Meg is kellene, azokat is, akik sok helyen azt írják, hogy ez a film tökéletes, hogy könnyen emészthető, és hogy esélyes arra, hogy bekerüljön a „2016 legjobb filmjei” listára. Nos, ez nincs így.

A történet egyszerű: egy hatfős társaság csapatépítő banzájra készül egy eldugott erdei házikóban. Terveik között szerepel némi munka, sok piálás (egy bölcs ember szavaival élve: inni bármikor lehet) és a lehető legtöbb perverzitás. A környezet gyönyörű, mindenki talál valami számára kellemes dolgot (cicik, szex, elszállás, alkohol, kilátás, napfelkelte, naplemente, hódítás). Itt vannak a tipikus figurák: a vicces fiú, aki tök hülyének látszik, a főnök, aki inkább haver akar lenni, a csaj, aki bárkit megkap, a jó kislány, a fanatikus hívő, a srác aki az elejétől kezdve gyanús. Mi kellene még?

Egy titok, ugye? Gondolkozzunk, mi volt már rég? Hát a diliház. Egészítsük ki, az erdei házikó régen egy pszichiátria volt. Annak dacára, hogy kicsi a hely, és egyáltalán nem hasonlít a kinézete egy klinikára, jó lesz. Az első fél órát talán még szódával (vagy a film alapjaira esküdve alkohollal) ki lehet bírni, mert az ember reménykedik, hogy jobb lesz, hogy lesz egy csavar, talán valami izgalom, de csalódnia kell.

Az estét megkoronázó buli természetesen csöpög a hülyeségtől, a főnök rémtörténeteket mesél, Zacry próbálja meghódítani Meigant, Lira pedig szexel. Már az elején eltűnik a mélyen vallásos Rita, akinek egyébként az ingyen és bérmentve pihenést köszönhetik, ezért nagy hévvel keresni kezdi mindenki. Eközben Meigan valami furcsa ötlettől vezérelve kutakodni kezd a padláson, és régi kazettákat talál, amiket meghallgatva rájön, hogy mi is folyik itt. Lerántja a leplet egy pedofilról, akivel éppen az erdőben futottak össze, és úgy gondolja, megfejti a klinika sötét titkát. Felbukkan egy kisfiú, akit anno a falak között kínoztak meg, nem is egyszer. Az már mellékes, hogy ő maga is brutális, és a büntetését azért kapta, mert betegesen szereti az emberek nyelvét dobozkákba gyűjteni, ha hazugságon kapja őket.

Lira pedig elköveti azt a hibát, hogy hazudik… Van egyáltalán valaki a társaságból, aki makulátlanul tiszta?

A párbeszédek borzalmasak, a szereplők egyáltalán nem tudnak játszani, talán csak Devon Ogden kiemelhető, aki jól hozza a szexuálisan túlfűtött ribi jellemét, de ennyi, ő csak szimplán szexi. A többieken látszik, hogy cseppet sem élvezték a forgatást, a főszereplő Donny Boaz pedig egyszerűen vállalhatatlan. A fent említett kisfiú viszont nagyon jó választás volt. Zsenge kora ellenére is süt belőle, hogy a szüleinek figyelnie kell rá, mert a szerepet neki írták. Talán a flashbackek kicsit előrelendítik a filmet, anélkül a 0 pontot is nehezen érné el. Érdekes paradoxon, hogy hazudni bűn, de az sem mond igazat, aki igazságosztó szerepbe bújik. Annyira unatkoztam végig, hogy mindig találtam valamit, ami elvonta a figyelmemet, így kétszer álltam neki, de azért legyőztem. Mindvégig próbálták növelni a feszültséget és fenntartani azt, de ez inkább a rendezőnek, Ace Jordannek köszönhető, és nem a színészeknek. A történetet Heather Smith álmodta meg, ez volt az első munkája, de nem hinném, hogy látunk még tőle bármit is. A film végén más szemszögből is bemutatják az eseményeket (szerintem csak önmaguk megnyugtatására, azzal a reménnyel, hogy ha elmagyarázzák a dolgot, jobban fog tetszeni), de itt már többször felmerülnek a kérdések, hogy mit, miért és egyáltalán hogy a fenébe kiviteleztek.
92 perc, csak azoknak ajánlom, akik szeretik a lazább horrorokat, és biztosan találnak értelmet minden sallangban.

Értékelés: 5/10

IMDb | mafab