Személy szerint a Fűrész nekem az egyik legkedvencebb filmem, amit a harmadik részéig igen jónak tartok. Ám az kétségtelen tény, hogy az abszolút etalon az az első rész, aminek a záró képsorai, amikor először láttam teljesen a földhöz vágtak. Sosem felejtem el azt a döbbenetet. Ahogyan végigpörgetik nekünk az eseményeket tényleg állat a földre ejtő, amihez az egyik legjobb filmzenét sikerült megkomponálniuk. Az elkövető Charles Clouser, akinek a szintén nagy kedvencemnek, a Halálos hallgatásnak a zenéjét is köszönhetjük (erről a következő részben lesz majd szó.)

A Hello Zepp kétségtelenül az egyik legütősebb zene, ami tökéletesen illeszkedik a film okozta sokkhoz. Pontosan úgy váltakoznak benne az ütemek, mint ahogyan a nézőt bombázzák a képekkel. Szépen építik fel, fokozzák a hangerőt, az ütemet, hogy aztán elérkezzünk a csúcsponthoz és a teljes, székhez szögező megsemmisüléshez.

Mindig is imádtam a vonós hangszereket, mert van bennük valami nyugtalanító még akkoris, amikor tényleg andalító dallamokat csalnak elő belőlük. Mégis érezzük, hogy nem ilyen egyszerű ez a dolog, valami megbújik a mélyükben, ami csak arra vár, hogy rád zúdítsa már-már fülsiketítő passzusait. A Fűrész zenéjében pontosan erre játszottak és pontosan e szerint építették fel a jelenethez ezt a zakatoló, arcon csapó zenét, amit gyönyörűen egészítettek ki az instrument részekkel. Ez az a zene, amit rád zúdítanak, hogy aztán összeroppantsanak vele. Imádom.