2020 nem volt egy egyszerű év a filmvilágra nézve sem, és ez még inkább igaz a horror műfajára. Sok előre beharangozott produkció elhalasztásra került, némelyik többször is, így kevés olyan film maradt, amiből nyugodtan lehetett volna szemezgetni. Legalább is, ami a nagy címeket és stúdió produkciókat illeti. Hiszen ahogy azt már megszokhattuk, sokszor a radar alatt megjelenő, független produkciók, illetve a streamingen felbukkanó filmek sokkal nagyobb kincseknek bizonyulnak, és ezekből a darabokból aztán bőven lehet szemezgetni. Az elmúlt időszakokban kétségtelenül nagyobb figyelem vetült ezekre az alkotásokra, és valóban jó pár gyöngyszem elő is került közülük. Hasonló érdeklődést váltott ki nálam a Scare Me című horror-vígjáték, ami egy elég érdekes koncepciót vázolt fel az előzetesében, és még a hangulatának is sikerült magával ragadnia. Számomra több tekintetben is egy újabb ígéretes és szórakoztató független film ígéretét hordozta magában, még ha esetleg nem is lesz belőle kultikus mű. De, mint tudjuk, az ígéretes koncepció önmagában nem mindig elegendő, hiszen rengeteg múlik a megvalósításon is.

Fred (Josh Ruben) egy eléggé befásult író és színész, aki egy kis időre elvonul egy hegyvidéki faházba, hogy nyugodt körülmények között dolgozhasson új történetén. Legnagyobb meglepetésére szintén ezen a környéken száll meg Fanny (Aya Cash) is, aki híres és elismert horror íróként szerzett nevet magának, és már szinte az első nap összeismerkednek. Az írás nem megy valami jól Frednek, és ezen az sem segít, hogy az éjszaka teljes áramszünet lép fel az összes üdülőházban. Míg Fred próbálna valami megoldást találni a helyzetre, váratlanul betoppan hozzá Fanny, aki egy érdekes ötlettel áll elő a férfinak. Mivel a kialakult helyzet miatt egyikük sem tud dolgozni, és hogy elüssék az így keletkezett szabadidőt, és kihasználják a körülmény és a környezet adta hangulatot, Fanny felajánlja, hogy meséljenek egymásnak rémtörténeteket.

Első olvasatra a film egy antológia horror ígéretével kecsegtethet, de erről igazából szó sincs. A keretelbeszélés adott lenne hozzá, de nem kapjuk meg azokat a rövid horror sztorikból összerakott cselekményfüzért, ami ilyenkor megszokott lenne. Azaz, bizonyos értelemben mégis, de egyáltalán nem a megszokott módon. Főhőseink valóban belekezdenek különféle rémtörténetek elbeszélésébe, de ezeket végig az ő előadásaikon keresztül látjuk. Ez már önmagában egy érdekes élmény, ahogy magukat a színészeket látjuk, ahogy beleélik magukat a sztorikba és a különféle karakterekbe, mindezt teljesen életszerűen, amibe beletartozik az is, ha néha bénáznak, nem jut eszükbe semmi, vagy elakadnak a mesélésben. Persze nem kell feltétlen egy unalmas előadássorozatra számítani, két okból sem. Egyrészt a film rendesen él a mozgókép nyújtotta lehetőségekkel, és néha a mesélést érzékletesen vegyíti az azokból keletkező fantáziaképekkel, ezáltal kicsit rémálomszerűvé is válnak néhol az egyes epizódok, és érdekes beállításokat is alkalmaznak hozzájuk. Másrészt pedig maguk a főszereplők miatt, akiknek a játékát végig élvezet nézni és hallgatni. Egyszerűen elképesztő és felettébb élvezetes, ahogy Ruben és Cash különféle hangokon artikulálnak, és történeteiket is végig úgy adják elő, hogy az adott figurák stílusában szólalnak meg. A színészi játékra egy rossz szavunk sem lehet, ezt már itt érdemes leszögezni. A két főszereplő végig hiteles és fantasztikus, és a rövidebb időre harmadikként betársuló Chris Redd is nagyon jól hozza a figurát. Általánosságban elmondhatjuk, hogy ennek a filmnek leginkább a színészi játék és karakterdinamika adja a magvát, nem is kis mértékben.

És itt ütközik ki a lényeg, ugyanis, ha nagyon szigorúan vesszük, akkor a Scare Me nem kifejezetten horror, a szó hagyományos értelmében, hanem sokkal inkább egy kamaradráma. Itt egyáltalán nem az ijesztgetésen van a hangsúly, hanem a karakterek közti kapcsolaton és feszültségeken, illetve a saját belső drámáikon. A rémtörténetek csak lehetőséget biztosítanak ezek kifejezésére és megélésére. Persze, ezek biztosítják a kellemes borzongást és a hangulatos, para elemeket, de ezek igazából eléggé mellékesek, és az igazi para nem ezekből a kis sztorikból következik. Főszereplőnek itt van nekünk Fred, aki egy eléggé mellőzött figurának mondható, és a sok év alatt nem sikerült igazi karriert befutnia és nagy névre szert tennie a szakmában. Ennek ténye pedig egyértelműen nyomasztja őt már az első pillanatoktól fogva. Még az írás sem megy neki, úgy érzi, hogy kreativitása cserbenhagyta, vagy talán még saját tehetségében is kételkedni kezd. Ekkor kerül a képbe Fanny, aki már első regényével hatalmas világhírnévre tett szert, és egy megkerülhetetlen ikonnak számít. Fred kezdetben örül is a jelenlétének, talán azt remélve, hogy tanulhat tőle, vagy közös, építőjellegű eszmecserére kerülhet sor. Aztán az éjszaka folyamán egyre jobban kiélesednek az ellentétek. Fred önbizalomhiánya és saját démonai találkoznak Fanny magabiztosságával és enyhe beképzeltségével, és nyers stílusával. Fred frusztrációi egyre csak növekednek, a korábbi ötlethiánya a meséiben is megmutatkozik, és Fanny jelenléte és profizmusa egyre csak növeli a férfi kisebbségi komplexusát. Ez egy teljesen hétköznapi és mindannyiunk által ismert helyzet, és a kamaradráma pont az a műfaj, ami tökéletes teret nyújt az ilyen témák alapos és átélhető körüljárására.
Ám annyira alaposan azért még sem sikerül alászállni ezekbe a témákba. A film rendezője, és egyben főszereplője, Josh Ruben, karakteréhez hasonlóan szintén eddig főleg színészként és íróként tevékenykedett, rendezni pedig főleg sorozatepizódokat és kisfilmeket rendezett. A Scare Me az első saját egész estés filmje, és talán ennek be is lehetne tudni azt a pár hiányosságot és enyhe kiforratlanságot, amikkel a film rendelkezik. Eddigi kevés információm alapján nem kétlem, hogy Ruben részben a saját életéből és saját személyes élményeiből hozta össze ezt a sztorit, talán ezért is játszik olyan remekül a filmben, de mintha valahogy még sem merte volna igazán kifejteni ezeket a témákat. Rendesen és ízlésesen van mindez érzékeltetve már a cselekmény legelejétől, egészen a végkifejletig, ahol végül eljutunk ahhoz a ponthoz, amit az addigiak alapján sejthettünk, hogy be kell következnie, de még ez a végkifejlet is eléggé visszafogottra és gyorsan lerendezetté válik. Mintha lett volna egy biztonsági vonal, amit Ruben nem mert volna átlépni, pedig azon túl lehetett volna igazán alámerülni ennek a témának a sötét és nyomasztó mélységeibe. Így amit végül kapunk az szórakoztató és gondolatébresztő, de még is kicsit vérszegénynek érezhetjük. A cselekményszövés tekintetében is lehetett volna még hova fejlődni. Mert, ahogy azt már írtam korábban, a színészek tényleg elviszik a hátukon a filmet, és az ő játékuk valóban frenetikusan élvezetes, de a lényegi eseményeket tekintve nem sok minden történik, ami valóban előbbre mozdítaná a dolgokat. A lényeges dolgok persze mind Fred lelkében és tudatában mennek végbe, de ezekből viszonylag kevés tükröződik a fizikai térben, így a fő cselekmény könnyen válhat néha unalmassá és vontatottá. És ha nem lennének ilyen jó színészeink, valószínűleg ez is történt volna, ami tuti megpecsételi a film sorsát.

Ezen hiányosságai miatt kisebb csalódásként éltem meg végül a filmet, mert az alapfelvetés tényleg eléggé felcsigázott, és nagyon sok lehetőség is volt benne. Persze azóta már többször is gondolkodtam a filmen, és igazából nem egy rossz darab ez, de azért nem is egy annyira kiemelkedő, vagy emlékezetes produkció. Egy unalmas estére megfelelő kikapcsolódás lehet, már csak azért is, mert a még mindig aktuális kényszeres bezártság helyzetet, és annak hasznosabb időtöltését remekül érzékelteti, de sokaknak lehet még így is túl vontatott és sehova sem tartó lehet. Nem véletlen, hogy ez a produkció jobbára sehol sem szerepelt 2020 legjobbjai között, de azért kár lenne ilyen alapon lehúzni. Vannak benne bőven jó ötletek és ígéretes lehetőségek, csak a megvalósítás, ami kicsit felemás lett, ezért ez a film valahol a határmezsgyén táncol, ami inkább a pozitív oldal felé billeg, de nem elég erős ahhoz, hogy maximálisan beváltsa az ez irányú ígéreteit.

IMDb | mafab