Damian Mc Carthy rendező még 2020-ban került a horrorrajongók radarjára a Caveat című filmjével. Ezen alkotása eléggé megosztóra sikerült, ám az tagadhatatlan, hogy egy igazán nyomasztó, bizarr, és zavarba ejtő filmet alkotott, ami mellett nem lehetett szó nélkül elmenni. A rendező négy év után újabb filmmel jelentkezett az Oddity képében. Már a Caveat alapján is lehetett számítani arra, hogy nem egy hétköznapi horrorral lesz dolgunk, és ezt az előzetes is alátámasztotta, ami eléggé fel is keltette az érdeklődésemet. A lassan érkező külföldi kritikák is kecsegtetőek voltak és sokan 2024 legjobb horrorjai között kezdték emlegetni az Oddity-t. A kérdés már csak az volt, hogy tényleg megérdemli e ezeket a dicsérő szavakat? Nos, ahogy a rendező előző filmje esetében is, a helyzet itt sem olyan egyszerű, ám az tény, hogy a Caveat-nál egy jóval befogadhatóbb darabról van szó.

Dani-t (Carolyn Bracken) az új házuk felújítása során egy este kegyetlenül meggyilkolják. Az elkövető a bizonyítékok alapján a férje egyik betege (Tadhg Murphy), akit a kérdéses nap kiengedtek a zártosztályról, de azonnal vissza is zárják. Egy évvel később Dani ikertestvére a spiritiszta Darcy (Carolyn Bracken) még mindig nem tudta túltenni magát nővére halálán, és ezt az eseményt a nő gyilkosának váratlan és tisztázatlan halála is beárnyékolja. Dani férje, Ted (Gwilym Lee) viszont vele ellentétben már nagyon is továbblépett. Új barátnője van, akivel be is költöznek abba a házba, ahol egy évvel korábban Dani is meghalt. Ám hamarosan váratlan látogatójuk érkezik Darcy személyében. Ted nem igazán örül ennek a nem tervezett családi látogatásnak, de megengedi a nőnek, hogy velük maradjon egy kis ideig. Darcy-nak viszont megvannak a maga tervei. Hiába halt meg a nővére gyilkosa, a nő úgy érzi, hogy valami nincs rendben ezzel az üggyel, és ennek kiderítésében fel kívánja használni spiritiszta képességeit, és egy különös hátborzongató fabábút is.

Így a második filmje után nyugodtan kijelenthetjük, hogy Damian Mc Carthy egy igazán egyedi látásmóddal megáldott rendező, akinek stílusa és módszerei inkább a modern újhullámos horror vonalát követik, amit főleg Robert Eggers és Ari Aster taposott ki, viszont az ő szintjüket Mc Carthy még nem tudta elérni. Ám az általuk fémjelzett stílus tagadhatatlan. Ez igaz az Oddity-re is, ami szintén egy lassan építkező nyomasztó alkotás. A rendező kerüli a hatásvadász ijesztgetéseket és az unásig ismételt kliséket, és sokkal inkább az atmoszférára, és a lelki terrorra helyezi a hangsúlyt. A nyitány megadja nekünk az alapvetést, és ami ezután következik, az a misztikum szép fokozatos építkezése. Az egyszerűnek tűnő gyilkossági ügyből egy sötét rejtély kezd kibomlani, ami végig fenn is tudja tartani az érdeklődést. Lényegében egy csavaros krimi és egy gótikus rémtörténet elegyét kapjuk meg, és ez a műfaj elegy remekül működik. Nagyon kevés információt kapunk kezdetben, itt még szinte egyszerűnek is véljük a felállást. Ám ahogy egyre több infó és misztikum kezd beszivárogni a történetbe, úgy árnyalódik az összkép és így válunk mi is bizonytalanná. A természetfeletti megjelenése az, ami egy magasabb szintre emeli a rejtélyt, és ez ágyaz meg magának a megfoghatatlan félelemnek is. Az információk kezdeti hiánya, és az ismeretlen tényezők, mint az ijesztő fabábú és Darcy spiritiszta képességei és szándékai adják a félelem és a feszültség forrását.
A feszültség mellett amivel nagyon jól bánik a rendező az a bezártság érzet és a suspense. Előbbit már az is alátámasztja, hogy a cselekmény nagyobb része egy helyszínen játszódik, ami ráadásul nem is olyan nagy, hogy el lehessen veszni benne. Ezek az apró tényezők meglepően hatásosan beszűkítik a teret, ami csak még jobban ki tudja idegelni a nézőt, hiszen végig az az érzés van bennünk, hogy valami történni fog, és ha megtörténik, akkor nincs nagyon hová menekülni, vagy elbújni. Apró trükk, de elég hatásos. Az a pár jelenet, ami a házon kívül játszódik, szintén szűk terekben vannak felvéve, mint például kórtermek, irodák, de még az a kevés szabadban játszódó jelenet is nagyon lehatárolt, így a bezártság érzet végig megmarad. A másik erős pont pedig ugye a suspense. A suspense lényege alapjáraton, hogy a feszültséget egy olyan tényező okozza, amit mi nézők tudunk, viszont a szereplők nem. Nos, itt nem teljesen erről az alaphelyzetről van szó. Mivel a film egy rejtély felderítésével operál, ezért a leglényegesebb infókat nem tudjuk meg a film végéig, viszont ennek az érzésnek a megteremtésére van egy másik eszköze. Az a nagy és ijesztő fabábú, amit Darcy magával hoz. Az elejétől kezdve egyértelmű, hogy ez a fabábú valami félelmetes dolgot fog okozni, és mi tűkön ülve várjuk, hogy mikor fog ez megtörténni. Ez klasszikus filmes iskola. Ha megjelenik egy pisztoly a jelenetben, annak el kell sülnie. Ugyan ez a helyzet itt a fabábúval, aminek csak a puszta jelenléte, hogy mozdulatlanul ül az asztalnál, a kicsi házban, hatalmas feszültséget generál.

Viszont sajnos ezen erényei mellett a filmnek megvannak a maga hibái is. Az egyik fura módon a történettel kapcsolatos. Bár nagyon jó az alap, és kezdetben jól építkezik, ahogy haladunk előre, és egyre több dolog derül ki, a sztori lassan kezd széthullani, de ezt ekkor még a nyomasztó hangulat, a fojtogató feszültség, és a hatásos horror jelenetek el tudják fedni. Ám amikor végre minden kiderül, és megvan a nagy megfejtés, utána már valahogy elvesznek a tétek, és kevésbé lesz érdekes a film. És itt sajnos még nincs vége a filmnek, mert még körülbelül negyed óra hátravan. És bár itt is kapunk egy kis slusszpoént, ez a szekvencia nem tud már úgy működni, mint amit eddig láttunk. Igazából ez az a pont, amikor az is egyértelművé válik, hogy a sztori egyáltalán nem egy nagy szám, sőt, klasszikus klisékből épül fel, egyedül csak a jól megteremtett feszültség és misztikum adja el nekünk, de anélkül tényleg eléggé gyenge lábakon áll. Még a végső megfejtés is egy idő után nagyon kiszámíthatóvá válik. A másik probléma a karakterekkel kapcsolatos. Azt előre kell bocsátanom, hogy Carolyn Bracken valami fantasztikus a szerepében. Kiválóan játssza Darcy-t, a gyanakvó vak médiumot. Ő az igazi lelke ennek a filmnek. Egyszerre ijesztő, de egyben kedvelhető is, akiért tényleg tudunk izgulni. Emellett Bracken a karakter ikertestvérét, Dani-t is remekül hozza, tényleg elhisszük, hogy ők két különböző ember, és nemcsak a külsejük miatt. A gond igazából a többi szereplővel van. De nem a színészekkel. A többi színész igazából tisztességesen lehozza a maga szerepét, nem is a játékukkal van a gond. Sokkal inkább a karaktereikkel, amik vagy kidolgozatlanok, vagy kliséhalmazok, viszont, ami mindegyikükben közös, hogy iszonyat unszimpatikusak, és nem lehet senkit sem kedvelni. Márpedig az már elég rossz alapfelállás, hogy ha egy karakteren kívül senkit nem tudsz kedvelni, és egyáltalán nem érdekel a sorsuk, vagy esetleg egyenesen utálod is őket, holott elvileg izgulnod kéne értük.

Az Oddity egyáltalán nem egy rossz film, sőt. Egyszerűen csak nem igazán kiemelkedő. Egy teljesen egyszerű, közepes sztorival rendelkezik, amin rengeteget dob a fantasztikusan erős hangulat, a rejtély, és a misztikum. Viszont, amikor már minden kiderül, akkor már érdektelenné válik és elveszti addigi hatását. Ráadásul emiatt és a legtöbb szereplő miatt valódi tétek sincsenek. Itt tényleg csak a rendezőé az érdem, hogy ennek ellenére is ilyen pazar módon tudja borzolni az idegeinket. Egy kellemes, nyomasztó kis horror ez, ami több ponton nagyon be tud találni, és személyes véleményem szerint még a Caveat-nál is jobb lett, de azért nincs ott az idei év legerősebb mezőnyében.

IMDb