Fortélyos Maugis és társai a mágikus kapun átkelve egy idegen földrészen találják magukat. Ez Zengoraz, a hét sziget világa, mely mintha csupán kifordított mása lenne otthonuknak. Dacolva a rájuk törő veszedelmekkel, a csapat akaratlanul is belekeveredik a szigetlakók közt dúló különös háborúba.

Maugis hamarosan ráébred, hogy az Aranyváros utáni kutatásuk immár többről szól egyszerű kincsvadászatnál, és döntéseik két világ sorsára lehetnek kihatással. De mit is tehetne egy varázslótanonc, aki még nem teljesen ura saját hatalmának?

Volt szerencsénk már a szerzőhöz, hiszen 2019-ben már írtunk az előző regényéről az oldalon. Akkor úgy zártam a mondandómat, hogy ki tudott kapcsolni a történet és sikerült kiszakadni általa a szürke hétköznapokból. Nem voltam lenyűgözve, de azt se mondanám, hogy nem érdekeltek a karakterek. Felvezetésnek nagyon jó volt és a figyelmemet lekötötte. A mostani regénye viszont már bőven felkorbácsolta a kíváncsiságomat.

A szerző stílusa sokkal kiforrottabb lett, a nyelvezete is sokat finomult. Pörgős, gyorsan és könnyen olvasható kisregényről van szó. Azt pedig már eddig is tudtam, hogy elkötelezett a fantasy műfaja iránt, melyet ért és szeret is, de most ehhez igazodott a stílus is, ami nagyon jót tett a történetnek és igazán jó olvasmányélménnyé ért az egész. A lelkek kútja pont ott veszi fel a történet fonalát, ahol az Az elveszett aranyváros keresése befejeződött. A sztori felépítése is nagyon jó, egyre jobban növeli a szerző a tétet, ettől még jobban bevonja az olvasóját a cselekménybe. A végén már tényleg pörgettem a lapokat, mert nagyon tudni akartam, hova fogunk eljutni. Ráadásul ezúttal még meglepetéssel is szolgált Stian Skald, tehát egyáltalán nem volt kiszámítható a történet.

Az is nagyon tetszett, hogy ezúttal egy sötétebb hangvételű sztorit kaptunk. Persze megmaradt a könnyedebb, kalandos-vicces vonal is, de kapott egy erősebb színezetet is. Először nem igazán értettem a borítót, valahogy nem passzolt a beltartalomhoz, de aztán eljön a pillanat, amikor minden értelmet nyer. Ezért külön pluszpont jár. Maugis-t pedig egyre jobban bírom és külön jó, hogy sokkal árnyaltabb képet kaptunk róla. Ezzel nagyon sok minden a helyére kerül és mélyült a karakter is. Negatívumként lehet azt mondani, hogy Fortélyos Maugis nagyon nagy hangsúlyt kap ebben a részben és talán vannak olyan szálak, amik nagyobb figyelmet érdemeltek volna, de összességében nekem tetszett ez a karakterközpontúság.

Azt viszont érdemesnek tartom megjegyezni, hogy mindenképpen olvassátok el Az elveszett aranyváros keresését mielőtt ebbe belekezdenétek, mert anélkül nemlesz érthető és élvezetes olvasmány. Elvégre folytatásról van szó. Ráadásul nincsen lezárt befejezés, tehát függőben maradnak dolgok, így biztosan lehetünk benne, hogy nem ez volt az utolsó rész. Ebben az esetben különösen igaz az, hogy kell egy folytatás. :)