Szereted az elvont, bizarr, gyomorforgató ázsiai horrort? Bejön, ha minden egyes sarkon egy olyan borzalom vár, amitől a hátadon is feláll a szőr? Élvezed a feszült, nyomasztó hangulatot? A páni félelmet, amitől tested elnehezül, lábad földbe gyökerezik és nem tudsz mozdulni? Ha a válaszod igen, akkor mindenféleképpen olvass tovább!

Japán a furcsaságok hazája, és a nyugati ember számára igencsak elvont hely. Rengeteg misztikum és legenda övezi tájait. Így van ez egy eldugott hegyi falucskával is, mely játékunk helyszínéül szolgál. A helyi történetek szerint természetfeletti jelenségek vertek tanyát az elhagyatott faluban. Ezek kivizsgálására érkezik a településre egy paranormális tevékenységekkel foglalkozó filmes stáb is, hogy fényt derítsenek a rejtélyre.

Már a bevezető jelenet meghozza az alaphangulatot a játékhoz. Az operatőr szemszögéből, amolyan found footage utánérzéssel szemlélhetjük végig a szemcsés, homályos, éjszakai felvételen, amint a stáb távolról végignézi egy nő rituális meggyilkolását. Ezután pedig elszabadul a pokol, ugyanis a szekta észreveszi stábunkat és rátámad a forgatócsoportra. Majd egy hirtelen jelenetváltás, és egy fiatal srácot látunk, aki szintén a gyilkosság szemtanúja volt, és segítségért siet. Egy útszéli, elhagyatott állomáshoz jut, ahol senki sincs, és a telefonvonal sem él. Ekkor érkezik meg egy rendőr, ám a borzalom még csak most kezdődik, mert a kocsiból egy túlvilági hangon hörgő ember száll ki, aki azon nyomban életünkre tör.

A játék nem vacakol tanító részekkel, egyből a lényegbe csöppenünk. Az életünkért kell versenyt futnunk a zombiszerű ember elől, az éjszaka kellős közepén, egy reszketeg fényű zseblámpa segítségével. Az irányítási problémák egyből kiütköznek, mivel karakterünk túlontúl érzékenyen reagál a karok mozgatására, illetve a kameramozgás is néha fura. Később a belterületeken volt olyan, hogy gyakoraltilag semmit sem láttam a karakteremtől, de ne szaladjunk ennyire előre. Most amúgy sem ezzel fogunk törődni, mert a lény még mindig minket keres.

A hangulat hatalmas, ahogy egy erdei kis ösvényen osonunk, hátunk mögött a minket kereső förtelemmel. Eljutunk egy kis kunyhóhoz, és már azt hisszük, megmenekültünk, amikor először szembe ütközünk a játék egy sajátosságával, az úgynevezett sight jacking képességgel. Mit is takar ez? Karakterünk ilyenkor képes látni azt, amit ellenfele. Hogy működik ez gyakorlatban? A képernyő kettéosztódik, baloldalt magát a karakterünket látjuk, ahogy eddig, jobboldalt viszont vörösre vált a kép és üldözőnk szemszögéből kísérhetjük figyelemmel az eseményeket. Na és ez miért hasznos? Mert a Siren egy ízig-vérig túlélőhorror. Bár tudunk harcolni öklünk és különféle tárgyak, pl. vascső, serpenyő, csákány, ásó és a későbbiekben lőfegyverek segítségével, de hosszútávon értelmetlen a küzdelem, ugyanis ellenfeleink, a shibito névre hallgató förtelmek halhatatlanok! Hiába lőjük fejbe, szúrjuk le, csapjuk agyon őket, ők egy idő után felkelnek és ismét életünkre törnek. S itt lép életbe a játék bújócskarendszere és a sight jacking. Ugyanis a program legfőképpen a lopakodásra, elbújásra és menekülésre épül.

Szóval megérkeztünk a kunyhóhoz, amibe bejutva szembesülünk azzal a szörnyű ténnyel, hogy nincs tovább út. Két ajtó vezet ki az épületből, az egyik oda, ahonnan jöttünk, a másik pedig zárva van. A vissza vezető úton pedig már halljuk a szörnyeteg hörgését, amint minket keres. A harc értelmetlen, mert a bestia úgyis felkel előbb vagy utóbb és utánunk ered. Mit tehetnénk? Itt jön a játék egyik sajátossága, a bújócska. A küzdelem folyamán több helyen is lesz alkalmunk elbújni, s ekkor üldözőnk szemével is megtekinthetjük a zajló eseményeket. Komolyan mondom, mikor a förtelmes shibitók szemével nézem, amint keresnek minket, és én már látom magam a szekrény résein kikandikálni, de közben azért imádkozok, csak észre ne vegyen: brutál parás érzés! Vagy mikor már késő elbújni és menekülőre fogjuk, de a mocsok fut utánunk, és nem tudunk hová bújni, mert tudjuk, hogy üldözőnk lát minket. Ezen jelenetek nagyot dobnak a játék élményén. Ám kissé rombolják is a játszhatóságot, mivel ilyenkor kétfelé kell figyelnünk, és ez bizony egy huzamosabb üldözésnél vagy rejtőzködésnél igencsak frusztrálóvá válik.

De a parafaktort még lehet fokozni! Ugyanis a PS3 kontrollere mozgásérzékelővel is el van látva, amit a játék előszeretettel használ. Így nem csak fegyverünk tölthetjük meg a joy oldalra döntésével, hanem ezt menekülés közben is használhatjuk. Tökéletes példa erre, mikor éppen élethalálharcot folytatunk egy ránk törő döggel, aki elől sikerül elmenekülnünk, be egy házba, gyorsan bezárva annak ajtaját. Ám a shibito tökéletesen látta, hogy hol vagyunk, és ő is be akar jutni. Na és itt kezdődik a kötélhúzós játék! Mivel ekkor az irányítót kell hevesen ráznunk, ezzel tartva az ajtót, miközben a shibito meg a másik oldalról húzza, mert be akar jönni. Nem is kell mondanom, hogy milyen élvezetesek az ilyen részek, amikor tényleg rajtunk és fizikai erőnlétünkön múlik, hogy életben maradunk, avagy alulról szagoljuk majd az ibolyát a továbbiakban.

A játéban több, egymástól gyökeresen eltérő, irányítható karakterünk is lesz, akiket egy-egy fejezetben és annak adott alrészeiben tudunk majd terelgetni. Itt megemlíteném a program egyik jópofa megoldását, miszerint minden egyes fejezet úgy van megcsinálva, mint egy sorozat épizódja. Az adott részek után jön a következő rész tartalma, illetve kezdéskor az előző részek összefoglalója felvezetésként. Így a 12 rész olyan, mintha egy teljes évadot tenne ki. Számomra ez az epizódos, filmszerű megoldás nagyon impozáns volt. S mivel a nyomasztó hanuglat miatt huzamosabb ideig az ember nem bírja ezt a játékot, így ajánlott napi 1 epizódot letudni, hogy tényleg meglegyen a sorozatnézés érzete.

Ezenkívül az amúgy is parás és nyomasztó hangulatot nem csak a változatos és förtelmesebbnél förtelmesebb lények, de a zenei aláfestés is csak fokozza. A játékba annyira elvont, nyomasztó és az adott részhez tökéletesen passzoló, főleg ázsiai stílusú zenéket pakoltak, amik hallatán az embert már elfogja az a lélekig hatoló, feszélyező hangulat, hogy legszívesebben letenné az irányítót és otthagyná az egészet a levesbe. De nem tesszük ezt, mert mi szeretjük a horrort.

Kinézetre a játék mai szemmel nem mondható szépnek, de a maga idejében gyönyörű grafikával áldották meg, így nem panaszkodom. A fény-árnyék hatások is teljesen rendben vannak, ami szintén nagyot dob az összképen, ahogy egy kihalt házban táncot járnak az árnyékok lámpánk fényében. Sajnos logikai feladványok nem kerültek a játékba, mert az kimerül a juss el A-ból B-be metódusban. Ami lehet, hogy így olvasván unalmasnak és monotonnak hat, de a gyakorlatban nagyon is izgalmas és élvezetes tud lenni. S aki végül képes végigjátszani a kb. 6-7 órás játékidőt, az minden idők egy legjobban sikerült horrorélményével lesz gazadagabb.

A Siren nem tökéletes játék, hiszen néhol komolyabb kamerakezelési és irányításbeli problémákkal küzd. Végigjátszása után sem érzünk semmi motivációt az újrajátszásra. Mégis azt mondom, hogy kötelező darab szinte minden PS3-tulaj horrorkedvelőnek! Ilyen szintű horrorélményt ezen generációban nem nagyon tapasztalhattunk meg más játékokban, így vétek lenne kihagyni.

9/10