Kifejezetten szeretem, ha a mesevilág megjelenik a horrorban. Elvégre ez ennek a műfajnak a gyökere. Aki olvasott Grimm meséket, az pontosan tudja ezt és éppen ezért örülük neki, amikor visszatérnek ehhez az irányhoz. Mostanában azért vannak jó példák, a Lidérces mesék éjszakája vagy a Mesék a hullaházból igazán erősre sikerültek és megmutatták, hogy van ennek a vonalnak légjogosultsága napjainkban is. Két vonulat van: az egyik, amikor gyerekeknek készítenek rémmesét, a másik pedig amikor felnőtteknek. Az első esetben olyan filmet kell csinálni, ami rémisztő ugyan, de a gyereknek nem fog kihullani a haja a végére és nem kell majd terápiára járnia utána. A másik - szerintem a nehezebb műfaj -, amikor a felnőtteknek szólnak ezek a rémmesék. A készítőknek olyat kell letenniük az asztalra, ami visszarepíti a nagyokat a gyerekkorukba és újra átélhetik az akkori félelmeket.

A Netflix is felült a horroros gyerekmese vonatra és leszállította a Nightbooks című alkotást. A történet főszereplője Alex, aki imádja a horrort. Ráadásul van is hozzá tehetsége és saját történeteket ír. Egy nagyon szomorú este azonban úgy dönt feladja a szenvedélyét, pechjére azonban pont egy boszorkány karmai között találja magát. A boszorkány magával viszi, hogy minden este elmondjon neki egy rémisztő történetet. Ha pedig nem teljesíti Alex a feladatot, akkor bizony az könnyen az életébe kerülhet.

A Nightbooks vagy magyar keresztségben az Éjszakai mesék inkább gyerekeknek készült. Legalábbis nekem így jött le. Nyilván egy gyerekkönyv adaptációjáról volt szó, tehát megtartották ezt a közönséget. Éppen ezért, ha valaki megnézi, akkor ne nagyon várja azt, hogy majd libabőrözni fog félelmében. A gyerekek problémái, drámái is pontosan ennek a korosztálynak lesz átérezhető, mint ahogyan nyilván nekik majd okozni fog pár kellemetlen percet.

Élvezhetőnek élvezhető a filmélmény, néhol kifejezetten szórakoztatót. Nekem nem nehéz megtalálni magamban a gyereket, így még olyan részek is adódtak, amivel tökéletesen tudtam azonosulni. A hangulata nagyon jó volt és az az egy-két történet a történetben pedig egészen hátborzongató volt. A gyerekek szimpatikusak és aranyosak voltak, bár a közöttük kialakult kapcsolatot azért eléggé elnagyolták. A képi világ szerintem túlságosan cukros volt. Ezek a neon fények, hááát, nem találtak szíven. A ház maga azért nagyon hangulatos volt, különösen a lépcsős könyvtár. Amúgy az a lépcső teljesen olyan volt, mint az 1963-as klasszikusban, a Ház hideg szívében. Ezek a kis elszórt easter eggek nagyon tetszettek.

A boszorkánnyal viszont már voltak bajaim. Nem kell persze neki rohadnia meg nagyon csúnyának lennie, de ez a punk barbie azért minden volt csak félelmetes nem. Ezt pedig nem mint felnőtt mondom, mert egy gyereknek se lett volna parás, ahogyan kinézett. Krysten Ritter nagyon túljátszotta a szerepét, ezért nevetséges volt, nem pedig félelmetes. Nyilván egy ilyen szerep elviseli a túlzásokat, sőt kell is, de lehet ezt ügyesen csinálni. Nem akarok állandóan visszafelé tekintgetni, de bakker ott van Anjelica Huston. 1990-ben a Boszorkányokban olyat alakított, hogy az valami csúcs. Annak kellene lennie a követendő példának. Pedig hiába voltak akkor nagyon jók azok a maszkok, ma már azért kicsit fura, de ettől eltekintve is kifejezetten hátborzongató az alakítása.

Itt érkezünk el a másik gyenge ponthoz: az effektekhez. Na ott már komoly bajok voltak. Különösen a melegházas résznél azok a kis izék... Hát...nagyon bután néztek ki. Bántotta a szemem. Az erdei jelenetek viszont nagyon jók voltak és az is nagyon tetszett, hogy hova futott ki a történet. Az egy kifejezetten erős szegmense volt a filmnek. Volt egy-két kellemes meglepetés és okosan használták ki a játékidőt.

Összességében tehát egy kellemesen szórakoztató kis rémmesécske volt a Nightbooks. Nem egy világmegváltó darab, de Halloweenkor a gyerkőccel mindenképpen meg lehet nézni. Felnőtteknek sem unalmas, bár sokkal inkább megmosolyogtat, mint hátborzongat. Néha viszont ilyen is kell. :)

IMDb | mafab