Jussi Adler-Olsen tovább folytatta Carl Mørck és Assad történetét. Az első kötet igen magasra tette a lécet és nagyon kíváncsi voltam, hogy az írónak sikerül-e megismételnie azt a rendkívül fordulatos, idegtépő krimit, amibe annyira beleszerettem. Hát, azt kell, hogy mondjam, Jussi Alder-olsen nemhogy beváltotta, hanem túl is szárnyallta az elvárásaimat.

A történet egy tóparti nyaralóban burtálisan meggyilkolt testvérpár nyomozásáról szól. A rendőrség hiába nyomozott, egyszerűen nem tudták vád alá helyezni az elkövetőket. Kilenc évvel később azonban az egyik gyanúsított feladja magát, hogy aztán az eset aktája végül a Q ügyosztálynál kössön ki. Carl először nem is érti, mi közük van nekik ehhez az esethez, de aztán, ahogy beleássa magát az esetbe, úgy vesz rajta erőt a felismerés: itt valami nagyon bűzlik. A megoldás kulcsa pedig: Kimmie.

Először a filmeket láttam, azok hatására kezdtem el olvasni a könyveket. Nagyon bírom a skandináv krimiket és a Q ügyosztályról szóló alkotásokat egytől-egyig baromi jónak találtam. Most is úgy látom, hogy tényleg nagyon jó filmek lettek, viszont egy kicsit átértékeltem a látottakat, miután elolvastam a könyveket. A Fácángyilkosok esetében például sokkal erősebb filmet is össze lehetett hozni, mert Adler-Olsen valami egészen elképesztően nyomasztó és brutális sztorit rakott össze. Ez persze megmutatkozott a filmben is, csak elég sokat tompítottak rajta.

Kezdjük ott, hogy Kimmie karaktere jóval összetettebb és árnyaltabb, mint amit a filmben láttunk és ami a legfontosabb: az író nem akarja mentegetni. Természetesen az egész mű arról szól, hogy mit tesz a mérhetetlen hatalom és pénz, valamint a magány az emberekkel, de azért nem mondja azt az író, hogy ezzel Kimmiet mentesíti a tettei súlya alól. Éppen ezért a könyvben Kimmie karaktere sokkal kegyetlenebb, mint amit a filmben láthattunk. Az pedig egyértelmű, hogy ha nem történik meg vele az a rettenes dolog, akkor biztosan nem hagyta volna abba. Egyáltalán nincsenek a könyvben meg azok a szívet tépő epizódok Kimmievel kapcsolatban, mint ami a filmben megvan. Azáltal, hogy Carl és Kimmie kapcsolatát átírták, más értelmet adtak a lány karakterének. Nem mondom, hogy ez baj, csak nekem sokkal jobban tetszik az író értelmezése. Sokkal metszőbb és kegyetlenebb így a történet.

Az egész internátus és ez a belterjes közeg is sokkal jobban ki van domborítva. Látszik, hogy most nem az idővel való versenyfutásra tette a hangsúlyt az író. A Nyomtalanulban az adta az izgalmi faktort, hogy nagyon idegtépő volt benne, hogy nem tudhattuk a nyomozók célba érnek-e és megmentik-e az áldozatot. A Fácángyilkosokban azonban az adja a verseny részét, hogy ki találja meg előbb Kimmiet? Carl és Assad vagy a banda tagjai, akik el akarják hallgatattni a nőt? Ám sokkal izgalmasabb most maga ez a belterjes, magukat mindennek felett állónak gondoló csoportok, akik azt hiszik, ők bárkivel bármit megtehetnek és áthágnak minden társadalmi szabályt. Éppen ezért a banda tagjai is sokkal rohadékabbak, mint a filmben.

Ebben a regényben kapunk egy új karaktert is Rose személyében. Igazán izgalmas szereplővel gazdagodott általa a történet és nagyon vicces a közte és Mørck között kialakult viszony. A filmből hiányoltam is, hogy nem domborítják ki jobban Mørck, Assad és Rose hármasát. Ugyanakkor a Carl magánéletével foglalkozó részeket elég gyengének éreztem, sokszor kizökkentettek és annyit nem adtak hozzá a karakterhez. Untam ezeket a részeket, ráadásul Assad karaktere meg egyenesen idegesített. A filmben sokkal jobban megformálták őt, a regényben viszont feleslegesen kidomborította az író a "külföldiségét" és az ebből adódó komikumokat. Azért egy sztoriban bőven elég 2 tevés beszólás is. Az viszont igaz, hogy Assad és Rose is olyan háttérszálakat kap, amikről szeretnék többet tudni. Náluk az író jól adagolja a plusz információkat, éppen ezért fel is tudja kelteni az érdeklődésemet, mint Carl esetében egy idő után vontatottá válik a dolog.

Mindenesetre a fő szál, a nyomozás és a kibontakozó, rendkívül burtális és viszolyogtató történetre egy rossz szavam sem lehet. A pszichológiai, szociológiai vonal nagyon a helyén van, mint ahogyan a krimi és a thriller elemek ötvözése is. Alig bírtam letenni a könyvet és Kimmie karaktere, valamint a köré írt sztoriszálak eszméletlenül izgalmasak voltak. Összetett, okos, idegtépő, brutális és végtelenül kiábrándító, amit ebben a könyvben kapunk. Nem lehet ezt, nem imádni.

Pontszámom: 9/10.