Amikor meghallottam, hogy André Øvredal, A trollvadász és A boncolás rendezője, valamint a érzelmekkel teli rémmesék koronázatlan királya, Guillermo del Toro összeállnak, hogy filmre vigyék Alvin Schwartz lidérces mesékkel teli regényét, akkor már tudtam, hogy ebből csak valami jó sülhet ki. Elvégre Øvredal maga is legalább annyira szereti a mitológiát és a folklórt, mint del Toro és mind a ketten nagyon karakteres, egyedi látásmóddal bíró alkotók. Náluk jobbat nem is lehet találni egy ilyen projekt megvalósításához. Szerencsére nem is kellett csalódnom.

A történet Halloween estéjén veszi kezdetét, amikor három fiatal úgy dönt, hogy megbosszúlják a helyi nagyarcon az iskolai szenvedéseiket. Végül egy kísértetházban kötnek ki, ahonnan Stella elhoz egy nagyon bizarr könyvet. A folytatást pedig jól tudjuk: az olvasásból bizony lehet baj, méghozzá akkora, hogy arra akár még az életünk is rámehet.

A Lidérces mesék éjszakája a jól megszokott toposzokból épül fel és a klasszikus rémmesék tárházát hozza el nekünk, de ezt olyan stílusosan és hangulatosan teszi, hogy öröm elmerülni ebben a lidérces rémálmokkal teli világban. A készítők nagyon okosan építették fel a történetet és nem, nem az olcsó jump scare jelenettek tömték tele a filmet, hanem tényleg arra figyeltek, hogy az egyes epizódok a szó szoros értelmében valódi rémálmokká váljanak. Stílusosan, jó érzékkel tálalják nekünk a különböző történeteket nem elfedve, hogy erősnek kell lennie az összekötő sztorinak is. A néző pontosan tudja, mire vállalkozott, amikor nekifogott ennek a filmnek és nem is akarnak minket megvezetni. A kezdetektől nyíltan kezelik a misztikumot és a rémségeket az alkotók, amit igazán valóságossá tudtak tenni.

Øvredal nagyon ért a feszültségkeltéshez, ezt jól tudjuk, hiszen aki a frászt tudja ránk hozni egy boncasztalon fekvő nővel, az tényleg bármire képes. Meg is mutatta, hogy nagy tehetsége van a klasszikus rémisztgetéshez, amiért egy vérbeli horrorrajongó csak ujjongani tud. Nagyon jól használja a fényeket, a késleltetést, a színeket, a hangokat. Minden tökéletesen a helyén van és egy gyönyörű lidérces szimfóniát alkot. Guillermo del Toro pedig nagyon ért az érzelmekhez, ami tényleg nem hiányzik ebből az alkotásból. Hamar meg tudjuk szeretni a szereplőket, átérezzük a félelmeiket, tragédiáikat és nagyon tud fájni az elvesztésük. Pedig pontosan tudjuk, hogy be fog következni az elkerülhetetlen, mégis izgulunk értük és abba a hamis reménybe ringatjuk magunkat, hogy talán sikerül nekik... Vagy mégsem? Bármi lehet. :)

A színészekre sem lehet egy rossz szavunk sem, szerencsére mindenki megállja a helyét. Itt ki kell emelni Zoe Margaret Collettit (Vadon), aki még nagyon fiatalka, de abszolút tehetséges leányzó. Sikeresen elviszi a hátán a filmet és meg tudja mutatni Stella jellemfejlődését, önmagára találását is. Igaz ugyan, hogy a karakterek a már ismert alapokból tevődnek össze, de megmutatják nekünk, hogy ha ügyesek az alkotók, nem linkeskedik el a dolgot, akkor ez sem lesz zavaró és nem válik unalmassá a történet. Ráadásul volt itt mondanivaló is, nem csupán egy ügyesen összerakott klasszikus, tábortüzes rémtörténetet kapunk. Ez a film végsősoron a döntésekről szól. Arról, hogy akkor nem veszíthetünk, ha kezünkbe vesszük a saját sorsunkat és magunk írjuk meg a saját történetünket. Persze ez nem azt jelenti, hogy sebek és veszteségek nélkül megússzuk, de csak rajtunk áll, hogy mit kezdünk ezekkel.

Mivel a film alapját képező regény híres az illusztrációiról, ezért nagyon fontos volt, hogy a készítők megpróbálják az összes rémséget hatásosan átvinni a vászonra. Látszik, hogy tisztelték és szerették az alapművet, így is bántak vele és a lehető legpontosabban igyekezték megidézni a regény tábortüzes-rémmesés jellegét. Hűek voltak az alapanyaghoz és képesek voltak ezt a szájról-szájra terjedő, folklórra épülő, a fiatalok egymás rémisztgetésére szolgáló történetet hihetően megfilmesíteni úgy, hogy mindenre figyeltek, amit Schwartz megálmodott. Ám azért az az igazsághoz hozzátartozik, hogy ami jól működik papíron az nem biztos, hogy annyira jól fog mutatni a filmen. Különösen igaz ez a film utolsó harmadára és az utolsó két epizódra, már ami a látványt illeti. Ott azért kicsit megtört nekem a varázs, de szerencsére hamar vissza tudtak terelni a megfelelő irányba.

Igazság szerint a Lidérces mesék éjszakája egy pofon egyszerű történet, már ismert karakterekkel. Nem is emiatt lesz annyira üditő, hanem mert az alkotók nem vették túl komolyan magukat. Nem akartak hatásvadászok sem lenni és nem álltak be a mai horrortrendek sorába se. Ettől olyan érdekes és izgalmas. Egy pillanatra nem tudtam megunni, jó volt elmerülni ebben a lidércekkel, rémekkel, kísértetekkel teli világban. Egyetemes mondanivalót kaptunk egy nagyon hangulatos, feszültséggel, izgalommal teli rémes mesevilágban. Nagyon szerettem elmerülni ebben és csak bátorítani tudok mindenkit, hogy adja át magát ennek az atmoszférának és engedje meg a film készítőinek, hogy újra gyermekké tegyék.

8/10

IMDb | mafab