Benjamin Barker egy egyszerű borbély. Van egy szép felesége és egy csodás kislánya. Boldogan élhetnének, míg meg nem halnak, ám ezt megakadályozza a gonosz Turpin bíró. A bíró megkívánta Barker feleségét és addig mesterkedett, míg a férfit Ausztráliába száműzette. Barker 15 év fogság után, Sweeney Toddként tér vissza. Egykori főbérlője, Mrs. Lovett felismeri és társául szegődik a bosszúban. Innentől elkezdve pedig jöhetnek a gyilkosságok és sikolyok. Happy endre meg senki ne is számítson.

Benjamin Barker, vagyis Sweeney Todd az angolszász folklór egyik legizgalmasabb alakja. Persze az is vitatott, hogy tényleg élt, de kit érdekel, ha egy sötét hangulatú gótikus horrormusicalt lehet belőle csinálni, nem igaz? Tim Burton kapva-kapott a lehetőségen és készített egy igazán hangulatos, bizarr és sötét humorú bosszúmusicalt Johnny Depp, Helena Bonham Carter és Alan Rickman közreműködésével.

Tudom, hogy sokan nincsenek megelégedve Burton munkásságával, és ebben van is igazuk. Ugyanakkor a 2007-es Sweeney Todd a rendező és Depp egyik utolsó nagyon jó közös alkotása. A hangulatra, látványra nem lehet panasz. Nagyon pimasz és vérben tocsogó filmet raktak össze, melynek tényleg vannak mélységei és erős mondanivalója. Összetett sztorit kapunk, amiben minden mindennel összefügg és mindenre figyelnünk kell. Habár a fekete és a fehér színek dominálnak (megfejelve a szürkével és a kékkel, erősítve a ridegséget), ez a történet korántsem fekete és fehér. Szövevényes a cselekmény, mindent áthat a mocsok. A gótikus horror és a klasszikus musical elemeit nagyon ügyesen ötvözte a rendező. Külön imádom, ahogyan Burton felhasználja a musicalekre jellemző cukormázas világot. Csak itt véres cukorkák és emberhúsos piték vannak. Egyáltalán nem zavaróak a zenei betéket, sőt nagyon érdemes figyelni azok szövegeire. Sokszor érzem azt egy-egy musicalnél, hogy kilógnak a dalok, de a Sweeney Todd esetében tényleg szerves részét képezik a cselekménynek. Mindezt nyakon öntik jó nagy adag vérrel, bizarr dolgokkal, kannibalizmussal és persze bosszúval. Egy bizonyos dolog van a cselekmény szempontjából, ami azért megkérdőjelezhető, de értjük a drámai lényegét és ezért szemet lehet hunyni felette.

A rendező odafigyelt a keretezésre, az atmoszférára, nagyon sötét világot teremtett és mutatott meg nekünk. Mindemellett pedig nem feledkezett meg a karaktereiről sem. Itt nem szétmaszkírozott, odadobált szereplőket kapunk, hanem tényleg van szerepük, mélységük. Nagyon jól működik közöttük a kémia, jók az interakciók és még a mellékszereplőknek is megvan a funkciója. Minden részletre odafigyeltek végre. Ez egy nagyon érzelmes alkotás, Johnny Depp és Helena Bonham Carter pedig itt tényleg remekelnek. Na és persze ott van mellettük Alan Rickman, aki kifejezetten izgalmas karaktert kapott, amivel maximálisan azonosult.

Sweeney Todd egy bukott angyal, kinek élete tragikus. A bosszú mindent eltakar előle és ez okozza a vesztét is. Minden tettnek megvannak a maga következményei, melyek visszaszállnak az elkövetőkre. Todd saját döntéseinek és tetteinek fogjává válik, mint ahogyan minden szereplő. Titkok, döntések, bűn és bűnhődés. A bosszú pedig nem ad feloldozást és megbékélést. Mindez csodálatosan groteszk, véres köntösbe csomagolva. Költői, művészi, bizarr, sötét és kegyetlen. Minden, ami egy igazán jó Tim Burton filmhez kell és minden, amiből a rendező tényleg varázslatosat tud alkotni. Mint ebben az esetben.

IMDb | mafab