A sorozat legutóbbi – óriási csalódást okozó – epizódja után reméltem, hogy sikerül az alkotóknak helyrebillenteni azt az egyensúlyt, ami az igazán jó sorozatokat jellemzi. Ezt azért is tartottam fontosnak, mivel a széria ezzel érte el a félidejét, ami az eddigi részek alapján egy kellemes sci-fi sorozatnak bizonyult. Aztán jött ez az epizód, ami kifejezetten jól sikerült, mégsem tudtam önfeledten örülni neki. Az igazán fájó azonban az, hogy ez nem az új rész hibája, sokkal inkább a készítőké… az alábbiakban majd ki is fejtem miért.

A virtuális valóság napjaink egyik leginkább fejlődő és izgalmas lehetőségeket rejtő tudományos fejlesztése – beszéljünk akár a Playstation VR rendszeréről vagy a HTC által fejlesztett Vive rendszerről. A technológia ugyan még többféle gyermekbetegséggel küzd – hosszú távon kényelmetlen, egyes felhasználók rosszullétről is beszámoltak a használat során – mégis olyan potenciált rejt, ami sokakat foglalkoztat. A legfontosabb ezzel szemben támasztott követelmény azonban az, hogy a használójának teljes beleélést tudjon biztosítani az általa létrehozott világban, ideális esetben olyan valóságot kínálva, ami – érzékelésünk szintjén – szinte semmiben nem különbözik az általunk nap, mint nap tapasztalttól. Ez a rész is erről szól, a virtuális és a valódi világ kontrasztjáról és arról, hogy milyen döntéseket vagyunk képesek meghozni egy olyan életért, amire valójában vágyunk…

Az epizód főszereplője Sarah (Anna Paquin – X-Men 2., Darkness – A rettegés háza) rendőrként dolgozik, szereti a munkáját és a feleségét, Katie-t (Rachelle Lefevre – Alkonyat, A búra alatt), aki mindent megtesz érte. Életét azonban egy tragédia árnyékolja be - egy rajtaütés során több kollégája is életét vesztette -, amin nem tud és valószínűleg nem is akar továbblépni. Felesége kérésére azonban kipróbál egy új technikai fejlesztést, egy „kirándulást”, aminek során hátrahagyhatja problémáit és egy olyan világba léphet be, ami az ő tudatalatti vágyaiból születik meg és válik számára valósággá. Ebben a világban ő lesz George (Terrence Howard – A vasember, Wayward Pines), egy olyan férfi, aki Batman-hez hasonlóan anyagi lehetőségeit és tudását a bűnüldözés szolgálatába állította, ám ezen kívül bosszú is hajtja, amit felesége kegyetlen meggyilkolása miatt érez az elkövetők iránt. A valóság elől azonban George is menekül. A közeli jövő rendőrnőjéhez hasonlóan ő is használ egyfajta virtuális valóságot, aminek tökéletes világában Sarah-ként ébredhet fel. A különböző valóságok összemosódnak és sem a szereplők, sem pedig a nézők nem lehetnek biztosak abban, hogy melyikük világa a tényleges realitás. Azonban mindkettőjüknek döntést kell hozniuk, hogy a valóságot vagy a tökéletes illúziót választják-e az életük helyett…

Alapvetően egy nagyon jól sikerült epizóddal bővült a sorozat, a megvalósítása hibátlan, a mondanivalójának köszönhetően pedig kellő mélységet is kapott a film. A probléma azonban az, hogy párba állítva a széria harmadik epizódjával olyan szintű hasonlóságot fedezhetünk fel, ami ebben a formában megbocsáthatatlan. Szinte teljesen ugyanazt mutatja be mindkét epizód, az egyikben egy nem létező város, ebben pedig a virtuális valóság szolgál díszletként, ugyanannak a témának a boncolgatásához – három egymást követő epizódon belül…, ez a strukturális hiba pedig elhomályosítja az aktuális rész a „The Commuter”-hez hasonló érdemeit. Két variáció ugyanarra a témára. Ha választanom kellene, akkor inkább Macon Heights mint a virtuális valóság…

8/10