Új írót köszönthetünk az oldalunkon. Fogadjátok szeretettel Pamela bemutatkozó novelláját.

Darkhill közepén áll egy ház, egy lakatlan, omladozó, régi ház. Azt mondják, már nagyon régen ott áll, üresen, mégis valamiért mindenki kerüli, még az utcát is ahol van.

Darkhill városa mostanában fejlődésnek indult, rengeteg felújítás van folyamatban: a park, lakóházak, a központ, a múzeum, az iskola, a kisboltok, gyakorlatilag minden. Egy új vállalkozó költözött ide a családjával, ők állnak a rohamos fejlődés mögött, amolyan családi vállalat az övék. Az édesanya a kapcsolatokat ápolja, az apa az üzleti ügyeket bonyolítja, az egyetlen fiúk, Nick, pedig az ötletgazda.

Nick egy elég különös srác, keveset lehet tudni róla, az emberek veszélyesnek tartják, a lázadás megtestesítőjének, pedig pompásan helyt áll a vállalatban. Félreértik, mint minden tinit. Igazából nagyon kedves, találkoztam vele egyszer az üzletben, előre engedett a sorban, keveset beszélgettünk is a városról. A hangja kellemes és megnyugtató, a tekintete pedig elbűvölően kék.

Darkhill közepén a ház, egy feltűnő jelenség, így hamar felkeltette Nick figyelmét. Előadta édesapjának a tervet, miszerint kastélyá változtatja az omladozó házat. Megláttam benne a szépet-hangoztatta. Egy szép pénteki napon meg is érkeztek a munkások a házhoz, nappali fényben a ház gyönyörű, gótikus stílusban tündökölt. Már neki is láttak volna a munkának, amikor egy ember árnyékára lettek figyelmesek a ház ablakában. Azonnal fel is hívták Nick-et, hogy a ház nem lakatlan, nem lehet lerombolni. A fiú elhalasztotta a munkálatokat hétfőig, hogy egy szociális munkásnak épp elég ideje legyen végrehajtani a kilakoltatást. Eljött a vasárnap és Nick egy igen furcsa hívást kapott a szociális munkástól: -Nick! A házat nem lehet kilakoltatni! Nem lehet! Érted? Ne foglalkozz vele! A munkások tűnjenek el onnan Nick! - Azonban a fiú nem hallgatott a szép szóra, egy kilakoltatási levelet küldött a házba és lezártnak tekintette a dolgot. Eljött a hétfő, a munkások neki láttak az udvar felújításának és estére a ház lerombolására került a sor, ám a gépek nem akartak elindulni és a munkálatok leálltak. Amint Nick fülébe jutott a hír, azonnal új gépeket küldetett. Még félhomályba burkolozott a táj, amikor a gépek megérkeztek a házhoz. A munkások felkészültek a rombolásra, ám amikor elkezdték volna a házban fényesség támadt. Rémület lett úrrá mindenkin és fejvesztve menekültek el a háztól.

Már jócskán ebéd idő volt amikor elmentem az üzletbe vásárolni. Mindenki a történtekről beszélt, ezért mikor Nick belépett a boltba a hangulat azonnal megfagyott és minden tekintet rá szegeződött. -Mi folyik itt?- kérdezte. De senki nem felelt. -Hallom állnak a munkálatok a háznál, mindenki erről beszél.- mondtam. Nick meglepődött: -Hogy mondod? A munkálatok már elkezdődtek, bár volt egy kis fenn akadás. -Hát, én úgy tudom, a munkásaidat szellem kergette el a háztól, még hajnalban, legalább is, ezt beszélik.- világosítottam fel a pletykákról, mire ő meglepett arcal megfordult és kisétált a boltból.

-Szellem? -ordította Nick- ugyanmár kérem, felnőtt emberek vagyunk, ha nem tudják elvégezni a munkát, szólniuk kellett volna, nem kellenek a nevetséges kifogásaik. Keresek mást, aki megcsinálja amit kell. Nick acélos hangja hallatán összerezzentek a munkások, mindanyian Nick irodájában voltak és a történteket mesélték. -Minden tiszteletem az öné- szólalt meg egy bátrabb ember- de a körülmények miatt a csapatom nem tudja végrehajtani a feladatot, és úgy hiszem senki más sem. -Micsoda?- tajtékzott Nick- ugyan milyen körülmények? Egy szellem? Nevetséges! Még ma éjjel megnézem azt a szellemet magamnak! Most pedig kifelé! Szellem, mi?- nevetett.

Darkhill városa ködbe burkolózva várta az éjt. Szél sűvített át az utcákon, sosem volt még ilyen hideg éjszakánk. Nick a ház ajtója előtt állt. Az utca kihalt volt, csak gyenge lámpák fénye világította be a házat, félelmetes volt, talán még Nick is megborzongott. De habozása csak egy pillanatig tartott, ajtó nyikorgása törte meg a csendet. Nick pedig félelem nélkül lépett be a házba. A ház belseje gyönyörű volt, ragyogott, mint a gyémánt. Tiszta volt és káprázatos. Az előcsarnokot gyertya fénye vílágította be, és egy hatalmas márványlépcsőn verődött vissza a gyenge fény. Nick sosem látott még ilyen gyönyörűt. Éjfélt ütött az óra, Nick összerezzent a hirtelen kongásra, mely jelezte, hogy vége a napnak. A márványlépcső tetején egy gyönyörű lány jelent meg, talpig fehérben. Fekete haja a vállára omlott, szemei pedig vörösen fénylettek. Nicknek földbe gyökerezett a lába. -Istenem, egy szellem! Nem látom a lábát! Miért nem tudok megmozdulni? Talán ez a..... -félelem- szakította félbe a gondolatot a lány csilingelő hangja és egy szempillantás alatt Nick előtt termett, olyanyira közel, hogy Nick érezte az illatát: levendula. -Ez a lány csaknem olvas a...- gondolataidban, de igen- fejezte be nevetve a gondolatot a lány. Nick mozdulni sem bírt, először érezte meg, hogy milyen a félelem. Mire felocsúdott és mozdult volna a lány elkapta a karját, olyan erősen szorította meg, hogy majd elállt Nick vérkeringése. -Csaknem félsz Nick?- kérdezte a lány. -Honnan tudod a nevemet?- szólalt meg végre a halálra réműlt fiú.-Honnan?- nevetett a lány, nevetése visszhangzott a házban, mint valami kisérteties melódia- már vártam rád Nick...vártam rád!

Azóta az éjszaka óta senki sem látta többé Nicket, de a ház még ma is áll. Hogy ki volt a lány? Egy szellem? Vagy a halál angyala? Nem tudom! És senki más nem tudja mi történt a házban, mert...csak én voltam ott...