1981. október 31-én egy 76 éves kedvesnővért, Tadea Benzt saját otthonában megerőszakolták, fojtogatták, és végül megölték. A gyanúsított egy Johnny Frank Garrett nevű 17 éves fiú volt, aki a szomszédban lakott. Az esküdtszék bűnösnek találta, büntetése pedig méreginjekció általi halál volt. Kivégzését 1992. február 11-én hajtották végre Huntsville-ben, Texas államban. Utolsó szavai a következőek voltak: *„I'd like to thank my family for loving me and taking care of me. And the rest of the world can kiss my ass.” [Köszönöm a családomnak, hogy szerettek engem és gondoskodtak rólam. Mindenki más kinyalhatja a seggem.]
*

Jesse Quackenbush azonban elkezdett nyomozni az ügyben, és kiderítette, hogy abban az időben történtek hasonló gyilkosságok, azokat azonban nem hozták összefüggésbe a Benzt-esettel. Quackenbush jogászként végzett a Houstoni Egyetemen, és 1987-ben elköltözött Amarillóba, hogy kiderítse, mi is történt Johnny Frank Garrett-tel. Hosszas nyomozómunkájának eredményeképpen bizonyítékokkal tudta alátámasztani, hogy Garrett ártatlan volt. 2008-ban The Last Word címmel dokumentumfilmet is készített az esetről. A történet azonban ezzel még nem ért véget, ugyanis 1992. február 11-ét követően tizenöten haltak meg azok közül, akiknek közük volt a tárgyaláshoz és Johnny Frank Garretthez. Vajon Johnny átka sújtott le rájuk, vagy csupán véletlenről van szó? A 2016-ban elkészített Johnny Frank Garrett's Last Word című film erre a kérdésre próbál meg választ adni.

A történet elején megismertetnek minket a fent említett esettel. Láthatjuk, hogyan érvelt az ügyész a tárgyaláson, majd azt is, milyen egyetértés uralkodott az esküdtszék körében. Egy embert kivéve mindenki meg volt róla győződve, hogy Garrett követte el a gyilkosságot. Adam Redmannek azonban voltak fenntartásai, de társai nem hagyták kibontakozni, talán ő is egyszerűen csak le akarta már zárni a dolgot, ezért hagyta magát meggyőzni, és elítélték a fiút. Ugrunk 10 évet az időben, elérkezett a kivégzés napja. Johnny utolsó szavaival nemcsak azokat átkozta meg, akiknek közük volt a halálához, hanem családtagjaikat is. Nem sokkal a kivégzést követően rejtélyes halálesetek történnek, az emberek furcsa, rémisztő látomásokat látnak és Adam kezdi gyanítani, hogy itt bizony valami mozgolódik a sötétben. Hamarosan ő maga és családja is veszélybe kerül, így Adamnek versenyt kell futnia az idővel, hogy megmentse a kisfiát.

Szeretem az ilyen témájú filmeket, mert figyelmeztetnek egy nagyon fontos dologra: a tetteinknek következményei vannak. Persze mindezt elég misztikus-vallásos úton mutatják meg nekünk, de meg kell hagyni, jól tálalták a történetet. A látomások és álmok nagyon félelmetesek voltak, ahogy egyre haladtunk előre az időben, úgy lettek egyre borzalmasabbak. Némelyik komolyan rám tudta hozni a frászt. Ebben a filmben nincsen semmi kétely, hogy túlvilági dologgal állunk szemben, és ezzel nincs is semmi baj. Itt a tényeket vegyítették egy lehetséges misztikus magyarázattal. Hinni nem kell benne, de ettől még nem is kell élből elutasítani. Arra azonban nagyon figyeltek az alkotók, hogy a tények rendben legyenek, hiszen ezáltal is rá tudtak világítani az igazságszolgáltatás visszásságaira, és elérték, hogy a néző a film után rákeressen, ki is volt az a Johnny Frank Garrett.

Amiben nagyon erős a film, az a hangulatkeltés, ezt pedig három dologgal éri el. A kameramozgással, a színvilággal és a zenével. Istenem, az a zene! Nagyon régen volt szerencsém ennyire nyugtalanító dallamhoz. Egyszerűen telitalálat volt, a hideg futkosott tőle a hátamon. A színészi játékra sem lehet panasz. Mike Doyle (A meghívás) Adam szerepében hiteles alakítást nyújt, igaz, néha kicsit merev a pasi, de szerencsére ez ritkán fordul elő. Devin Bonnée-hoz még nem volt szerencsém, de igazán erőteljes alakítást nyújtott Johnny Frank Garrett szerepében, le a kalappal előtte. Az én személyes kedvencem azonban Sean Patrick Flanery volt, akit már a The Boondock Saints óta imádok, és itt sem okozott csalódást. Ő játszotta Danny Hillt, az ügyészt, aki elítéltette Garrettet. Minden percben hányingerem volt tőle, annyira visszataszítóan játszotta a szerepét. Kár, hogy nem mutattak belőle többet, és ezzel el is érkeztünk a film hibájához.

Tudom, hogy Adam és családja volt itt a középpontban, de szerintem ez nagy hiba volt a készítőktől. Egy-két halálesetet kapunk ugyan, de aztán belemennek a látomásosdiba, meg a Redman család kálváriájába, és ezzel elveszik a lényeg. Igaz, nagyon szimpatikus család volt, lehetett szorítani értük, csak én egy kicsit többet vártam volna. Nincsen bajom a túlvilágról visszatérő átok vonallal, csak több ténynek jobban örültem volna, mint ahogy annak is, ha több magyarázatot és háttérben megbúvó indítékot adnak nekünk. Talán emiatt van, hogy itt-ott kissé túlzásba estek, bár még vissza tudták hozni. A végén azonban eléggé elszálltak sajnos, pedig addig igazán ütős volt a film. Igaz, hogy aztán a legeslegvégén ismét visszakormányozták a hajót, tehát valahogy mindig sikerült egyensúlyba hozniuk a látottakat.

Összességében mégis azt mondom, hogy ez egy nagyon egyedi hangvételű és világú film, remek színészi alakításokkal, baromi jó zenével, kiváló technikai megvalósításokkal, és egy nagyon komoly történettel. Mondhatnám, hogy túl sok benne a család drámája, és a vége tényleg nem lett a legjobb, viszont engem ez egy csöppet sem érdekel, mert képes volt magával ragadni a film. Tényleg ledöbbentett a sztori, a látomások az én agyamba is befészkelték magukat, és nagyon nyugtalanító érzés kerített hatalmába már az elejétől kezdve. Lehet, hogy vannak benne kisebb kilengések, de az biztos, hogy hatással tudnak lenni a nézőre, és szerintem ez sokkal fontosabb tényező. Tényleg nem kell elfogadni ezt a szemléletet, de hagyjátok, hogy elkalauzoljanak titeket, mert komolyan megéri. És ki tudja? Még igazuk is lehet.

8/10

IMDb | mafab