A zombik tagadhatatlanul is a horror műfaj egyik legnagyobb és legfontosabb szeletét teszik ki. George A. Romero halhatatlan holtak trilógiája egy életre megreformálta a zombik mítoszát, és azóta a filmvilág előszeretettel alkalmazza őket. Napjainkban szintén hatalmas népszerűségnek örvendenek, amit a számtalan film és játék mellett jól példáz még a lassan Barátok közt hosszúságot elérő The Walking Dead sorozat is. Én viszont egy vallomással tartozom. Annak ellenére, hogy van jó pár zombifilm, amit igazán kedvelek, és nagy hatással volt rám, maga a zombifilm zsáner sosem tartozott a kifejezett kedvenceim közé. A tömegekben járkáló, húsevő, világot elárasztó élőhalottak serege sosem tudott igazi félelmet, vagy nagyobb érdeklődést kiváltani belőlem, sőt, sokadik alkalommal már kicsit unalmasnak is tudom érezni néha. A zsánerben rejlő alapértékek, és társadalomkritikai olvasatok elvitathatatlanok, és ezek is teszik meghatározóvá és emlékezetessé a legjobb darabokat, de így is elmondható, hogy eléggé nagy a túlkínálat a zombik terén, és többségében ugyanarra a jól ismert sémára épülnek. Romero annak idején valóban nagy hatást gyakorolt a zsánerre, hiszen a ma ismert tömegekben támadó, húsevő zombi képet ő teremtette meg, és azóta mindenki ebből indul ki. Ám a zombik sokkal misztikusabb eredetre vezethetőek vissza, ami egészen a haiti vudu vallásban gyökerezik, és szintén számtalan érdekes témát hordoz magában a rabszolgaságtól kezdve a fekete mágián át. Ezért is tudom különösen értékelni azokat a darabokat, amik mernek elszakadni a jól ismert zombi-apokalipszis sémától, és képesek új nézőpontból megközelíteni a témát. Erre vannak próbálkozások manapság is, de ezek többségében eléggé erőltetettnek bizonyulnak. Szinte már közhelyesnek számíthat, de nagy igazság, hogy ha valami igazán eredetit akarunk találni, érdemes kicsit messzebb keresgélni az időben. Így jutunk el egy 1974-es spanyol-olasz koprodukcióhoz, ami valóban igen sajátos oldalról közelíti meg a zombi mitológiát.

A fiatal George (Ray Lovelock) éppen vidékre készül, hogy hátrahagyva a város zajos és szennyező légkörét, egy idilli hétvégét töltsön el barátaival új vidéki házában. Útközben viszont egy benzinkútnál egy hölgy, Edna (Cristina Galbó) véletlenül összetöri autójával a férfi motorját, így George kénytelen a nővel utazni egy darabon. Mindketten sietnének a maguk dolgára, de mivel Edna a drogfüggő nővéréhez, Katiehez (Jeannine Mestre) és annak férjéhez igyekezne látogatóba, meggyőzi Georgeot, hogy előbb oda menjenek. Megérkezésükkor több különös dolgot is tapasztalnak a környéken. Először is George kerül enyhe nézeteltérésbe a mezőgazdasági hivatal embereivel, akik egy újfajta gépet tesztelnek a vidéken, ami ultraszónikus sugárzás alkalmazásával pusztítja el a kártevő rovarokat. Ezután pedig Ednát támadja meg egy vörös szemű, eléggé ápolatlan és csapzott férfi, de mivel nincs szemtanúja az esetnek, így senki sem hisz neki. Mire pedig megérkeznek a lány nővéréhez, addigra már Katie férjét meggyilkolta valaki, és a rendőrség a drogfüggő feleséget gyanúsítja a bűnténnyel. George és Edna megpróbálnak maguk utána járni a dolognak, de rövidesen rájönnek, hogy itt még sokkal nagyobb gondok is lehetnek, ugyanis nagyon úgy fest, hogy valamilyen módon néhány holttest feltámadt halottaiból, és engedelmeskedvén a legősibb, legelementálisabb ösztöneiknek, az élőkre kezdenek vadászni.

Jorge Grau filmje egyértelműen George A. Romero klasszikusának, Az élőhalottak éjszakájának sikerét lovagolja meg, de szerencsére egyáltalán nem egy szolgai másolatról van szó. Sőt, a film egy nagyon érdekes kísérletként, vagy átmenetként is értelmezhető. Az önálló, emberhús után éhező zombikat ugye Romero teremtette meg 1968-as filmjében, viszont igazi népszerűségre az 1978-as folytatásban, a Holtak Hajnalában tettek szert, és ezután kezdték el leginkább alkalmazni más filmkészítők is ezt a zombifajtát. Grau filmje pont a két alkotás között helyezkedik el, amikor már létrejött a modern zombi, de még nem vált alapfogalommá, így a filmesek még szabadon kísérleteztek ezzel a formulával. Továbbá az is fontos tényező, hogy egy európai produkcióról beszélünk, ami már alapból feltételez egy teljesen más szemszögből való hozzáállást, azon kívül, hogy valóban az egyik első európai zombi horrorrá is válik. A megszokottól eltérően itt szó sincs zombi-apokalipszisről. Egy kis vidéki közösség elszigetelt eseményéről van szó, ami persze idővel könnyen eszkalálódhat nagyobb területekre, de egyenlőre csak ezt a kis közösséget, és környékét érinti a probléma. Ez az úgymond „kispályás” lépték, a vidéki környezettel egy sokkal klasszikusabb horror  képét adja, ami még a régi rémmesék világát is megeleveníti. Itt tényleg a klasszikus sírból kikelt hullákat kapjuk meg (többek között), és a környezet is a borongó, vidéki tájakkal, falusi házaival és temetőivel is inkább erre játszik rá. Ez pedig egy fantasztikus és hátborzongató hangulatot képes teremteni, ami szerintem sokkal hatásosabb és lélekre hatóbb tud lenni. Hiába van szó zombikról, a fenyegetés sokkal megfoghatatlanabb, és kiszámíthatatlanabb, mint általában. Itt még van helye a rejtélynek, és az ismeretlentől, a felfoghatatlantól, a megérthetetlentől való félelemnek.

És ez már el is vezet a film lényegi tartalmához és mondanivalójához is. Romero óta tudjuk, hogy a zombi fogalma, és a zombifilmek is erős társadalmi és rendszerkritikákat hordozhatnak magukban, amiknek kifejezésére maximálisan alkalmasak is. Persze sok esetben erőltetett belemagyarázásról van inkább szó, nem pedig komoly tartalomról, ami persze lehetünk őszinték, nem kell, hogy alapvetése legyen egy jó kis zombihorrornak.  A Let Sleeping Corpses Lie esetében viszont nagyon is erről van szó. A film már a nyitányában is eléggé impozáns képekkel indít. A mocskos, zsúfolt nagyvárosi nyüzsgést láthatjuk, amiből George jóformán elmenekül a vidék tiszta nyugalmába. A járókelők fele maszkban járkál, vagy sálat teker az arcára, autók torlódnak az utakon, és gyárkémények eregetik mérgező füstjüket a levegőbe. Ha ez nem lenne eléggé nyilvánvaló célzás a környezetszennyezésre, a film során még kapunk erre bőven utalást. Az egyik ilyen pont maga George karaktere, aki zsigerből elutasítja a modern technológia túlzott alkalmazását, és hangoztatja is annak környezetszennyező hatását. Itt persze bejön a modern, iparosodott városi ember arroganciája, ami leginkább a mezőgazdasági minisztérium emberei képében jelenik meg, akik egy sugárzással dolgozó gépet alkalmaznak a vidék kártevőinek kiirtására, ezzel is belepiszkálva a természet rendjébe. És természetesen ennek lesznek a következményei az egyre inkább felbukkanó zombik is, amik rendhagyó módon kicsit eltérnek a megszokott élőhalottaktól. A jól ismert lassú, húsevő zombikat itt is megkapjuk, és bár őket is az alapösztönök hajtják, de ezek a lények jóval intelligensebbek átlag filmes társaiknál; logikusan gondolkodnak, eszközöket használnak, és tudatosan teremtenek új élőholtakat. Itt egyáltalán nincs harapás útján terjedő zombivírus, a szaporodás és születés teljesen más módon történik meg. Továbbá ezeket a zombikat még egy jól irányzott fejlövéssel sem lehet elpusztítani. Egyedül a tűz az, ami eredményes megoldásnak bizonyul velük szemben. És ez a másik pont, ami megfogott ebben a filmben, hogy ezek a zombik kifejezetten ijesztőek voltak a számomra. Nem csak amiatt, mert erősek, és jóval nehezebb őket megölni, hanem azért, mert ezekben az élőhalottakban tényleg van valami nyers, állatias ösztönagresszió, és mégis ott pislákol e mögött valamiféle gonosz értelem. Valahogy elhiszem róluk, hogy fenyegetést jelentenek, és hogy tőlük tényleg félni kell.

De a környezetszennyezés mellett a film a kor társadalmáról is eléggé éles kritikát ír le. A két főhős, George és Edna egyértelműen a kor öntudatra ébredt fiatalságát, és egyben a hippi kultúrát képviselik. Ők azok, akik hamar átlátják, hogy miről is van itt szó, és megpróbálnak érdemben cselekedni, mielőtt még nagyobb baj történne. Velük szemben áll a helyi rendőrfelügyelő, aki pedig a régi bigott rendszert képviseli, aki nem képes másra, mint előítéletektől, és minden ész érvet mellőzve arra törekedni, hogy hőseinket hátráltassa, és képtelen észrevenni, sőt, nem is hajlandó elfogadni a valódi fenyegetést. Zsigerből megveti a fiatalabb korosztály kultúráját, és szinte már egyből Georgeot és Ednát teszi felelőssé a gyilkosságokért, és minden erejével azon van, hogy lecsukassa őket, vagy még inkább megölje őket. Mert az ostoba, tudatlan agresszor csak erre képes; minden értelmet nélkülözve elpusztítani azt, amit nem ért, és nem is hajlandó megérteni, és betegesen ragaszkodni a saját elavult elképzeléseihez. Épp ezért sokszor nem is a zombik jelentik a legnagyobb problémát főhőseinknek, hanem a felügyelő, és az általa vezetett rendőri szervek. Eközben pedig az igazi probléma, jelen esetünkben a zombik, folyamatosan csak pusztítanak tovább. És bár ritkán látjuk őket akció közben, de akkor nagyon brutálisak tudnak lenni. Gore téren eléggé odateszi magát a film, és itt is rendesen kiütközik az amerikai és az európai horrorok közötti különbség. Az élőhalottak éjszakájában és a Holtak Hajnalában is láthattunk brutális dolgokat, de itt konkrétan a szemünk láttára tépnek szét, és beleznek ki embereket a zombik, és ezeket viszonylag lassú, elnyújtott képsorokban képzeljétek el. Ráadásul az előbb felhozott társadalmi témák betetőzéseként a film befejezése is annyira nihilista, és olyan mély gyomrost tud bevinni, ami simán vetekszik Az élőhalottak éjszakájának hasonló ikonikus lezárásával.

Jorge Grau egyértelműen a zombifilmek egyik igazi gyöngyszemét készítette el, ami látványosan kiemelkedik az átlag, hasonszőrű alkotások tengeréből, és nem kevés mondanivalóval is rendelkezik. Ennek ellenére viszonylag még is kevesen ismerik, amit én egy szomorú dolognak tartok, mert ha valami, akkor ez a film megérdemli a nagyobb figyelmet, és egy igazi kultstátusz is kijárt volna neki, még ha nem is Romero, de mondjuk Fulci filmjeinek a szintjén mindenképpen. A zombifilmek szerelmeseinek mindenképpen ajánlott, főleg azoknak, akik egy kicsit egyedibb alkotásra vágynak az ismerős sémák után.

8/10

IMDb | mafab