A Psycho (1960) minden idők legismertebb horrorfilmje, mely a mai napig vezeti a toplistákat. Alfred Hitchcock 1960-ban mutatta be, nagyszerű taktikával – nem engedte, hogy a főcím után érkezőket beengedjék a terembe –, és a siker, bár eleinte langyos volt, Hitchcockot újra a legnagyobb rendezők közé emelte, filmje pedig kultikussá vált, főleg a zuhanyzós jelenetnek köszönhetően.

A Psycho minden idők legismertebb horrorfilmje, mely a mai napig vezeti a toplistákat. Alfred Hitchcock 1960-ban mutatta be, nagyszerű taktikával – nem engedte, hogy a főcím után érkezőket beengedjék a terembe – és a siker bár eleinte langyos volt, Hitchcockot újra a legnagyobb rendezők közé emelte, filmje pedig kultikussá vált, főleg a zuhanyzó jelenetnek köszönhetően.

Marion Crane (Janet Leigh) lelép főnöke 40 ezer dollárjával. A városon kívül új kocsit vásárol, de idegeskedő magatartására többen is felfigyelnek, mégis hagyják tovább menni. Az éjszaka és az eső elől betér egy útszéli Motelba, melyet Norman Bates (Anthony Perkins) vezet. Miután elköltötte vacsoráját a szimpatikus fiatalemberrel, Marion elmegy zuhanyozni, ahol valaki rátör, öregasszony sziluettel és halálra késeli. Főnöke nyomozót fogad, Milton Arbogastot, hogy kutassa el beosztottját és az eltűnt pénzt. A nyomozásba Marion húga, Lila és barátja Sam Loomis is beszáll, de amire fényt derítenek nem voltak felkészülve.

Első sorban fontos tisztázni Norman Bates karakterét, melyet egy valódi sorozatgyilkos ihletett. Robert Bloch azonos című regényében a moteltulajdonost, Ed Geinről mintázta, minden idők egyik legbetegebb gyilkosáról.

Gein 1906-ban született, egy Wisconsinban, bátyja, Henry mellé. Anyjuk, Augusta fanatikusan vallásos, domináns nő volt, aki megvetette alkoholista férjét, és úgy általában a férfi nemet. A családnak jólétet teremtett irányításával, de dogmatikus vallásának köszönhetően fiait már kiskoruktól fogva bigottan nevelte, a Biblia tanaival és a szexualitás bűnével. A nőket erkölcstelennek és értéktelennek tartotta, fiait az nők elkerülésére intette, ezért 1914-ben egy farmra költöztek messze a várostól. Ed elszigetelt gyerekkorban nőtt fel, annak ellenére, hogy iskolába járt nem tudott szocializálódni, félénk, csendes és nőies volt, amit sem társai, sem az anyja nem nézett jó szemmel.

1940-ben apjuk halála után mindkét fiú alkalmi munkát vállalt, hogy anyjukat támogathassák. Bizarr módon Ed értett a gyerekekhez, ezért bébiszitter munkákat vállalt és kapcsolata Augustával egyre szorosabb, fanatikusabb lett, aminek bátyja nem örült. Nézeteltérésük rengeteg vitát és feszültséget szült. 1944-ben tűz ütött ki a farmon, amit megpróbáltak a fiúk eloltani, szétválva, de Henry közben eltűnt és holtteste csak másnap került elő. A halottkém, fulladást állapított meg, de a férfi fején több ütésnyom is volt, ami gyilkosságra utalt, mégsem gyanúsítottak senkit, főleg nem a csendes, visszahúzódó öcsöt.

A farmon Ed egyedül maradt anyjával, annak 1945-ben bekövetkezett haláláig. Ez annyira megrázta a férfit, hogy megkezdte mára hírhedtté vált ámokfutását. Anyja szobáját szentéllyé alakította, egyre többet kezdett foglalkozni a halálkultusszal és anatómiával, éjszakánként pedig a temetőket járta, ahol halott nők testét ásta ki, nyúzta meg, hogy bőrükből huzatot, lámpaburát és egyéb berendezési tárgyat készítsen vagy testrészüket ereklyeként vitte haza. A bőröket ruhaként is elkezdte hordani, mert kíváncsi volt, milyen lehet nőként élni. Mindeközben bébiszitterként kereste meg a betevőre valót. 1947-ben egy nyolcéves kislány, Georgia Weckler, 192-ben két férfi, Victor Travis és Ray Burges, 1953-ban a tizenöt éves Evelyn Hartley, 1954-ben pedig Mary Hogan tűnt el rejtélyes körülmények között.

1957-ben kiraboltak egy helyi fémkereskedést, tulajdonosnőjét, Bernice Wordent pedig elrabolták. Az utolsó vásároló Ed Gein volt, akihez a rendőrség aznap kiment, de amit ott találtak, arra nem voltak felkészülve. Az eltűnt nő holtteste a konyhában lógott egy gerendán, lefejezve, kibelezve, a házkutatás során pedig előkerültek a bőrből készült szék huzatok, egy felöltő ruha, lámpaburák, mellbimbóból készült öv, koponya tető tálkák. Tizenegy nő holttestét találták meg a házban és a körül. Gein eleinte tagadta a gyilkosságokat, de még az aznapi kihallgatáson beismert párat és részletes beszámolót adott a kivitelezésről. Két gyilkosságot tudtak rábizonyítani, de börtönbe nem került beszámíthatatlanság miatt. Élete hátralevő részét egy elmegyógyintézetben töltötte, ahol nyugodt és könnyen kezelhető betegként viselkedett. 1984-ben halt meg rákban, anyja mellé temették és alakja örökre fent maradt a leghírhedtebb sorozatgyilkosok között, olyan karaktereket ihletve meg, mint Norman Bates, Bőrpofa vagy Buffalo Bill.

A karakter mellett a film leghíresebb védjegye a zuhanyzójelenet. Bernard Herrmann visító hegedűmuzsikája sokak fülében visszacseng, Hitchcock azt nyilatkozta később, hogy a filmjének sikere 33%-ban a zenei aláfestés volt. Ez volt az első film, melyben a főszereplőnek kikiáltott színész nem éri meg a játékidő felét, mert meggyilkolják, ezt sokan meglovagolták később, például Wes Craven a Sikoly filmekkel. A jelenetet 7 napig forgatták, 70 különböző kameraállással, egyetlen olyan részlet sincs, melyben a konyhakés a bőrrel érintkezne, ahogy tabu jelenet sincs. Eredetileg teljesen némán képzelte el a jelenetet Hitchcock, de Herrmann meggyőzte a zenei aláfestés fontosságáról. Állítólag a rendezőúr rátört egy konyhakéssel Janet Leigh-re, hogy jobban féljen. A rendezőlegenda összeférhetetlen természetéről és szőke nők iránti furcsa megszállottságáról, későbbi múzsája Tippi Hedren nyilatkozott, ennek fényében nem meglepő ez a húzás sem. Vera Miles például soha többet nem akart Hitchcock-kal együtt dolgozni a Psycho után.

Janet Leigh, hogy hitelesen alakítsa marion Crane-t, egész háttértörténetet talált ki, szülőkről, iskolákról, hobbiról, ő és Perkins improvizálhattak a szerepükben. Bár Leight állítólag nem viselte meg annyira a zuhanyzós jelenet, élete hátra levő részében inkább fürdött, mint zuhanyozott. Mikor Norman megtalálja Marion holttestét, Hitchcock manipulálta a hangját, hogy úgy hangozzon, mint egy hisztérikus tinédzser. Hitchcock azért is szerette volna fekete-fehérben leforgatni a horrorját, mert nagy rajongója volt a francia klasszikus, Ördöngösöknek. Ez az első amerikai film, melyben WC-csésze látható. Walt Disney szerint ez egy undorító film volt. Norman Bates háza, bár átköltözött, a mai napig áll az Universal stúdiójánál. Annak ellenér, hogy televíziós stábbal forgatta ez lett Hitchcock legismertebb, legsikeresebb és legjobb filmje, mely nem csak a thriller műfajában újított, de a slasher melegágyául is szolgált.

Engem mindig meglep, hogy ehhez a klasszikushoz készült folytatás, ráadásul három, és lehet, hogy most horror-eretnekséget fogok leírni, de szerintem mindegyik zseniális.

1983-ban Richard Franklin megrendezte a Psycho II-t. Norman Bates (Anthony Perkins) 22 év elmegyógyintézeti kezelés után visszatérhet az életbe, moteljához, hogy anyja nélkül talpra állhasson. Kirúgja a motelt vezető, állami alkalmazottat és megpróbálja kézbe venni a dolgokat, munkát vállal a helyi gyorsétteremben és látszólag rendben van. A gyorsétteremben összeismerkedik a fiatal, szimpatikus Mary Loomis-szal, aki szintén érdeklődik utána. Kapcsolatuk virágozónak indul, mígnem Norman anyja újra át nem veszi a hatalmat fia gondolatai felett és Norman ismét visszaesik a tébolyba. Gyógyulását, a történtekbe szinte beleőrülő Lila Crane (Vera Miles) sem segíti, kinek feltett szándéka, hogy húga gyilkosát visszajutassa az elmegyógyintézetbe.

1986-ban már maga Anthony Perkins rendezte meg a Psycho III-at, hogy újra Norman bőrébe bújhasson. Ez az egyik legjobb rész, abból a szempontból, hogy megértsük a karakter jellemét, és a fekete fehér, színárnyalatokba csapjon át. Norman a vallási kételyekben szenvedő apácával, Maureen Coyle-al kerül szorosabb kapcsolatba. A nőnek nem csak a monogramja, hanem külseje és egész lénye hasonlít a férfi első áldozatára, Marion-ra. Norman törleszteni akar a múltban történtek miatt, az apácában látja megnyugvásának és lelki békéjének végső kulcsát, de anyja most is gyógyulásának útjába áll.

1990-ben Mick Garris rendezte meg személyes kedvencemet, a Psycho 4: Ahogyan kezdődött záró epizódot. Ebben a részben Norman (Anthony Perkins) egy rádiós beszélgetős műsorban tárja fel emlékeit és utazik vissza gyerekkorába. Imádom, hogy végre megismerhettük Norman és az anyja (Olivia Hussey) közötti igazi kapcsolatot. Hussey zseniálisan alakítja Normát, a kezdetben normális anya lassú tébolyát, mely nem csak a saját, de fia életét is örökre tönkre tette.

Én nem bánom, hogy több rész készült és a Psycho franchise-á nőtte ki magát, nem gondolom, hogy ez is a bizonyos róka bundájának folyamatos felhasználása (a sorozatra már ez elmondható), sikerült 4 részen keresztül árnyalniuk minden idők legemlékezetesebb slasher-gyilkosának karakterét. Törekedtek arra, hogy az első rész előtt tisztelegve, de nem koppintva mind zeneileg, mind kamera beállítás szempontjából hasonlítsanak, így téve a történetet és Norman Batest kerek egésszé.

1998-ban készült egy elképesztően pofátlan felújítás is. Hihetetlen, hogy Gus van Sant rendezte azt a plágiumot, ami nem csak az eredeti zenéit vette át, hanem a dialógusokat is szó szerint, a jeleneteket pedig kockáról-kockára forgatták újra. Csalódás, hisz fel lehetne újítani, egy másik nézőpontból, a remake zseniális előzetese pont ezt sejtette.

Mindenkinek ajánlom a Psychot, mérföldkő a horror és a slasher történetében, sokan láthatták már, de aki még nem, azok mindenképp pótolják, ahogy a folytatásokat is.A Psycho (1960) minden idők legismertebb horrorfilmje, mely a mai napig vezeti a toplistákat. Alfred Hitchcock 1960-ban mutatta be, nagyszerű taktikával – nem engedte, hogy a főcím után érkezőket beengedjék a terembe – és a siker bár eleinte langyos volt, Hitchcockot újra a legnagyobb rendezők közé emelte, filmje pedig kultikussá vált, főleg a zuhanyzó jelenetnek köszönhetően.

Marion Crane (Janet Leigh) lelép főnöke 40 ezer dollárjával. A városon kívül új kocsit vásárol, de idegeskedő magatartására többen is felfigyelnek, mégis hagyják továbbmenni. Az éjszaka és az eső elől betér egy útszéli motelba, melyet Norman Bates (Anthony Perkins) vezet. Miután elköltötte vacsoráját a szimpatikus fiatalemberrel, Marion elmegy zuhanyozni, ahol egy öregasszony-sziluettes ismeretlen rátör, és halálra késeli. Főnöke nyomozót fogad, Milton Arbogastot, hogy kutassa fel beosztottját és az eltűnt pénzt. A nyomozásba Marion húga, Lila, és barátja, Sam Loomis is beszáll, de amire fényt derítenek, nem voltak felkészülve.

Elsősorban fontos tisztázni Norman Bates karakterét, melyet egy valódi sorozatgyilkos ihletett. Robert Bloch azonos című regényében a moteltulajdonost Ed Geinről mintázta, minden idők egyik legbetegebb gyilkosáról.

Gein 1906-ban született, Wisconsinban, bátyja, Henry mellé. Anyjuk, Augusta fanatikusan vallásos, domináns nő volt, aki megvetette alkoholista férjét, és úgy általában a férfi nemet. A családnak jólétet teremtett irányításával, de dogmatikus vallásának köszönhetően fiait már kiskoruktól fogva bigottan nevelte, a Biblia tanaival és a szexualitás bűnével. A nőket erkölcstelennek és értéktelennek tartotta, fiait a nők elkerülésére intette, ezért 1914-ben egy farmra költöztek, messze a várostól. Ed elszigetelt gyerekkorban nőtt fel, annak ellenére, hogy iskolába járt, nem tudott szocializálódni, félénk, csendes és nőies volt, amit sem társai, sem az anyja nem nézett jó szemmel.

1940-ben apjuk halála után mindkét fiú alkalmi munkákat vállalt, hogy anyjukat támogathassák. Bizarr módon Ed értett a gyerekekhez, ezért bébiszitterként dolgozott, és kapcsolata Augustával egyre szorosabb, fanatikusabb lett, aminek bátyja nem örült. Nézeteltérésük rengeteg vitát és feszültséget szült. 1944-ben tűz ütött ki a farmon, amit megpróbáltak a fiúk eloltani, szétválva, de Henry közben eltűnt, és holtteste csak másnap került elő. A halottkém fulladást állapított meg, de a férfi fején több ütésnyom is volt, ami gyilkosságra utalt, mégsem gyanúsítottak senkit, főleg nem a csendes, visszahúzódó öcsöt. A farmon Ed egyedül maradt anyjával, annak 1945-ben bekövetkezett haláláig. Ez annyira megrázta a férfit, hogy megkezdte mára hírhedtté vált ámokfutását. Anyja szobáját szentéllyé alakította, egyre többet kezdett foglalkozni a halálkultusszal és az anatómiával, éjszakánként pedig a temetőket járta, ahol halott nők testét ásta ki és nyúzta meg, hogy bőrükből huzatot, lámpabúrát és egyéb berendezési tárgyakat készítsen, vagy testrészeiket ereklyeként vitte haza. A bőröket ruhaként is elkezdte hordani, mert kíváncsi volt, milyen lehet nőként élni. Mindeközben bébiszitterként kereste meg a betevőre valót.

1947-ben egy nyolcéves kislány, Georgia Weckler, 1952-ben két férfi, Victor Travis és Ray Burges, 1953-ban a tizenöt éves Evelyn Hartley, 1954-ben pedig Mary Hogan tűnt el rejtélyes körülmények között. 1957-ben kiraboltak egy helyi fémkereskedést, tulajdonosnőjét, Bernice Wordent pedig elrabolták. Az utolsó vásárló Ed Gein volt, akihez a rendőrség aznap kiment, de amit ott találtak, arra nem voltak felkészülve. Az eltűnt nő holtteste a konyhában lógott egy gerendán, lefejezve, kibelezve, a házkutatás során pedig előkerültek a bőrből készült székhuzatok, egy felöltő ruha, lámpabúrák, mellbimbóból készült öv, koponyatető-tálkák. Tizenegy nő holttestét találták meg a házban és a körül. Gein eleinte tagadta a gyilkosságokat, de még az aznapi kihallgatáson beismert párat és részletes beszámolót adott a kivitelezésről. Két gyilkosságot tudtak rábizonyítani, de börtönbe nem került beszámíthatatlanság miatt. Élete hátralevő részét egy elmegyógyintézetben töltötte, ahol nyugodt és könnyen kezelhető betegként viselkedett. 1984-ben halt meg rákban, anyja mellé temették és alakja örökre fennmaradt a leghírhedtebb sorozatgyilkosok között, olyan karaktereket ihletve meg, mint Norman Bates, Bőrpofa vagy Buffalo Bill.

A karakter mellett a film leghíresebb védjegye a zuhanyzójelenet. Bernard Herrmann visító hegedűmuzsikája sokak fülében visszacseng, Hitchcock azt nyilatkozta később, hogy a filmjének sikere 33%-ban a zenei aláfestés volt. Ez volt az első film, melyben a főszereplőnek kikiáltott színész nem éri meg a játékidő felét, mert meggyilkolják, ezt sokan meglovagolták később, például Wes Craven a Sikoly-filmekkel. A jelenetet 7 napig forgatták, 70 különböző kameraállással, egyetlen olyan részlet sincs, melyben a konyhakés a bőrrel érintkezne, ahogy tabujelenet sincs. Eredetileg teljesen némán képzelte el a jelenetet Hitchcock, de Herrmann meggyőzte a zenei aláfestés fontosságáról. Állítólag a rendező úr rátört egy konyhakéssel Janet Leigh-re, hogy jobban féljen. A rendezőlegenda összeférhetetlen természetéről és szőke nők iránti furcsa megszállottságáról, későbbi múzsája, Tippi Hedren nyilatkozott, ennek fényében nem meglepő ez a húzás sem. Vera Miles például soha többet nem akart Hitchcockkal együtt dolgozni a Psycho után. Janet Leigh, hogy hitelesen alakítsa Marion Crane-t, egész háttértörténetet talált ki, szülőkről, iskolákról, hobbiról, ő és Perkins improvizálhattak a szerepükben. Bár Leigh-t állítólag nem viselte meg annyira a zuhanyzós jelenet, élete hátralevő részében inkább fürdött mint zuhanyozott. Mikor Norman megtalálja Marion holttestét, Hitchcock manipulálta a hangját, hogy úgy hangozzon, mint egy hisztérikus tinédzser. Hitchcock azért is szerette volna fekete-fehérben leforgatni a horrorját, mert nagy rajongója volt a francia klasszikus Ördöngősöknek. Ez az első amerikai film, melyben WC-csésze látható. Walt Disney szerint ez egy undorító film volt. Norman Bates háza, bár átköltözött, a mai napig áll az Universal stúdiójánál. Annak ellenére, hogy televíziós stábbal forgatta, ez lett Hitchcock legismertebb, legsikeresebb és legjobb filmje, mely nem csak a thriller műfajában újított, de a slasher melegágyául is szolgált.

Engem mindig meglep, hogy ehhez a klasszikushoz készült folytatás, ráadásul három, és lehet, hogy most horroreretnekséget fogok leírni, de szerintem mindegyik zseniális.

1983-ban Richard Franklin megrendezte a Psycho II-t. Norman Bates (Anthony Perkins) 22 év elmegyógyintézeti kezelés után visszatérhet az életbe, moteljához, hogy anyja nélkül talpra állhasson. Kirúgja a motelt vezető állami alkalmazottat, és megpróbálja kézbe venni a dolgokat, munkát vállal a helyi gyorsétteremben, és látszólag rendben van. A gyorsétteremben összeismerkedik a fiatal, szimpatikus Mary Loomisszal, aki szintén érdeklődik utána. Kapcsolatuk virágzónak indul, mígnem Norman anyja újra át nem veszi a hatalmat fia gondolatai felett és Norman ismét visszaesik a tébolyba. Gyógyulását a történtekbe szinte beleőrülő Lila Crane (Vera Miles) sem segíti, kinek feltett szándéka, hogy húga gyilkosát visszajuttassa az elmegyógyintézetbe.

1986-ban már maga Anthony Perkins rendezte meg a Psycho III-at, hogy újra Norman bőrébe bújhasson. Ez az egyik legjobb rész, abból a szempontból, hogy megértsük a karakter jellemét, és a fekete-fehér színárnyalatokba csapjon át. Norman a vallási kételyekben szenvedő apácával, Maureen Coyle-lal kerül szorosabb kapcsolatba. A nőnek nem csak a monogramja, hanem külseje és egész lénye hasonlít a férfi első áldozatára, Marionra. Norman törleszteni akar a múltban történtek miatt, az apácában látja megnyugvásának és lelki békéjének végső kulcsát, de anyja most is gyógyulásának útjába áll.

1990-ben Mick Garris rendezte meg személyes kedvencemet, a Psycho 4: Ahogyan kezdődött záróepizódot. Ebben a részben Norman (Anthony Perkins) egy rádiós beszélgetős műsorban tárja fel emlékeit és utazik vissza gyerekkorába. Imádom, hogy végre megismerhettük Norman és az anyja (Olivia Hussey) közötti igazi kapcsolatot. Hussey zseniálisan alakítja Normát, a kezdetben normális anyát, kinek lassú tébolya nem csak a saját, de fia életét is örökre tönkretette.

Én nem bánom, hogy több rész készült és a Psycho franchise-zá nőtte ki magát, nem gondolom, hogy ez is a bizonyos róka bundájának folyamatos felhasználása (a sorozatra már ez elmondható), sikerült 4 részen keresztül árnyalniuk minden idők legemlékezetesebb slashergyilkosának karakterét. Törekedtek arra, hogy az első rész előtt tisztelegve, de nem koppintva mind zeneileg, mind kamera-beállítás szempontjából hasonlítsanak, így téve a történetet és Norman Batest kerek egésszé. 1998-ban készült egy elképesztően pofátlan felújítás is. Hihetetlen, hogy Gus van Sant rendezte azt a plágiumot, ami nem csak az eredeti zenéit vette át, hanem a dialógusokat is szó szerint, a jeleneteket pedig kockáról kockára forgatták újra. Csalódás, hisz fel lehetne újítani, egy másik nézőpontból, a remake zseniális előzetese pont ezt sejtette.

Mindenkinek ajánlom a Psychót, mérföldkő a horror és a slasher történetében, sokan láthatták már, de akik még nem, azok mindenképp pótolják, ahogy a folytatásokat is.

Psycho (1960) IMDb | mafab Szerintem: 10/10

Psycho II (1983) IMDb | mafab Szerintem: 8/10

Psycho III (1986) IMDb | mafab Szerintem: 7/10

Psycho 4: Ahogyan kezdődött (1990) IMDb | mafab Szerintem: 10/10