Ó, azok a régi jó hetvenes évek, amikor a grindhouse és az exploitation zsáner ereje teljében ostromolta a mozikat. Nem véletlen, hogy az olyan nagy nevek, mint például Quentin Tarantino is odáig vannak ennek a korszaknak a filmes terméseiért, hiszen olyan mennyiségű féktelen szabadelvűség és kreatív műfajkeverékek jellemezték ezeket a filmeket, amikre már jó ideje nincs példa, maximum a kevésbé ismert független produkciók sorában. A horror, az akció filmek, a kung-fu filmek, és az erotikusabb darabok színe java képviseltette itt magát, amik, még ha nem is voltak annyira színvonalasak, hogy elérjék a nagyobb közönséget, még is egy egész filmes korszakot fémjeleztek. Számtalan igazi gyöngyszem, és kevésbé említésre méltó darab is napvilágot látott ezekben az időkben, és a sajátos műfajkeveredési módszereknek köszönhetően jó pár igazán egyedi és kreatív film is megszületett ezek között. Erre egy igen remek példa az 1975-ös Verseny az ördöggel.

Két házaspár közös vakációra indul egy lakóautóban, Texastól Coloradóig. Útjuk során megpihennek egy békésnek tűnő folyóparton, azzal a szándékkal, hogy itt töltsék az éjszakát a természet lágy ölén. Az este folyamán viszont a szabadban iszogató férjek véletlenül szemtanúi lesznek egy sátánista szekta szertartásának, melynek során feláldoznak egy fiatal lányt. Balszerencséjükre a szekta is észreveszi őket, és a kis társaság azonnal el akar tűnni a helyszínről. A sátánisták megtámadják őket, de hőseinknek szerencsére sikerül megmenekülniük előlük. Azonnal értesítik a helyi sheriffet, aki másnap közben is jár az ügyben, a társaságnak pedig azt javasolja, hogy hajtsanak tovább, minél messzebb a területtől, amíg ő kézben tartja a dolgot. Ám rövidesen nyilvánvalóvá válik, hogy a szekta követi őket, bárhová is mennek, és eszük ágában sincs élve elengedni őket. Kezdetét veszi egy vérre menő macska-egér játék a két házaspár, és a sátánisták között.

A Verseny az ördöggel egy remek keveréke az okkultista horrornak, az akciófilmnek és a road-movie-nak. Ez a műfaj mixelés viszont szerencsére egyáltalán nem sikerült esetlenre vagy komolyanvehetetlenre. Sőt, a grindhouse zsáner és a sajátos többműfajúság okán sokan talán joggal következtethetnének egy tipikus B, vagy C kategóriás őrült agymenésre. Ám nem is állhatnánk ennél távolabb az igazságtól. A film egy nagyon is komolyan vehető és igazán feszült horror, aminek fő erőssége a történetvezetésében és szereplőiben rejlik. Elsősorban nem a vérengzésekre és az ijesztgetésre épít, méghozzá annyira nem, hogy viszonylag eléggé visszafogottnak is nevezhetnénk. Úgy igazán véres jelenetek nem nagyon, vagy csak elvétve vannak a filmben, és hasonlóan bánik az erotikus tartalommal is. Az egyetlen ilyen pillanat a sátánista szertartáson történik meg, ahol a női tagok meztelenre vetkőznek, és az áldozatként bemutatott fiatal lány fedetlen testén is elidőzik a kamera, ám a készítők szemérmesen elhomályosították a férfi szem számára értékes látnivalókat. Hogy ez mennyire tudható be a cenzorok szigorának, azt nem tudni, de mindezek visszafogottságából adódik, hogy a készítők tényleg nem egy közönséges grindhouse mozit akartak összehozni, hanem valódi hatást akartak kiváltani a nézőből. Így a hangsúly a feszültségteremtésre terelődött át, és ezen a téren remek munkát is végeztek. A film tökéletes paranoia hangulatot teremt meg, ami a sátánistákkal való első találkozástól kezdve rátelepszik az egész filmre. Pedig a film eleji fekete mise után egy jó darabig nem történik semmi igazán komolyabb, de végig együtt tudunk izgulni és rettegni a főszereplőkkel, és tisztán érezzük a levegőben a rájuk leselkedő veszélyt. Amikor pedig már bekövetkeznek a gondok, azok is szép fokozatosan következnek egymás után, egyre veszélyesebb és halálosabb megnyilvánulásban, amik egyenes úton vezetik el hőseinket a korszak autós akciófilmjeit idéző végső összecsapásig.

A film egy igazán sajátos hangulattal rendelkezik, amiből csak úgy árad a hetvenes évek szellemisége, és ennek a korszaknak a legjobb pillanatait idézi fel. Ehhez nagyban hozzájárul a két főszereplő, akik a független filmkészítés legnagyobbjai közé tartoznak, név szerint Peter Fonda és Warren Oates. Ők ketten hozzák is a tőlük elvárható színvonalat, és igazi élettel töltik meg karaktereiket, akiket igazán tudunk kedvelni, és aggódni is tudunk értük. És legalább ekkora elismerés jár a rendezőnek is, Jack Starrett-nek. Külön érdekesség, hogy eredetileg Lee Frost rendezte volna a filmet, ám a Twentieth Century Fox stúdiófőnöke, Alan Ladd Jr., lecserélte őt, mert elégedetlen volt a munkájával. Ezek után Starrett került a rendezői pozícióba, aki a film befejezése mellett még a korábban Frost által levezényelt jeleneteket is teljesen újraforgatta. Ez a rendezőváltás, és a vele járó plusz munkák viszont mindenképpen a film javára váltak, hiszen Starrett már csak a filmográfiája alapján is egy jóval alkalmasabb rendezőnek bizonyult, és ez a végeredményben meg is mutatkozik. A remek hangulatteremtés és idegtépő feszültségfokozás mellett Starrett nagyon jól használja a képi motívumokat, és az akció jelenetek megkoreografálásához is nagyon ért. Igazán látványos és mozgalmas autósüldözéseket láthatunk a filmben, amik, még ha nem is kontráznak rá a műfaj más hasonló darabjaira, még is figyelemre méltóak, még mai szemmel is. A horror elemek tekintetében pedig sosem esik át a ló túloldalára, mindig két lábban a földön marad, és talán ez a realistább megközelítése teszi csak igazán fenyegetővé a szereplőinkre leselkedő veszélyt. Egyébként állítólag a szekta tagjai között statiszta szerepben a rendező valódi sátánistákat is foglalkoztatott, akik valószínűleg tanácsokkal is elláthatták Starrett-et a sátánizmus ábrázolásával kapcsolatban.

A Verseny az ördöggel egy hamisítatlan exploitation film, de egyértelműen a legjobb és legszínvonalasabb fajtából, még ha önmagában nem is annyira erőteljes, hogy a műfaj legnagyobbjai között tartsák számon. Ennek ellenére még is sajnálatosnak tartom, hogy egy viszonylag kevésbé ismert filmről van szó, hisz a zsáner szinte minden főbb eleme megtalálható benne, és ezeket jól is használja fel. Még ha nem is nagyon szokták ezt kimondani, kétség kívül ez az alkotás is hatással lehetett sok ismert filmkészítőre, és nem lepne meg, ha esetleg Tarantino is a kedvencei között tudná ezt a produkciót. A műfaj és a korszak szerelmeseinek mindenképpen ajánlott a megtekintés, mert ez valóban egy elfeledett kis gyöngyszem a mozi ezen méltán híres és hírhedt korszakából.

IMDb | mafab