Rég volt már az az idő, amikor a mozikat nagy számmal népesítették be az óriásszörnyes filmek, és a nézők is nagy élvezettel tolongtak ezekre a produkciókra. Az azóta eltelt idők alatt sok minden megváltozott, többek között a filmvilág is, és az óriásszörnyek már rég nem örvendenek akkora népszerűségnek, mint hajdanán. Ám napjainkban még is az figyelhető meg, hogy ez a valaha fénykorát élt zsáner ismét új erőre kezdene kapni, de legalább is a stúdiók nagyon szeretnék, hogy ez így legyen. A régmúlt szörnyeinek két leghíresebb alakja kétség kívül Godzilla és King Kong, akik mindketten hatalmas hatást gyakoroltak a filmtörténelemre, és a popkultúrára, és a jelenleg kiépülő szörnyuniverzumban is szerepet kaptak, sőt, rövidesen találkozni is fognak egymással. Godzilla egészen az ötvenes évek óta töretlen népszerűségnek örvend, és hazájában, Japánban azóta is készülnek az újabb és újabb filmek. King Kong ehhez képest jóval kevesebbszer tette tiszteletét a nagyvásznon, de jelentősége és hatása nem marad el ázsiai kollégájával szemben. Legutóbbi színre lépése, a 2017-es Koponya-sziget nem csak a szörnyuniverzumba igyekezett beemelni a sziget királyát, hanem magát a King Kong mítoszt is egy teljesen új oldalról igyekezett megközelíteni.

1973-ban egy kutatócsapat, kisebb katonai kíséret megtámogatásával elindul, hogy feltérképezzen egy csendes-óceáni szigetet, ami mindeddig rejtve maradt a világ elől. A hivatalos információk szerint csak térképezés és a sziget ökoszisztémájának megvizsgálása lenne a fő feladat, viszont az expedíciót vezető Bill Randat (John Goodman) más elképzelések is hajtják. A szigetre érve pedig bebizonyosodik, hogy nagyon is igaza volt, ugyanis ez a gyönyörű, de egyben veszélyes környezet ősi, letűnt korok teremtményeinek szolgál otthonul. Ezt a háborítatlan birodalmat pedig a sziget igazi királya, Kong uralja.

King Kong története már szervesen beépült az általános köztudatba, és már számos alkalommal láthattuk, de az ismerős alapok mindig ugyanazok maradtak. Egy csapatnyi felfedező, élükön egy eszelős filmessel, egy rejtélyes, ősi szigetre indulnak, hogy valami szenzációs dologra bukkanjanak. A sziget őslakói elrabolják a csapat női tagját, akit rituálisan felajánlanak a szigetet uraló óriásmajomnak, Kongnak. A gigantikus teremtmény beleszeret a nőbe, de a kis csapat végül megmenti a lányt, elfogják Kongot, és visszaviszik magukkal a civilizációba. Ott aztán az óriási gorilla elszabadul, és látványos pusztításba kezd a nagyvárosban, hogy aztán végül az Empire State Building-nél lelje halálát egy vadászrepülő rajnak köszönhetően. Ismerős már, mindenki szinte kívülről fújja. Az eredeti 1933-as filmet még két másik ikonikusabb újrafeldolgozás követte, de a jól ismert történetvázat ezek is megtartották. A 2017-es film egyik jelentős újítása az, hogy ezt a jól ismert vázat hátrahagyja, és az alapokból egy teljesen új dolgot épít fel nekünk. A készítők jól tudták, hogy mik azok az elemek, amik még működőképesek, és mik azok, amiket teljesen jobb, ha mellőznek. Az egyik fontos újítás, az maga az idő, amiben a film játszódik. A hetvenes évek elején járunk, a vietnámi háború éppen, hogy véget ért, de sokan még nehezen tudják ezt maguk mögött hagyni. Ez a háttér tökéletesnek bizonyult a filmhez, ugyanis ez az enyhén vietnámi háborús utánérzés, és az a tipikus hetvenes évek hangulat tökéletes összhangban van a Koponya-sziget ősi, kalandokkal és veszélyekkel teli világával. És nem csak a remek zenék miatt érezni ezt. Itt pedig át is lehet térni egy lényeges történetbeli változtatásra. Ez pedig az, hogy a civilizációba visszatérő, nagyvárosi szálat teljesen elhagyták a készítők, és a cselekmény egésze a szigeten játszódik. Ennél jobb dolgot pedig nem is tehettek volna, mert valljuk be őszintén; melyik lenne jobb játszótér egy óriási, gigantikus gorillának? Egy ősi, vadregényes dzsungel, vagy pedig a modern nagyváros? Az első azért valahogy érezhetően működőképesebb. Ezzel a készítők is tisztában voltak, és szerencsére ki is használták az ebben rejlő lehetőségeket. A Koponya-sziget teljes ökoszisztémája, és élővilága maximálisan ki lett dolgozva. Kongon kívül a többi élőlényre is odafigyeltek, és öröm látni, hogy milyen fenevadakat tudtak összehozni ebben a filmben. Amiktől a szereplőknek van is miért tartani. Összességében egy teljesen hiteles, ősi dzsungelbirodalmat keltettek életre nekünk, ahol a veszély, és az élet-halál harc kézzel tapintható.

A másik fontosabb változtatás, az magán, Kong karakterén történt. Kongnak a vadsága mellett mindig is egyik fontos tulajdonsága volt az érzékenyebb oldalának a megnyilvánulása, és a nő iránti szeretete. Ezeken keresztül próbálták részben emberinek és esendőbbnek ábrázolni. Ezek eddig az összes feldolgozásban helyet kaptak, főleg Peter Jackson produkciójában. Na és ezek azok, amiket az új film jóformán teljesen kukázott. Ebben a Kongban nincs semmi emberi. Ő egy igazi vadállat, egy kegyetlen uralkodó, aki persze képes védelmezni az övéit, és különbséget tenni az ellenségei és mások között, de közel sem az az érzelmes nagy majom, akit eddig megszokhattunk. Ő egy igazi, tomboló, elemi erő, aki jogosan a sziget királya, és egyfajta rendet is képvisel ebben a vad világban. Nála teljesen elképzelhetetlen az az abszurdum, hogy gyengéd érzelmeket tápláljon egy emberi nő iránt. Nagyon jót tett ez a ráncfelvarrás ennek a teremtménynek, aki így újult erővel térhet vissza a köztudatba. Vadsága mellett a méreteit is jelentősen megnövelték, ami szintén nagyobb tekintélyt és elemi erőt kölcsönöz neki (amellett az egyértelmű szándék mellett, hogy így később egyenlőbb ellenfélként nézhessen szembe Godzillával).

Az emberi szereplők is szerencsére jól helyt állnak, még ha karaktereik az átlag sablonokból is építkeznek. Akiket külön érdemes kiemelni, azok Samuel L. Jackson, John Goodman és John C. Reilly, akik talán a legemlékezetesebb alakjai a szereplőgárdának. Persze a többiekre sem lehet panasz, Tom Hiddleston és Brie Larson is jó alakítást nyújt. Mindenki megkapja a saját játékidejét, és a maga emlékezetes pillanatát. De fontos szem előtt tartani, hogy ez a film lényegében nem róluk szól. És ha már az eddigiekből nem sikerült kitalálni, akkor jobb most letisztázni: ez a film nem a nagy érzelmi drámák, mindent újradefiniáló csavarok, és megdöbbentő mondanivalók terepe. Ez egy egyszerű, de megállás nélkül száguldó, eszeveszett hullámvasút. Amellett, hogy a Koponya-sziget nem akarja követni a 2014-es Godzilla példáját, még a mai nagy trendekbe sem akar teljesen beleilleszkedni, inkább csak a modern kor adta lehetőségeket felhasználva visszakanyarodik a régi idők nagy filmes toposzaihoz, mint például a régi óriásszörnyes produkciók, és a klasszikus kalandfilmek. Ez a múltidézés pedig eszméletlenül szórakoztatóra sikerült. Mert végeredményben a Koponya-sziget elsődleges célja az, hogy szórakoztassa, és kényeztesse a látványos akciókra, a vadregényes tájakra, és az óriásszörnyekre kiéhezett nézőket. Ezen a szinten pedig maximálisan helytáll a film.

A cselekmény megállás nélkül pörög, tényleg, egy perc lehetőségünk sincs unatkozni, valami mindig történik. Az akciók látványosak, a lények ikonikusak és vagányak, és az effektekre sem lehet túl sok panaszunk. A környezetet és a hangulatot olyan profin alkották meg, hogy pillanatok alatt képes magába szippantani minket. Továbbá a szereplők is elég szépen hullanak egymás után, és még olyanok is meghalnak, akikre általában nem számítanánk, és a lehető legváratlanabb helyzetekben. És a jól ismert kliséket is szépen kifigurázza vagy újraértelmezi a film, ami miatt megint csak jár a piros pont. Igen, a történet nincsen túlbonyolítva, és a szereplők is elnagyoltak, de ismétlem, itt ezek egyáltalán nem is fontosak. Itt sokkal inkább azon a filmélményen van a hangsúly, ami már nagyon régóta kiveszett a mozikból, vagy legalább is úgy kell nagyítóval keresgélni. Az a fajta stílusosság, és kemény lazaság, amit a Kong: Koponya-sziget képvisel, talán még a nyolcvanas években élte utoljára virágkorát, és ennek lenyomatai teljesen megfigyelhetőek a kész műn. Akárcsak annak az érának a halhatatlan mesterművei, a Kong is egy emlékezetes adrenalin és akció bomba, aminek egyedi stílusa kevés hozzá hasonló filmhez fogható. És külön örülök, hogy nem erőltették a szörnyuniverzumot. A történetben minimálisan jelen van a Monarch nevű szervezet, mint összekötő kapocs, illetve a stáblista utáni jelenet az, ami még megerősíti a nagyobb univerzumhoz tartozást. De magát a filmet szerencsére egyáltalán nem befolyásolják.

Végeredményben elmondható, hogy a Kong: Koponya-sziget egy nagyon is korrekt, és szórakoztató óriásszörnyes film, ami nem is akar több lenni annál, mint ami. Viszont amit magára vállal, azt hibátlanul teljesíti, és meg is elégszik ezzel a kis sikerrel. Akik fogékonyak az ilyen produkciókra, és akiket mindig elkápráztat az igényes szörnyzúzda, és magával ragadnak az egyedi és hangulatos vadvilágok, azok biztosan kedvelni fogják Kong újabb eljövetelét.

7/10.

IMDb | mafab