A bolygó neve: Halál, Terminátor 2. - Az ítélet napja, Keresztapa 2… mind-mind olyan folytatások, amik sikeresebbek és zseniálisabbak is az előző résznél. Nos, a Gyilkos krokodil sequel nem tartozik közéjük, sőt, még az Arany Málna-díjra sem merném benevezni.

Az előző rész kritikájában említettem, hogy egyszerre forgatták le a két filmet (költségvetési és színészi elfoglaltság miatti okokból), így a történet ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt. A csúnya bácsik kicsiny kompániája még mindig radioaktív hulladékot szállít a mocsárba (Csernobil kismiska ehhez képest), ahol az első rész hatalmas cliffhangere után ismét egy kroki üti fel a fejét. A mocsárban lévő szennyezett hordókról tudomást szereznek a nagyvárosi újságírók, ezért leküldik a karibi térségbe a legjobb zsurnalisztájukat, hogy derítse ki, mi folyik ott pontosan. Lisa kisasszony el is utazik, ám rögtön az első hajóútján összefut a szélesszájú kisbékával nagyra nőtt szörnyeteggel. Időközben megérkezik a kollégája/barátja is, akiben az itt is főszerepet játszó Anthony Crennát tisztelhetjük, és egyből a lány keresésére indul.

Spoilermentes kritikánk eddig tartott, csapjunk a lecsóba. A történetvezetés még lazábbra van véve, mint az eddigiekben, ráadásul tele van orbitális marhaságokkal, nem egyszer fogtam a fejemet Landon szkriptírói képességén. Adhatták volna a teleport krokodil címet is a filmnek, hiszen „főgonoszunk” számtalanszor tud ugrálni térben és időben egyaránt: az egyik jelenetben egy nagyobb tó vizében kapdossa el a gyanútlan szörfösöket, míg egy másikban már ismételten a láposban sunyiskodik. Továbbá elvileg csupán pár hónapot ugrottunk a sztorivonalon, ám ez idő alatt a tojásából frissen kikelt hüllőnk megnőtt 8-10 méteresre. Hát, egye fene, amelyik állat képes a teleportálásra, annak elhisszük ezt a rendkívüli gyorsaságú növekedési metódust.  Ám hiába a nagy méret, szörnyünket áldozatai csupán akkor veszik észre, mikor már a csónak mellett úszkál, pedig végig kint van a feje és fél teste a vízből. Egy másik jelenetben pedig a minigodzilla kopogás nélkül betör egy kunyhóba, megcsócsálja az ott tartózkodó három férfit, majd ezek után beszorul (!!) a vékony deszkákból készült házikó falába. Emellett érdekes hellyel van dolgunk a mocsár szempontjából, hiszen bár kilométeres körzetben szennyezett a víz, az ott élő flóra-fauna összes állata közül egyedül ez a szegény nyers cipőbőr fertőződik meg (bár valószínűnek tartom, hogy a méltán híres Birdemic madarai is innen származnak). A mocsár vizébe és talajába pedig valószínűleg ipari mennyiségű Calgon kerülhetett a hordókból, mivel mikor főszereplőnőnk, Lisa beleesik a sötét vízbe, kikecmeregve és pár perc múlva már ismét patyolatfehér ruhában mászkál a dzsungelben.

A film, akárcsak az első rész, ismét pofátlanul nyúlja a Cápában látott megoldásokat, ám itt már a folytatásokat is beáldozták a cél érdekében, több jelenet is ismerős lehet ezekből, nem beszélve a visszatérő karakterekről. Azonban egyik „régi” szereplő visszatérések sem örülhetünk sokáig, a főszereplő Crenna is csak a film második felében lép vászonra, és van olyan karakter, akinek felbukkanása után 5 perccel már a színét sem látjuk többet. Némileg azért egy kis kreatívkodás is belefért: a krokodillovaglás mellett zseniális az a húzás, hogy a Crenna által alakított Kevin egy cápa-mintázatú csónakkal indul szerelme keresésére, ám nem tudom eldönteni, hogy ez tiszteletadásból vagy pimaszságból került a filmbe, hiszen minden egyes kockájáról ordít a lopás ténye.

Említettem, hogy az első rész DVD kiadása nagyon minőségi munka lett, mindenféle szempontból pozitív a mérleg, azonban a srácok úgy gondolták (jól), hogy a folytatásra felesleges annyi energiát áldozni (tuti látták imdb-n az értékeléseket). Így csupán egy pici ráncfelvarrást kapott a film: a képi része még csak-csak megüti az előző részét, bár az operatőrnek már valószínűleg nem telt a büdzséből egy nyomorult kameraállványt venni, ugyanis kevés kivétellel nincs olyan jelenet a filmben, amiben ne imbolyogna a kép. A legnagyobb probléma azonban a hanggal van, ami valami borzalmasra sikerült. Az még hagyján, hogy az egész audiosáv monoból lett áttéve sztereóba, ami egyébként normális, bevett szokás, hiszen régebben csupán az egycsatornás hangrögzítés állt rendelkezésre, és az újrakiadások folyamán sem minden filmnél élnek ezzel a konverzióval, ám a többséggel ellentétben itt semmilyen hangzási javítást nem eszközöltek (pedig ráfért volna), csupán egy-az-egyben átemelték a nyers hangsávot a DVD-re. Jópár ’90 előtti film már Oscar-díjat is kapott egy-egy újítónak ható megoldásért, mind a képi, mind az audio részről, de hogy ’89-ben De Angelis csapata arra nem volt képes, hogy az utómunkálatok során egy snitt alá tegyen valamilyen aláfestő zenét, és ahelyett inkább egy ’30-as évekbeli gramofonlemez sercegéséhez hasonló effekteket hallgathatunk hosszú, unalmas pillanatokig, az maga a vicc. Arra sem vették a fáradtságot, hogy Ortolanit megkérjék, hogy ugyan már mester, itt van százezer lírával több fizetés, legyen szíves, írjon már egy új filmzenét a második részre, nem-nem, ehelyett inkább továbbra is a „bevált” sémákat hasznosították újra (értsd: Cápa-lopás lvl2), ráadásul ugyanazokkal a hibákkal: nincs külön dallam a támadásokra, a rejtőzködésekre vagy bármi másra. Megvolt a másfél perces zene, és azt berakták ismétlő üzemmódba. És ami a legbántóbb, hogy ez a fickó szerezte a zseniális Cannibal Holocust zenéjét. Hát, mindenki tévedhet, de hogy ő kétszer is…

Gyerünk tovább. A párbeszédek is éppolyan förtelmesek, mint a dramaturgia: míg az előző rész szereplői között megvolt egy témához kapcsolódó mondatsor, tudtak egy értelmes beszélgetést lefolytatni egymás között, ennek itt nyomát se találjuk, kínos mondatok és felszínes témák hagyják el a színészek száját. De legalább már eljutottak odáig, hogy már mutatnak cicit (és nem csak férfiét), ha ez fejlődésnek mondható. A multikulti sokszínűségre is példa, hogy ha már nemtől és életkortól függetlenül is majszolgat embereket a kis állatkánk, bedobtak egy ázsiai színészt is, aki ráadásul kiköpött hasonmása Miyagi mesternek (Pat Morita most forog a sírjában). Sajnos ő idő előtt elhalálozik pár pisztolygolyó által, pedig megtaníthatta volna karatéjozni a hüllőt, egyel több szuperképesség már nem oszt, nem szoroz (hiszen tipikus sztereotípia, hogy minden ázsiai nindzsának születik, mint minden magyar rendőrnek… csak mi továbbtanulunk. A Kevint alakító Anthony Crenna és a Liza szerepében meglepően elviselhető alakítást (khm, cicik) nyújtó Debra Karr hozza a szintet, játékukkal ripacskodásmentesen próbálják megmenteni a filmet, ám a többi mellékkarakter alaposan megnehezíti a dolgunkat, hogy élvezhessük ezt a ganét remekművet.

Kicsit olyan a Gyilkos krokodil 2, mint a Star Wars Holiday Special. Megalkották az eredeti filmet, ami kezdetnek egész jól alakult, aztán a direktor amolyan próbaképp rábízta a haverjára az univerzum kitágítását, aztán vagy bejön, vagy nem. Itt is ugyanez történhetett, hisz’ az első részt dirigáló Fabrizio De Angelis átadta a rendezést a forgatókönyvíró-társának, Giannetto De Rossi-nak. És épp az ilyen filmekre találták ki a celluloidhulladék kifejezést. Se hangulat, se színészi teljesítmény és a logikai történetvezetés totális hiánya. És hiába néz ki pofásan a szörnyikénk, ha egyébre nem tellett a készítőktől. A Holiday Special-on legalább röhögni lehet. Ezen még azt sem.

2/10

IMDb | mafab