Ehhez is elérkeztünk: 29 részes spanyol rovatomat lezárom, és nem mással, mint Damián Szifrón 2014-es antológiájával, az Eszeveszett mesékkel (Wild Tales/Relatos salvajes). Úgy gondolom, tökéletes befejezése kedvencemmé vált rovatomnak, és méltó helyet fog elfoglalni majd az összeállított toplistában is. A kétórányi játékidő hat szegmenst foglal magába, melyek nem függnek össze, mindegyikük egy-egy meglepő, abszurd történetet mesél el. Megpróbálok a részek ismertetőjével és véleményével egy sorrendet felállítani, mivel bár annak köszönhetően, hogy egy stáb dolgozott mindegyiken, csak más-más színészekkel, és ezért minőségileg nem különböznek egymástól, személy szerint fel tudok állítani egy tetszés szerinti sorrendet.
Első helyezettem az antológia záróepizódja, melynek színtere egy esküvő. Ez indult a legkevésbé figyelemfelkeltően számomra, nem gondoltam volna, hogy valami megdöbbentő fog ebből kisülni. De Rominát (Erica Rivas) pont a lakodalmon éri a fájdalmas felismerés, hogy újdonsült férje, Ariel, akivel eddig minden rendben volt, megcsalta egy kolléganőjével, aki a vendégek között is megjelent. Romina természetesen összetörik, de a kezdeti fájdalom hamar dühvel keveredik, és sajátos bosszút forral férjura ellen. Meglepett és tetszett a végkimenetel, mely szerintem rendkívül emberi és átérezhető. Erica Rivas nagyon jól alakít, könnyen sikerül szimpatizálni vele, aminek köszönhetően ez a szegmens nyerte el legjobban a tetszésemet.
Második kedvencem egy kissé eltúlzott autós nézeteltérés, az egyik félreeső országúton. Egy üzletember igencsak sietős, ezért sorra előzi meg az előtte haladókat, de az egyik sofőr nincs éppen jó kedvében, de az is lehet, hogy csak egyszerűen örömét leli a kötözködésben. Miután sikerült őt megelőznie, az üzletember lerobban az országút szélén, mire a megelőzött férfi beéri. Ekkor kezdődik el kettejük lassan élet-halál harccá fajuló viadala. Érdekes, milyen kevés idő alatt válhat szimpatikussá egy karakter, hogyha a helyzet életszerű. Szinte azonnal szimpatizálni lehet az üzletemberrel, aki nincs eltelve magától, szimplán csak sietnie kell, mégis belebotlik egy szemétbe, aki élvezi, hogy kiélheti agresszióját. Az egész rész olyan, mint Spielberg első filmjének, a Párbajnak a kissé eltúlzott, fekete humorral enyhített, de véres változata.
Moza (Julieta Zylberberg) édesapja öngyilkos lett egy pénzügyi válság miatt, ő maga pedig pincérkedéssel keresi a betevőt. Egyik este beül az asztalához a férfi, aki közvetve apja halálát okozta, ő pedig teljes mértékben összetörik. A konyhásnő alternatív megoldást ajánl neki: ne próbálja megbeszélni a fájdalmát a férfival, inkább tegye el láb alól. Ezt a részt a fekete humor és a konyhásnő karaktere tette szórakoztatóvá.
Mauricio (Oscar Martínez) fia az elmúlt éjszakán szörnyű dolgot tett: egy bárból hazafelé hajtva elgázolt egy állapotos nőt, és elhajtott a helyszínről. A nő későbbiekben magzatával együtt életét vesztette. Hogy fiát megmentse a börtönbüntetéstől, megkéri ügyvéd barátját, hogy segítsen az ügyet rákenni a gondnokra, akit ezért jól megfizet. Milliárdosként meg is teheti ezt, és még akkor sem ütközik meg, mikor egyre több embernek kell fizetnie, hogy fiát elkerülje az igazságszolgáltatás. Ez a szegmens volt a legbosszantóbb, mivel görbe tükröt állít a társadalom elé, és bár úgy tűnik, hogy az alapszituáció szélsőséges, rá kell jönnie a nézőnek, hogy bizony korántsem szokatlan az effajta problémamegoldás. A befejezés valóban meglepő volt, leginkább Roal Dahl Meghökkentő meséihez tudtam volna hasonlítani.
Isabel (María Marull) kihagyhatatlan ajánlatot kap: első osztályon repülhet el, de kizárólag egy konkrét járattal. A gépen beszédbe elegyedik egy utastársával, és szóba kerül exe is, bizonyos Gabriel Pasternak. Az útitárs, aki zenekritikus, furcsa mód ismerte Gabrielt, sőt nem is volt túl jó véleménnyel róla, ő kaszálta el a férfi zenei karrierjét, mivel nem volt tehetséges. A furcsa véletlenek tovább fokozódnak, egyre több utas száll be a beszélgetésbe, hogy ismerték Gabrielt, és mindegyikük valamilyen negatív benyomást tett az életébe… Egyszerű, rövid, kiszámítható rész volt az antológiát nyitó epizód, mégis abszurditásával szórakoztatóra sikerült, úgy gondolom.
Simón (Ricardo Darín) jelenete nyerte el legkevésbé a tetszésemet, csupán azért, mert a helyzetbe nem tudtam beleélni magam, mivel nincs autóm, így sose parkolok. Egyik nap megbüntetik Simónt, mivel rossz helyre parkolt, ezért pedig tetemes összeget kell kifizetnie, csakhogy semmiféle jelzés nem volt azon a helyen, ami figyelmeztette volna, hogy törvényt szeg, ezért ragaszkodik ahhoz, hogy őt kárpótolják. Kevés időbe próbáltak sok mindent belesűríteni, és kissé szélsőségesnek hatott, hogy a férfi családi élete, munkája, pénzügyi problémái sorra kudarcba fulladnak, élete pedig tönkremegy. Érződött, hogy kissé a társadalom kifigurázása áll ismét a középpontban, azzal, hogy a dolgozó embereket semmibe veszik, de számomra ez érdektelennek tűnt a megközelítés miatt.
Összességében egy kicsit elborult történetgyűjtemény az Eszeveszett mesék, ahol a minőség garantált, ahogy a humorfaktornak köszönhetően a szórakozás is, jól megválasztott zenei aláfestéssel, szép operatőri munkával és tehetséges színészekkel.
Szerintem: 9/10