A filmet szeptember 21-től vetítik a mozikban. Forgalmazza a Vertigo Média.

Tavaly két cápás filmmel is jelentkeztek Hollywoodból. Az egyik óriási marketinget kapott, nagynevű főszereplőt szerződtettek rá, viszonylag nagy büdzséből finanszírozhatták, és a zseniális Az árva rendezőjét ültették a direktori székbe. A másik alkotás nem kapott akkora médiavisszhangot, ismeretlenebb színészekkel forgatták, sőt a forgalmazók nem is akarták mozikba engedni - vélhetően a konkurens sikerétől félve -, végül mégis úgy döntve, hogy az In the Deep címet újra 47 Meters Downra változatva idén bemutatják nagyvásznon is.

A két alkotást akaratlanul is mindenki össze fogja hasonlítani, én is így tettem, s míg az előző, A cápa óta legjobb hasonló témájú horrornak beharangozott A zátony óriási csalódás és az elmúlt évek legrosszabb élménye, a 47 Meters Down hihetetlenül pozitív meglepetés volt számomra. Mindkét műben női hős áll a középpontban, de míg A zátonyt Blake Livelyvel, a feszülős szörfruhájával, szőke hajával - amit a sós víz sem kezd ki –, valamint egy meghatónak, de abszolút felesleges, mi több, irritáló háttértörténettel próbálták eladni, addig a 47 Meters Downban üresjáratok nélkül ismerkedhetünk meg a főhőseinkkel, minimális szinten, és így is sokkal életszerűbbek.

Két nővér, Lisa (Mandy Moore) és Kate (Claire Holt) nyaralgat egy egzotikus vidéken. Lisa a szakítását szeretné kiheverni, Kate pedig minden erejével azon van, hogy a vakáció felejthetetlen legyen. Éppen ezért úgy döntenek, hogy részt vesznek egy nyílt tengeri kalandon, ahol ketrecben a mélybe ereszkedhetnek, hogy óriási fehér cápák körözzenek felettük. Ennyi háttérinformáció tökéletesen elég egy natural horrornál az emberi főszereplőkről, mert engem abszolút nem érdekel ilyen esetben a családi hátterük, a motivációjuk, hogy miért vannak ott, emberségből így is, úgyis együtt foguk velük érezni, amikor látom a kálváriájukat, ha pedig még szimpatikusak is, az csak plusz pont. Persze, ahogy lenni szokott, megtörténik a baj, Kate nem búvárkodott még soha, pechjükre pedig a rozsdás, eleinte is megbízhatatlannak tűnő ketrec leszakad a csörlőről, és 47 méter mélyre zuhan a nyílt óceánban, miközben éhes fehér cápák úszkálnak a közelben. A lányoknak az egyre fogyó oxigénnel és az állatokkal kell felvenniük a harcot, hogy túlélhessenek.

Természetesen kiszámítható, hogy baj fog történni, hogy leszakad a ketrec, és ezek nem hibák egy ilyen filmnél, hisz ha nem történnek meg, nem lenne cselekmény, és csak kihangsúlyozzák, hogy nem az állatok a szörnyek, hanem az emberi felelőtlenség okozza a tragédiát. Ebben a filmben nincsen gonosz, számító, fejben számoló cápa, aki még tüzet is tud oltani, mint a konkurens rettenetben, de nem csak ennyi a különbség. Érdekes, hogy a vélhetően többe kerülő A zátony esetében abszolút nem élethű a cápa, sőt mai mércével nevetségesen látszódik a CGI, és itt nem arról van szó, hogy nem kell premier plánban megmutatni az állatot, hanem hogy a készítők nem vették a fáradságot, rábízták a digitális technikára a megoldásokat. Szerencsére a 47 Meters Down esetében rendkívül élethűek az állatok, ami annak köszönhető, hogy félig valódi cápafelvételekkel, félig pedig robottechnikával dolgoztak (animatronics).

A zátonynál egyedül pár remekül beállított kép volt értékelhető, viszont ebben az esetben is gyönyörű az operatőri munka, és nem borult el a fényképező agya, hogy életszerűtlenül túlszínezzen minden képkockát, hogy szörfreklámokat megszégyenítő videóklipet készítsen. Az alapkoncepció is rendkívül feszült az első perctől kezdve, hiszen majdnem másfél órát végig a víz alatt, a mélyben, egy-két zseblámpával követhetünk végig. A víz alatti felvételeket stúdióban vették fel, és kitűnő munkát végeztek a színésznők is, akik végig hitelesek tudtak maradni, nem hoztak kiugróan irracionális döntéseket, a hibáik abszolút betudhatóak a pániknak. Szerencsére a készítők esze is a helyén volt, és figyelembe vették a saját maguk által megteremtett alapszituációt, számításba vették a nyomáskülönbséget, a görbületet és az agykárosodás lehetőségét is, mivel nem tapasztalt búvárokkal történt a tragédia.

Egészen a film lezárásáig úgy gondoltam, hogy ez "csak" egy meglepően kifinomult, főleg suspense-szel operáló, élethű cápás horror, ahol még a jump scare-ek is remekül működnek, és végig feszült tud maradni, de a lezárása annyira meglepő volt, hogy egyáltalán nem számítottam rá, és egyben be is intett az összes konkurens közhelyes végkifejletének. Tőlem megérdemli a maximális pontszámot, mert régen láttam ennyire jó állatos horrort.

10/10

IMDb | mafab