Már ki voltam éhezve valami igazán jó horrorra, ezért nekiláttam kutakodni a 80-as évek előtti időkből. Általában ezt szoktam csinálni, ha valami jóra vágyom, mert ritkábban fordul elő, hogy csalódnom kell ezekben. A választásom az 1972-es La notte dei diavoli, vagyis Az éjszaka ördögei című olasz-spanyol kooprodukcióra esett és már a kezdő képsorok meggyőztek arról, hogy jól döntöttem.

A történet egy meglehetősen zaklatott fiatalember látványával indul, aki láthatóan menekül valami/valaki elől. Nem tudjuk, hogy ki ő és mit keres az erdőben. Végül bekerül a kórházba, ahol senki nem tud róla semmit. Furcsa rémálmok gyötrik, míg aztán megjelenik egy fiatal lány, akinek a látványa egyből meghozza a férfi emlékeit. Ezt követően visszatekintést láthatunk. Nicola autója elromlott és egy, a várostól távol élő családtól kér segítséget. A család feje megígéri, hogy segítenek neki, de csak másnap, mert nem biztonságos az erdő az éjszaka. Látjuk, hogy ezek nagyon különös emberek, akik valamitől nagyon félnek. Természetesen idővel az is kiderül, hogy mi áll a háttérben.

Ahogyan mondtam már a film kezdetével meggyőztek arról, hogy nem választottam rosszul. Giorgio Ferroni leginkább a spagetti western műfajában tevékenykedett, de előfordult, hogy kilépett a komfortzónájából és ilyenkor valami meglepővel rukkolt elő. Ilyen a mostani cikkünk tárgya is, amit egyébként Alekszej Nyikolajevics Tolsztoj A Vurdalak család című műve ihletett. (Ezt egyébként már a zseniális Mario Bava is felhasználta már 1963-ban.) A vurdalak egy szláv mondakörbe tartozó, borzalmas alak. Valami olyasmi, mint a vámpírok. A vurdalak is az éjszaka teremtménye, egy elátkozott lény, aki a saját családtagjai közül szedi áldozatait. Ám ezt nem a vérszomjuk miatt teszik, hanem a magányuk enyhítése miatt. Ezért az egész mitológiának van egy nagyon tragikus mellékzöngéje is. Ferroni pedig nagyon ráérzett erre és éppen ezért egy diszfunkcionális családot választott a története középpontjának. Adott a családfő, aki erős kézzel és ellentmondást nem tűrően irányítja a családot. A fia érezhetően, át akarja venni az apja helyét, miközben a saját nagybátyja felesége után vágyakozik. A nőknek hagyományos szerepek jutnak: vezetik a háztartást, nevelik a gyerekeket, de a döntésekbe nem szólhatnak bele. A gyerekek egyébként nagyon aranyosak, de kicsit magányosnak és elhanyagoltnak tűnnek, akik nagyon magukra vannak hagyva. A kisebb fiútestvér pedig eléggé meg van már rottyanva az egész átok mizériától, elég labilis szegény.

Ferroni meghagyta a gótikus hangvételt, amit a giallo világával vegyített (a fiúk is örülhetnek, mert kapnak szép, fedetlen kebeleket is). A gore nem teng túl a filmben, de nem kell aggódni, kapunk pár szaftos jelenetet. Az álomképek nagyon zavarbaejtőek és felkavaróak. A hangulat csillagos ötös. A helyszínválasztás telitalálat, mint ahogyan a feszültségkeltés is tökéletes. Ráadásul Ferroni-nál látszik, hogy a western világából jött, ezért nem is vitte el a képi világot a szürreálisabb, álomszerűbb vonal felé, hanem jóval realisztikusabb ábrázolásmódot választott, ettől pedig jóval közelebb éreztük magunkhoz a történetet. Az erdő amúgy pont olyan volt, mint kishazánkban, tehát kétszer is meg fogom gondolni mostanában a kirándulást. Mondjuk az se segít, hogy az én házam pont egy kisebb erdő szélén áll... A közeliket is nagyon jól használják, kellő nyomatékot adnak általuk a helyzetnek.

Egyetlen gondom volt, ez pedig a szereplők közötti kapcsolatok bemutatása. Szerintem nem volt meg itt a kellő mélység, kicsit felületesre sikerült az egész. Az meg kicsit megmosolyogtató volt, hogy Nicola és Zdenak között egyből szerelem szövődik... Jó a lánynál még megértem ezt a romantikus Anyeginre hajazó vonulatot, de a nagyvárosi üzletember, Nicola esetében ez azért nem volt hihető. Pedig egyébként Gianni Garko és Agostina Belli párosa között jól működött a kémia és Belli pontosan az a jelenség volt, aki tökéletesen meg tudja formálni Zdenka karakterét, de hiányzott az erősebb karakterkidolgozás a színészek játéka mögött. Ám mindenért kárpótoltak minket a tabudöntögető megoldások (látszik Az élőhalottak éjszakája hatása), valamint a film vége. Na, hát a végével engem kilóra megvettek. Semmi biztonsági játék, semmi könyörület. Merész, sötét, kétségbeejtő.

Az éjszaka ördögei egy igazán sötét hangulató, gótikus giallo, amiben nagyon jól használták a vurdalak mitológiáját és kellően hátborzongató környzetet tudtak teremteni ahhoz, hogy a nézőkre ráhozzák a frászt. Kis költségvetéssel dolgoztak, de ez egyáltalán nem látszott meg a végeredményen, a maszkosok nagyon jól dolgoztak (ez különösen igaz akkor, amikor a fejek aszalódnak össze) és nem éreztem azt, hogy eljárt az alkotás felett az idő. Eddig valamiért elkerülte a figyelmemet ez a film, de nagyon örülök, hogy most ráakadtam. Biztosan lesz helye a kedvenc olasz alkotásaim között.

Pontszámom: 8/10

IMDb | mafab