Az elmúlt évtizedekben több film is készült, ami misztikus és természetfeletti adalékot csepegtetett – vagy használt bőségesen – történetében. Ezekből készültek zseniális (Az ördögűző /1973/), nagyon jól sikerült (Stigmata /1999/) és kevésbé jól sikerült darabok is (Örökség /2018/). A legtöbb ilyen alkotás fontos motívuma a bűn és bűnhődés viszonya csakúgy, mint a megváltás kérdése. Ez az alkotás is ezt a témakört járja körbe, olyan kendőzetlen őszinteséggel és olykor explicit módon, amit több nagy elődje, sem mert megmutatni, sem pedig felvállalni, ráadásul ezt egy kevésbé ismert mitológia bemutatásán keresztül teszi meg, meglepően autentikusan.

Rachel Heggie (Pollyanna McIntosh – The Walking Dead sorozat, The Woman /2011/ és aki a Shadow of War című játékban Shelob-nak kölcsönözte a hangját) rendőrtiszt épp első szolgálatát kezdi meg Inveree-ben, egy kis skóciai városban, mikor egy különös baleset szemtanúja lesz. Mivel az áldozatnak furcsamód  nyoma vész ezért az elkövetőt, Caesar-t (Brian Vernel - Star Wars: Az ébredő Erő /2015/, Dunkirk /2017/) beviszi a rendőrőrsre, ahol hamar világossá válik számára, hogy nem csak felettesével, MacReady őrmesterrel (Douglas Russell - Valhalla - A vikingek felemelkedése /2014/, A túlélő /2015/), hanem két közvetlen kollégájával is meg kell küzdenie ahhoz, hogy elismerjék. Ez az éjszaka azonban nem csak neki, hanem az egész rendőrőrsnek és a kisvárosnak is tartogat kellemetlen meglepetéseket. Egyre több ember kerül be a fogdára, akik közé végül megérkezik a névtelen alak, a Rachel által látott baleset áldozata is, akit a zárkaszáma alapján csak Six-nek (Liam Cunningham – Trónok Harca, Éhség /2008/), Hatosnak neveznek el. A titokzatos férfi azonban céllal érkezett pont ennek a városnak a rendőrőrsére és annak mocskos zárkájába, és amiért jött azt mindenképp magával is fogja vinni…

A film Brian O’Malley, ír rendező első nagyjátékfilmje, amivel 2014-ben díjat is nyert – teljesen megérdemelten – a Brüsszel Fantastic Film Festival-on (BIFFF). A színészi játék meggyőző, viszont egyértelműen Liam Cunningham lopja el a show-t, szinte fürdik a szerepben, minden percben érezhető a jelenléte, tökéletes választás volt Six szerepére. Nem sokkal marad el tőle Douglas Russell, aki annyira ellenszenves és undorító, hogy az néha már fizikai fájdalmat okoz, ő is kitűnő MacReady-ként. A többiek hozzák a kötelezőt. A rendezés és a kameramunka is rendben van, a kezdeti képsorok pedig – még ha meglehetősen sötétek és borongósak is – lenyűgözőek. Negatívumként talán azt a két-három jump scare-t tudnám említeni, ami – véleményem szerint – teljesen feleslegesen szerepel a filmben és semmit nem tesz hozzá az élményhez, de ezek csak apróságok a film erényeihez képest.

A film kezdetén már sejthető, hogy itt komoly vallási utalásokkal találkozhatunk majd és hajlamosak lehetünk arra, hogy a kereszténység felől közelítsünk a filmhez, ez azonban hatalmas tévedés lenne. A film valódi kulcsát a kelta mitológia szolgáltatja, többször is láthatunk utalásokat az északi népcsoportok több fő istenségére is, mint Arawn – a túlvilág istene vagy Badb – a halál és a háború hármas istennője. A másik fontos, többször megjelenő motívum a varjú alakja, amit az Istennő szent állataként tiszteltek. A túlvilági jelek és a baljós hangulat ellenére azonban nem ezen entitások miatt válik a film igazán sötétté és olykor megbotránkoztatóvá, hanem az egyszerű emberektől, azoktól, akik gyarlóságuk miatt nem csak, hogy nem ismerik be bűneiket, hanem mindent hajlandóak elkövetni azért, hogy elfedjék azokat…

És hogy milyen bűnökkel szembesülhetünk a film másfél órája alatt? Családon belüli erőszak, szadizmus, kannibalizmus – csak sejthetően, pedofília, gyilkosság és olyan brutális erőszak, amivel csak ritkán találkozhatunk. A film legmegrázóbb pillanatait flashback-ekben tárja a néző elé, ez pedig tökéletesen működik egészen a mozi közepéig, amikor szó szerint elszabadul az apokalipszis és szembesülhetünk a szereplők tetteinek következményeivel.

Nagyon kedvelem a kelta mitológiát és Írországot is – hiszen ír filmről beszélünk – ezért az értékelésem rendkívül szubjektív. Kinek ajánlom? Mindenkinek aki, szereti a régebbi klasszikus rémtörténeteket, és aki nem fél szembenézni a mindent behálózó romlottsággal, mindezt egy kissé művészfilmes tálalásban prezentálva. Olyan film ez, ami gondolkodásra késztet. Mi vajon milyen bűnöket követtünk el életünk során? Bevallottuk-e azokat akár magunk, akár mások előtt? Van-e, lehet-e erőnk megfordulni azon a meredek lejtőn, amin haladunk? Meg tudjuk-e ragadni az utolsó utáni pillanatot, hogy vezekeljünk bűneinkért és elnyerjük a feloldozást? Ezek a kérdések csak kiragadottak a fájdalmasan hosszú sorból. Rajtunk áll, hogy változtatunk-e… A bűnökért pedig mindig kénytelenek vagyunk fizetni és olykor azokkal a dolgokkal, amik a legértékesebbek a számunkra…

„Egyszer egy szerettem egy doboz sötétséget adott. Évekbe telt mire megértettem, hogy ajándék volt.” – Mary Oliver

9/10

IMDb | mafab