A 2010-es években csodálatos regényírónők gondoskodnak arról, hogy szakítva a közhelyekkel, hősnőik nem romantikus környezetben állnak helyet. Gillian Flynn, Paula Hawkins és Megan Miranda is bebizonyítja, hogy a női karakterek nem csupán a naiv áldozat vagy a végzet asszonya szerepét tölthetik be, hanem igazi mozgatórugóivá válhatnak az eseményeknek, és izgalmasabbak a szereplők, mint valaha. Megan Miranda számomra ismeretlen volt, de a 2016-os Minden eltűnt lány című alkotása méltán állhat be a Holtodiglan és A lány a vonaton (könyv, film) mellé, mint az elmúlt évek egyik legizgalmasabb, legfeszültebb thrillere, ahol a nők csak úgy remekelnek, és átveszik az irányítást.

A 2010-es években csodálatos regényírónők gondoskodnak arról, hogy szakítva a közhelyekkel, hősnőik nem romantikus környezetben állnak helyet, Gillian Flynn, Paula Hawkins és Megan Miranda is bebizonyítja, hogy a női karakterek nem csupán a naiv áldozat vagy a végzet asszonya szerepét tölthetik be, hanem igazi mozgatórugóivá válhatnak az eseményeknek, és izgalmasabbak a szereplők, mint valaha.

Megan Miranda számomra ismeretlen volt, de a 2016-os Minden eltűnt lány című alkotása méltán állhat be a Holtodiglan és A lány a vonaton mellé, mint az elmúlt évek egyik legizgalmasabb, legfeszültebb thrillere, ahol a nők csak úgy remekelnek, és átveszik az irányítást.

Nicolette mondhatni boldogan él vőlegényével, a jól menő ügyvéddel, Everettel, mindkettőjüknek van külön élete, de meg tudják oldani, hogy legyen egy közös is. Nicknek viszont vissza kell utaznia szülővárosába, az eldugott, elzárt Cooley Ridge-be, ahonnan tíz évvel ezelőtt szó szerint elmenekült az emlékek elől, hogy mindent előröl kezdhessen. Tíz évvel ez előtt, a gimnázium utáni utolsó nyáron két barátnőjével, Corinne-nal és Bailey-vel töltöttek minden időt, felszabadultan, a pillanatnak élve. Nick akkoriban iskolai első szerelmével készült összekötni az életét, Tylerrel, a lányok hárman viszont bármire képesek voltak, elcsábíthatták akit csak akartak, az egész város ismerte és szerette őket, míg nem egy ominózus éjszakán Corinne nyomtalanul eltűnt. Senki sem tudta előrekeríteni a lányt, a barátokat és az egész közösséget darabjaira szedték, Corinne életét és kapcsolatait, mint a puzzle darabkáit megpróbálták összeilleszteni, de nem jutottak semmire.

Nick egy évtized után visszatér, hogy elintézze Alzheimer kórban szenvedő apjának a sorsát, testvérével eladják a régi családi házat. A szülőváros feltépi a régi emlékeket és úton útfélen ismerősökbe botlik, köztük Tylerbe, aki iránt soha nem szűnt meg szeretni. Alighogy megérkezik, újabb lány tűnik el, Annalise, aki tíz évvel ez előtt pont nekik szolgáltatott alibit. Nicolette kénytelen szembenézni a múltjával és végiggondolni, újra átélni mindent, hogy megértse mi történt Annalise-zel, Corine-nal és saját magával.

A regény különlegessége a narrációja, mivel nem a megszokott módon halad lineárisan a cselekmény és még csak nem is visszaemlékezésekben ismerjük meg a múltat, hanem két hét történéseit napról napra visszafelé, az utolsótól az elsőig, Nicolette szemszögéből, az ő belső monológjaival, gondolataival. Az egész könyv emiatt olyan hangulatot kapott, mint a Mementó és a Visszafordíthatatlan, viszont olvasva a visszafelé pörgő cselekményt az elején nehéz volt és nagyon kellett koncentrálnom, hogy éppen párbeszédes, vagy belső monológot látok, esetleg visszaemlékezést, de belerázódtam és egy nagyon komplex, csavaros történetet ismerhettem meg.

A Minden eltűnt lány tökéletesen rávilágít olyan mindennapos problémákra, hogy mennyit tudunk eltűrni szeretteinktől, vagy milyen szinten tudunk magunknak hazudni, csak azért, hogy az igazság ne fájjon, vagy mennyire nem vesszük észre, hogy a körülöttünk lévőkkel való kapcsolatunk felénk irányulva milyen is. A karakterek nagyon jól vannak megírva, Nicolette elviszi a hátán a cselekményt, és a másik négy hősnőt is az ő szemén keresztül tudjuk feltérképezni, ami lehetett volna rendkívül szubjektív is, de az írónő okos volt és kiküszöbölte az egysíkúságot.

Hogyha egyszer film készül a regényből, amit egyébként remélek, nagyon fontos lenne, hogy ne térjenek el a narrációtól, és visszafelé legyen megfilmesítve, akár a Visszafordíthatatlan, és A lány a vonaton mozival ellentétben, nem szabad, hogy vontatott legyen a cselekmény és nem bízhatják majd egyetlen tehetségre az egész filmet, négy rendkívül jó színésznőt kellene szerződtetni, akik nem kerülnek egymás árnyékába. (Ha nekem kellene kiválogatnom a szereplőket, akkor Margot Robbiet választanám Nicolette, Emma Roberts-et Corinne, Anya-Taylor Joy-t Bailey, Jane Levy-t pedig Annalise szerepére.)

A Minden eltűnt lányt bátran ajánlom mindenkinek aki egy rendkívüli, feszült thrillerre vágyik, mert végre megéljük az igazi hősnők korát.

10/10A 2010-es években csodálatos regényírónők gondoskodnak arról, hogy szakítva a közhelyekkel, hősnőik nem romantikus környezetben állnak helyet, Gillian Flynn, Paula Hawkins és Megan Miranda is bebizonyítja, hogy a női karakterek nem csupán a naiv áldozat vagy a végzet asszonya szerepét tölthetik be, hanem igazi mozgatórugóivá válhatnak az eseményeknek, és izgalmasabbak a szereplők, mint valaha. Megan Miranda számomra ismeretlen volt, de a 2016-os Minden eltűnt lány című alkotása méltán állhat be a Holtodiglan és A lány a vonaton mellé, mint az elmúlt évek egyik legizgalmasabb, legfeszültebb thrillere, ahol a nők csak úgy remekelnek, és átveszik az irányítást.

Nicolette mondhatni boldogan él vőlegényével, a jól menő ügyvéddel, Everettel; mindkettőjüknek van külön élete, de meg tudják oldani, hogy legyen egy közös is. Nicknek viszont vissza kell utaznia szülővárosába, az eldugott, elzárt Cooley Ridge-be, ahonnan tíz évvel ezelőtt szó szerint elmenekült az emlékek elől, hogy mindent elölről kezdhessen. Annak idején a gimnázium utáni utolsó nyáron két barátnőjével, Corinne-nal és Bailey-vel töltött minden időt, felszabadultan, a pillanatnak élve. Nick akkoriban iskolai első szerelmével készült összekötni az életét, Tylerrel, a lányok hárman viszont bármire képesek voltak, elcsábíthatták, akit csak akartak, az egész város ismerte és szerette őket, mígnem egy ominózus éjszakán Corinne nyomtalanul eltűnt. Senki sem tudta előrekeríteni a lányt, a barátokat és az egész közösséget darabjaira szedték, Corinne életét és kapcsolatait mint a puzzle darabkáit megpróbálták összeilleszteni, de nem jutottak semmire.

Nick egy évtized után visszatér, hogy elintézze Alzheimer-kórban szenvedő apjának a sorsát, és testvérével eladják a régi családi házat. A szülőváros feltépi a régi emlékeket, és úton-útfélen ismerősökbe botlik, köztük Tylerbe, akit soha nem szűnt meg szeretni. Alighogy megérkezik, újabb lány tűnik el, Annalise, aki tíz évvel ezelőtt pont nekik szolgáltatott alibit. Nicolette kénytelen szembenézni a múltjával, és végiggondolni, újra átélni mindent, hogy megértse mi történt Annalise-zel, Corinne-nal és saját magával.

A regény különlegessége a narrációja, mivel nem a megszokott módon halad lineárisan a cselekmény, és még csak nem is visszaemlékezésekben ismerjük meg a múltat, hanem két hét történéseit napról napra visszafelé, az utolsótól az elsőig, Nicolette szemszögéből, az ő belső monológjaival, gondolataival. Az egész könyv emiatt olyan hangulatot kapott, mint a Mementó és a Visszafordíthatatlan, viszont olvasni az elején nehéz volt a visszafelé pörgő cselekményt, és nagyon kellett koncentrálnom, hogy éppen párbeszédes vagy belső monológot látok, esetleg visszaemlékezést, de belerázódtam, és egy nagyon komplex, csavaros történetet ismerhettem meg.

A Minden eltűnt lány tökéletesen rávilágít olyan mindennapos problémákra, hogy mennyit tudunk eltűrni szeretteinktől, vagy milyen szinten tudunk magunknak hazudni, csak azért, hogy az igazság ne fájjon, vagy mennyire nem vesszük észre, hogy a körülöttünk lévőkkel való kapcsolatunk felénk irányulva milyen is. A karakterek nagyon jól vannak megírva, Nicolette elviszi a hátán a cselekményt, és a másik négy hősnőt is az ő szemén keresztül tudjuk feltérképezni, ami lehetett volna rendkívül szubjektív is, de az írónő okos volt, és kiküszöbölte az egysíkúságot. Hogyha egyszer film készül a regényből, amit egyébként remélek, nagyon fontos lenne, hogy ne térjenek el a narrációtól, és visszafelé legyen megfilmesítve, akár a Visszafordíthatatlan, és A lány a vonaton mozival ellentétben nem szabad, hogy vontatott legyen a cselekmény, és nem bízhatják majd egyetlen tehetségre az egész filmet, négy rendkívül jó színésznőt kellene szerződtetni, akik nem kerülnek egymás árnyékába. (Ha nekem kellene kiválogatnom a szereplőket, akkor Margot Robbie-t választanám Nicolette, Emma Robertset Corinne, Anya-Taylor Joyt Bailey, Jane Levyt pedig Annalise szerepére.)

A regényt bátran ajánlom mindenkinek, aki egy rendkívüli, feszült thrillerre vágyik, mert végre megéljük az igazi hősnők korát.

10/10