mondatok valójában? Rezgések, amik hullámként terjednek, majd jutnak el a befogadóhoz vagy akár sokkal távolabbra is, túl a fizikailag érzékelhető valóság határain. Azonban valódi lényegük az energia. Érzelmi töltetet képviselnek, melyek tónusa – gyakran a valódi jelentésük ismeretének hiányában is – érzékelhető, értelmezhető és dekódolható. Minden halkan elsuttogott imádság, minden jókívánság, minden áldás és minden átok ennek az energiának a manifesztációja. A lényegi esszencia változatlan csupán a pólusok különböznek. Üzenetüket pedig agyunk ismeretlen területei köszönthetik rég nem látott jó barátként. Bizonyítva azt, hogy sokkal ősibb és elemibb erők is jelen vannak modern társadalmunk kulisszái között mintsem azt valaha gondoltuk vagy éppen hittük volna. Napjaink információáradata, mobiltelefonjaink kijelzőinek fényei, közösségi oldalaink álvalóságai ugyan elnyomják ezeket a rezgéseket, de suttogásukat soha nem lesznek képesek elnémítani. Agyunk érzékeli jelentésüket, válaszol és reagál. Ennek hatására pedig nem csak a világszemléletünk változhat, hanem a valóságunk is. Nem csak átvitt értelemben, hanem kézzel fogható, fizikai formában is – elég csak a pszichoszomatikus betegségekre gondolnunk…

A fentiekben olvasható gondolatok akkor villantak át az agyamon, amikor megtekintettem az idén nyáron debütált – és az eddigi legtöbb anyagi bevételt termelő – tajvani horrorfilm első perceit. Kevin Ko munkája mind az előzetes, mind pedig az ígéretes indítás alapján reménykeltő alkotásnak tűnt – még annak ellenére is, hogy nem vagyok nagy rajongója a found footage szubzsáner jellegzetes kelléktárának. Aztán lepergett a film és elmúlt a varázs. Az a varázs, ami talán sosem létezett, csupán az elmém hitette el velem annak létezését.

Li Ronan (Hsuan-yen Tsai) évekkel ezelőtt súlyos hibát követett el. Megszegett egy fontos vallási tiltást, hibájának árát pedig emberéletekkel kell megfizetni. Az átok, amit elszabadított már szedett áldozatokat és most a lánya, Dodo, is veszélybe kerül. Csupán egy módja van, hogy megmentse a kislány életét, ehhez pedig vissza kell térnie arra a helyre, amit egykoron ő és társai megszentségtelenítettek...

Ko rendezéséből egyértelműen kiderül, hogy nagyon érti és mélységesen átérzi a szubzsáner lényegét. Szinte tapintható atmoszférát teremt, ami a film jobb pillanataiban szinte átkúszik a képernyők sík felületén. A barlangban látható felvételek vagy a gyógyító szentélyében látható szekvenciák erősek és hatásosak. Azonban ez a feszültséget nem sikerül egyenletesen fenntartania. A színészek hitelesek szerepeikben. A történet pedig kellemes ízt kap a lezárásnak köszönhetően. Az igazság viszont az, hogy ezt én roppant kevésnek éreztem. Ennek pedig egy oka van. Aki már látott távol-keleti horrorfilmet minden bizonnyal tudja, mire számíthat. Van itt fekete hajú kislány, árnyszerű entitás, öngyilkosság, trikorfília – hajfétis – és még némi testhorror is. Sajnos azonban a jól bevált receptet nem – vagy csak alig – sikerül kellően ízesíteni ahhoz, hogy jó eséllyel induljon a tapasztaltabb horrorrajongók körében. Ez a film csupán a lezárásnak köszönhetően képes valamelyest kitűnni a szürke tömeg arctalan masszájából, arra azonban már nem képes, hogy elkísérje a nézőt a stáblista lepergése után is. Szinte azonnal visszatér oda, ahová tartozik, a felejthető found footage filmek fájóan hosszú sorába. Igazi tucathorror, ami az ígéretes keleti misztikus, okkult szálakat olcsó ijesztgetésre és remegő kameraképek sokaságára cseréli le. Kár érte.

A Netflix kínálatában július 8-án debütált az alkotás és hazánkban kizárólag angol nyelvi beállítások mellett tekinthető meg, ennek köszönhetően pedig rendkívül egyszerűen és könnyen elérhető, én azonban nem tudom igazán jó szívvel ajánlani. Talán csak azoknak, akik most ismerkednek a keleti rémfilmek világával, de talán nekik sem. Hiszen valószínűleg láttak már hasonlót. Ha mégis távol-keleti horrorra vágynánk, akkor inkább válasszuk a thaiföldi Shutter című, 2004-ben bemutatott alkotást. Garantált lesz a borzongató élmény. Az az élmény és az a lélek, ami ebben a filmben csak néha képes testet ölteni, a játékidő nagy részében azonban fájdalmasan távol marad…

IMDb