A legtöbb esetben, ha sorozatgyilkosos témájú filmeket, szériákat nézünk, akkor sosincs kétség a bűnösséget illetően. Megy a nyomozás ugyan, de nem nagyon tudnak minket elbizonytalanítani, hogy a gyanúsított valóban elkövette a tettét. Maximum nem sikerült rábizonyítani, de a valós arcuk előbb-utóbb mindig megmutatkozik. Mint a Black Bird esetében. Jelen írásunk tárgya azonban merőben más eredményt hoz és igazán megdöbbentő eseményeknek lehetünk tanúi. Különösen akkor, ha nem ismerjük a valós eseményeket.
Hannes Råstam neves oknyomozó újságíró. 2008-ban elővette a hírhedt svéd sorozatgyilkos, Sture Bergwall, másnéven Thomas Quick ügyét és furcsa dolgokra lett figyelmes. Társával, Jenny Küttim-mel karöltve nekiláttak, hogy a több mint 20 éve, 8 gyilkosság miatt elítélt Bergwall esetét feldolgozzák. Végül olyan dolgokra bukkantak, amikre legmerészebb álmaikban se gondoltak volna. Vajon tényleg lehet olyan, hogy valaki simán magára vállalja egy sorozatgyilkos szerepét, vagy ez is a játék része?
Beszéljünk először a filmről. Valóban igaz történetet dolgoztak fel, amely megrázta az egész világot. Döbbenetes felfedezésre jutottak az újságírók. A film kap ezért némi dokumentarista jelleget és igyekeznek híven követni az események alakulását. Ez azonban egy merőben más sorozatgyilkosos-oknyomozós film, mint amit megszokhattunk. Nyilván megőrizték a skandináv jegyeket, a táj ismét lenyűgöző és csodás képeket kapunk. A színek is megszokott kék-szürke árnyalatban tündökölnek és a szereplőink se csattannak ki a boldogságtól.
A cselekményt két részre lehet bontani. Az elsőben a krimi vonal az erős. Itt tényleg a nyomozás, Sture Bergwall és Hannes Råstam beszélgetései kapják a főszerepet. Tele van játszmákkal, fordulatokkal. A visszatekintések és az az út, ahogyan anno az orvosok, az ügyész és a nyomozati szervek eljutnak odáig, hogy Bergwall egy vérbeli, elmebeteg sorozatgyilkos roppant meghökkentő. Tényleg leesik az ember álla, ahogyan egyre inkább körvonalazódik előtte az ügy. Ezek a részek vérbeli , sötét tónusú és nagyon izgalmas true crime zsánerű részek.
A másik rész az újságíró, Hannes Råstam drámájára fókuszál, aki a nyomozás során jön rá, hogy hasnyálmirigy rákja van. Ez a szegmens ad egy plusz töltetet a történetnek. Nem tudhatjuk, hogy Råstam képes lesz-e megfejteni a rejtélyt és bebizonyítani az igazságot, mivel azt sem tudjuk, mikor végez vele a gyilkos kór. Emellett adnak egy érzelmi töltetet is a történetnek azzal, hogy ennyire rá koncentrálnak. Igazán szívszorító pillanatokat kapunk és méltó módon emlékeznek meg a méltán híres oknyomozó riporterről. Lehet vannak olyanok, akiknek túl sok, hogy ennyire a középpontba helyezik a drámát, ami egyébként tényleg háttérbe szorítja a krimit, de szerintem - ismerve az ügyvet - ettől csak még emberibbé és jobbá válik a film. Jonas Karlsson és David Dencik nagyon jó munkát végzett. Erős alakítást nyújtanak a szerepeikben és kellő érzékenységgel közelítettek a karaktereikhez. Jól működött közöttük az összhang és a két férfi kapcsolatának alakulását is szépen ábrázolták.
A karaktereket szépen építik fel, jól adagolják a feszültséget és kellően sokkolják is a nézőket, de ezt pszichológiai értelemben teszik. Tehát nem lesznek itt trancsírozások, véres gyilkosságok, hanem mélységeiben igyekeznek bemutatni Sture Bergwall esetét. A rendező, Mikael Håfström egyébként nem fél attól, hogy a sötét humor eszközéhez nyúljon. Különösen akkor megy át ebbe a vonalba, amikor a régi nyomozást mutatja be. Ez ad az egésznek egy nagyon kellemetlen, néha megmosolyogtatót, groteszk jelleget. Bátor vállalkozás, de szerintem nagyon jól működött. Az egyetlen gondom ezzel az, hogy aztán amikor visszatérünk a jelenbe és előtérbe kerül Råstam és Bergwall drámája, akkor a hangulat valahogy nem tud a rendes kerákvágásba visszazökkenni. Kicsit aránytalan az atmoszféra tónusa és ez bizony néhol zavaró tud lenni. A finom átmeneteket és egyensúlyozást nem sikerült minden esetben megoldani.
Összességében a Quick egy rendkívül izgalmas és nehéz témát dolgoz fel, melyről most szándékosan nem ejtettem szót. Egy olyan témát, ami kifejezetten megdöbbentő és zavarba ejtő. A bizonytalansági faktor nagyon erős, mint ahogyan a drámai vonal is. A gond a fókusszal van és azzal, hogy nem ad meg egy határozott irányt. Ugyan belemegyünk a sztori mélységeibe, nem félnek elveszni a különböző személyiségű karakterekben, de a finomhangolás elmaradt. Ettől azonban még bőven érdemes tenni vele egy próbát, különösen érdekes lehet azoknak, akik nem ismerik a film cselekményét adó ügy hátterét. Akkor üt csak igazán, de a skandináv krimi szerelmesei sem fognak csalódni.
- Pro
- A cselekmény felépítése.
- A régmúlt bemutatása.
- A színészek játéka.
- Kontra
- A fókusz néha elcsúszik.
- A zsánerek között nincs meg a finomhangolás.
- A történetvezetés nem elég feszes.
Pro | Kontra | 79% |
A cselekmény felépítése. | A fókusz néha elcsúszik. | |
A régmúlt bemutatása. | A zsánerek között nincs meg a finomhangolás. | |
A színészek játéka. | A történetvezetés nem elég feszes. |