Az elmúlt években sorra érkeznek, főleg könyvekben az újhullámú női thrillerek sorába tartozó művek, melyeknek az igazi beindítója talán a Holtodiglan volt. Ezekben a történetekben, bár a legtöbb nő áldozata a cselekménynek, nem passzív elszenvedői, sokkal inkább mozgatórugói. Olyan erős, manipulatív, karizmatikus femme fatale-ok, akikről el hisszük, hogy értük, miattuk történik minden. De ha a 90-es években nem születtek volna meg bizonyos filmek, és nem alakítottak volna veszélyes, végzet asszonyait bizonyos színésznők, akkor talán ma sem léteznének ezeket az igazi hősnőket felvonultató történetek.  Nicole Kidman, mióta az eszemet tudom, hatalmas névnek számít, és sokan úgy gondolnak rá, mint egy modern, hitchcock-szőkére, jégkirálynőre. De ő közel sem az, sokkal meghatározóbbak voltak a manipulatív karakterei, mint például a Majd megdöglik értében. De még, mielőtt eljátszotta volna a nőt, aki alapján megközelítette Holtodiglanos karakterét Rosamund Pike, kivette a részét a virágzó domestic-thriller zsáneréből.

A Bűvöletet gyerekként láttam és imádtam, de érdekes mód, felnőttként is ugyanúgy végig tudom izgulni bármikor, annak ellenére, hogy a nagy csavar miatt egyszernézős története lenne, ha Kidman alakítása nem lenne zseniális.

Andy (Bill Pullman) dékán a helyi egyetemen, míg felesége, Tracy (Nicole Kidman) tanítónő. A kampuszon valaki brutálisan végez fiatal lányokkal, a diákok egyre jobban kezdenek félni. Magánéletükben sem találnak nyugalmat, Tracy folyamatos hasi fájdalmai miatt. Mikor olyannyira rosszul lesz, hogy kórházba kell szállítani, az orvos, Jed (Alec Baldwin) örökre megváltoztatja a fiatal pár életét.

Harold Becker Madonna klipek rendezése után nőtte ki magát filmdirektorrá, ahogyan David Fincher és ő is inkább a krimi-thriller-dráma hármasa felé húzott. Nem termékeny rendező, nem ontja magából a filmeket, de, amikor újat készít, akkor garantált az izgalomfaktor. A Bűvölet esetében is sikerült egy rendkívül csavaros filmet elkészítenie, ami ékkövévé vált az évtized kedvenc műfajának.

A film elején olybá tűnhet, hogy egy sorozatgyilkos utáni hajszát követhetünk végig, de körülbelül fél óra után, hajtűkanyarral vált a cselekmény, az egyetemi gyilkos történetszála pedig szinte teljesen feleslegesnek tűnhetne. Mégis apró, de óriási jelentőségű a szerepe, hiszen a nyomozás egy kis részletének köszönhetően sikerül átlendülni a fő történetszálra és onnan veszi kezdetét az igazi feszültség. Ha eléggé figyelünk, fejben tartjuk, hogy mely jeleneteknél, milyen tárgyakon állt meg a kamera pár pillanat erejéig, akkor mi magunk is végignyomozhatjuk a cselekményt, megoldhatjuk a kirakóst a film lezárásáig és pont ezért válik többször nézőssé. Nemcsak egy csavar van a filmben, és elsőre talán erőltetettnek is tűnhetne, de pont az apró, elsőre jelentéktelennek tűnő utalások miatt fedezhető fel a felépítettség.

A végkimenetel ismeretében akár mezei thriller is lehetne, de Nicole Kidman abszolút felejthetetlenné teszi alakításával. Bill Pulman is jól játszik, Alec Baldwin pontosan azt hozza, amire a karrierje épült, a fekete hajú, baltával szabott arcú sármőrt, Kidman viszont pont a világhírnév küszöbén áll ezzel a filmmel és át is rúgja a képzeletbeli kaput, hogy bizonyítsa, ő nem szimplán egy porcelánbőrű szépség. A három főszereplő mellett mindenképpen kiemelnék pár cameot, Gwyneth Paltrow-ét, akinek ez karrierjének második filmje, Tobin Bell későbbiekben slasher ikonná vált, Anne Bancroft pedig korának egyik legnagyobb színésznője volt.

Mindenkinek lelkesen tudom ajánlani ezt a pörgős és csavaros thrillert, aminek még a zenéje is beissza magát az ember tudatába.

8/10

IMDb l mafab