A túlélőfilmeknek alapvetően két esszenciális össezetevője van: egy ismeretlen (esetenként zord vagy kietlen) környezet és egy olyan főszereplő akinek színészi kvalitásai dialógusok nélkül is megállják a helyüket. Nem árulok el nagy titkot ez a legritkább esetben szokott találkozni... Az utóbbi években ugyanakkor mégis született néhány kiváló alkotás, gondoljunk csak a 127 órára vagy a 2017-es Dzsungelre. Túlélőhorrort forgatni azonban már egy kicsit máshogy kell, főleg ha a protagonistának – az elemeken túl - kifejezetten egy szörnnyel kell megküzdenie. A Sweetheart a két zsáner mindenfajta következetességet és eredetiséget nélkülöző elegye ami ugyan nem nézhetetlen, csak nyugodt lelkiismerettel kihagyható...

A történet főszereplője Jenn, aki  a halálos sebet szerzett ismerősével, Braddel együtt vetődik partra valahol a trópusokon. Miután annak rendje s módja szerint elbúcsúzik egykori utastársától, megkezdi embertelen küzdelmét a lakatlan szigeten. Jenn küzdelme a túlélésért  olyannyira kíméletlen és idegörlő, hogy már a tizedik perc környékén talál egy bontatlan kólákkal teli hűtőládát, egy csomag gyufát és különböző személyes tárgyakat amiket az előző hajótöröttek hagytak hátra. Hozzáteszem a természet ellen vívott harca a későbbiekben is ugyanilyen megrendítő és kihívásokkal teli lesz, főleg mikor másnap arra kel, hogy több tucat halat mosott partra a víz, vagy mikor a cápavadászatot kell egy általa faragott dárdával két döfésből megoldania. Azonban főszereplőnk hiába emelkedik Bear Grylls-i magasságokba, a kilátástalan környezet őt is megviseli, ezt főleg  halpucolás közbeni öklendezéssel és némi botorkálással szemléltetik a készítők...

Ugyanakkor a forgatókönyvírók nem bízták a véletlenre és a kólakészlet végességére a történetet. Megalkottak egy félig vízi, félig szárazföldi szörnyet akiről az égvilágon semmit sem tudunk meg azon kívül, hogy feltehetőleg a tengerfenéken található rendkívül baljóslatú fekete lyukból származik. Főhősnőnk az egész film alatt ezzel a lénnyel próbálja felvenni a harcot. Jenn hihetetlen küzdelme alatt felmerült bennem egy kérdés: Ki az aki komolyan tud venni egy olyan szörnyet akit, ha esténként egyszer megetetnek lenyugszik? Illetve ugyan emberi testek szétszabdalása, holttestek föld alól való előtúrása látszólag nem okoz neki akadályt, de ha főhősünk egy pálmalevél alá ásott kis gödörbe befekszik akkor a “fenevad” hirtelen nem tud vele mit kezdeni?

Természetesen az sem segít az összképen, hogy valószínűleg CGI-ra költöttek a legkevesebbet az alkotók... Ennek a hiányosságnak látszólag ők is tudatában voltak hiszen a film végéig csupán a lény sötétben kirajzolódó kontúrjait láthatjuk. Ilyen technikai részleteket nem szeretek kifogásolni, mivel egyértelmű, hogy nem egy nagyköltségvetésű filmről van szó. De mégis 2019-et írunk és annyi kreatív megoldást láttunk már - elég ha csak a Babadook-ra gondolunk - hogy nem tudok szó nélkül elmenni mellette. Nem várja el senki, hogy Alien szintű szörnyetegeket alkossanak meg, és dollármilliókat költsenek CGI-ra, de ennél a korai 80’-as évek animációira hajazó cápafejű embertestű akárminél sokkal jobb lett volna ha maradnak inkább a hang/árnyjátékoknál és nem erőltetik a lény premier plánban való szerepeltetését.

A Sweetheart nem sok fordulatot hoz a közel másfél órás játékideje alatt.Többségében Jenn-t csodálhatjuk amint úgy hüledezik környezetén mint egy alsó tagozatos a másodfokú egyenleteken. Bizonyos történéseken keresztül persze megismerhetünk egy keveset hősünk múltjából de ez valójában pár ködös utalásban ki is merül. Spoilerek elkerülése végett nem térnék ki, hogy milyen események által jutunk ezen információkhoz, de annyit azért elárulok, hogy nem sok mindent tettek hozzá a cselekményhez.

Az a bosszantó, hogy nem kellett volna sok munka ahhoz, hogy ne fulladjon teljes érdektelenségbe a film. Ha egy kicsit is odafigyeltek volna a logikai defektek elkerülésére, igényesebben kidolgozzák a szörny valamint sziget történetét (és az előbbi megjelenését), három mondatnál bővebben ismertetik Jenn előéletét, és amikor alkalom van rá tényleges fordulatot szőnek bele a sztoriba akkor egy egész korrekt alkotást kaptunk volna. De így a Sweetheart egy közepesen gyenge film maradt ami nem olyan rossz, hogy bárkinek guilty pleasure-t okozzon de nem is annyira jó, hogy megérje végignézni...

5/10

IMDb | mafab