Több helyen is a 2023-as év egyik nagy meglepetésének kiáltották ki a „Beszélj hozzám!” című ausztrál horrorfilmet. Sokan már azt is rebesgették, hogy egy új modern mestermű ütötte fel a fejét a megszokott pláza-horrorok tengerében, és az első előzetes valóban egy érdekes és ígéretes filmet sejtetett. Az már csak külön érdekessége az egésznek, hogy a filmet rendező ikerpár, Danny Philippou és Michael Philippou korábban a RackaRacka youtube csatornával szereztek nevet maguknak, ahol eléggé kreatív, szórakoztató, és a jó értelemben vett elmebeteg videókkal örvendeztették meg nézőiket. A videós karrierjük után az ember külön kíváncsi lehet arra, hogy milyen horrorfilmet dobott össze a két testvér, főleg, hogy a munkásságuk alapján nagyon nem áll távol tőlük a vérengzés, és a groteszk, abszurd humor. A Beszélj hozzám! viszont jobbára mellőzi a vígjáték elemeit, és az alkotók egy jóval komolyabb és komorabb vonalon indultak el.

Dél-Ausztráliában egy új házibuli trend kezd el terjedni. A játék lényege az, hogy egy bebalzsamozott kéz segítségével a fiatalok rövid időre kapcsolatot tudnak létesíteni a túlvilággal és a szellemekkel. Ha betartják a szabályokat, ez jobb esetben csak egy fura, kellemesen para és vicces élményben csúcsosodik ki, viszont, ha ezeket a szabályokat nem tartják be, annak komoly következményei is lehetnek. Mia (Sophie Wilde), aki két év elteltével még mindig nem tudta túltenni magát anyja halálán, a barátai révén szintén belekeveredik egy ilyen játékba. Az első élmények nem éppen kellemesek, de az esemény eufórikus hatása miatt a fiatalok újra megpróbálkoznak a játékkal. Ezúttal viszont valami nagyon balul üt ki, amikor is Mia akaratlanul áthágja a legfontosabb szabályt, és ezzel saját magát, és az egyik legjobb barátját is hatalmas veszélybe sodorja.

A Beszélj hozzám! egy alapjáraton sablonsztorinak látszó ötletet dolgoz fel egy jóval komolyabb és igényesebb tálalásban. A történet, vagyis, hogy fiatal főszereplőink csoportja egy természetfeletti erőket mozgósító parti játékkal szórakoznak, és ezt követően szörnyűségek történnek, egy az egyben ráhúzható lehetne az utóbbi évek silány tömeghorrorjaira. A Philippou testvérek viszont úgy döntöttek, hogy ezt a történetet inkább a modern újhullámra jellemző hozzáállással készítik el, ami elsősorban Ari Aster vagy Robert Eggers filmjeit, és a hozzájuk hasonló alkotók munkáit fedi le. Ennek hatására pedig egy érdekes hibrid született, aminek megvannak az előnyei és a hátrányai is. Azt mindenesetre meg kell előlegezni, hogy a Beszélj hozzám! pozitívan jön ki ebből a helyzetből, és sokkal inkább közelít az Örökség által képviselt komolyabb és nyomasztóbb horrorfilmekhez. Egyáltalán nem egy tucat darabbal van dolgunk, viszont talán pont ezen kevertsége miatt nem is tud igazán betagozódni a legnagyobbak közé sem.

A történet nagyon jól van felépítve és jobbára mellőzi a sablonokat. Szépen lassan építkezik, hagy időt arra, hogy belehelyezkedjünk az eseményekbe és megismerjük valamennyire a karaktereket. Ezt követően, amikor már egyértelművé válik a természetfeletti fenyegetettség, azt sem azonnal dobja az arcunkba, hanem szép lassan lebegteti be nekünk. A film nagyon jól bánik a feszültséggel, és igazán hátborzongató és nyomasztó hangulatot képes teremteni. És ami számomra a legnagyobb öröm volt, hogy hanyagolja az idióta jump scare-eket, és a bazári rémisztgetés helyett a lelki terrorra helyezi a nagyobb hangsúlyt. Nagyon jól tud játszani az érzelmeinkkel, bár emellett jó pár hatásvadászabb pillanat is becsúszott, de még ezeket is jól tudták kezelni. Emellett azért kapunk valamennyi gore-t is, persze nem akkora mennyiségben, mint a rendezők korábbi youtube videóiban, de amit kapunk, az nagyon hatásos és húsbavágó. E tekintetben a filmnek van egy pár kifejezetten bátor húzása, amin én magam is meglepődtem, hogy ezt meg merték lépni. Ennek köszönhetően azt is kicsit jobban érezhetjük, hogy az itt látott dolgoknak komoly tétje van. A szellemek ábrázolása különösen emlékezetes lett. Van köztük, amelyik ijesztő, van, amelyik gyomorforgató, van, amelyik ártatlannak tűnik, de mindegyikükben van valami viszolygást keltő, és szerencsére a készítők nem használják agyon őket. Viszonylag keveset látjuk őket, és csak akkor, amikor feltétlen szükséges. Cserébe ezek a pillanatok kellően hatásosak is tudtak maradni. A film második felére már kicsit viszont megbillennek az arányok. A sztori annyi felé próbál haladni, hogy a cselekményvezetés enyhén szétcsúszik. Szerencsére nem követhetetlenül, de egy darabig így is bizonytalanná válik számunkra, hogy hová tarthat a történet. Sajnos itt már jobban kiütköznek olyan negatívumok is, mint az elnagyolt cselekményvezetés, és a kidolgozatlan történetszálak. Amikor megpróbálnának belemenni az egésznek a hátterébe, és abba, hogy hogyan is működnek a szabályok, azt a vonalat szinte azonnal el is kaszálják, bármilyen érdemi haladás nélkül. Sőt, néhol még lazán figyelmen kívül is hagyják a korábban elhangzott szabályokat. További példaként még Mia és az apja kapcsolata az, aminek elvileg fontosnak kéne lennie, de ebből nem kapunk jóformán semmit sem. Ez a szál olyan, mintha csak egy üres alibi lenne. A végére viszont szép lassan minden a helyére kerül, és ezt követően megkapjuk az utóbbi évek egyik legjobb és legfrappánsabb horrorfilmes befejezését, ami biztos, hogy ott marad majd az emlékezetünkben.

A szereplőgárda is magán viseli ezt a fajta kettősséget. Maguk a karakterek hitelesek és hihetőek, és a színészek is tisztességes munkát végeznek mindegyikük esetében. Ellenben viszont a többségük eléggé unszimpatikus, és alig tudunk valakivel igazán azonosulni. Akivel lehetne is, az nagyon keveset szerepel. A szereplők több hülyeséget is elkövetnek a történet során, viszont ebben az esetben annyival elnézőbb tudok lenni, hogy ezek a hülyeségek nem a szokásos filmes klisék képében jelennek meg, hanem úgy vannak megalapozva, hogy bármekkora hülyeségről, vagy hibás tettről van szó, azokról el tudjuk hinni, hogy valószínűleg a valóságban is így játszódnának ezek le. Valódi, érzelmileg meggyötört emberek, bármennyire is józan belátásúak, biztosan képesek lennének ilyen rossz döntések meghozatalára. A film a borzongatás mellett valamilyen szinten a halál, a gyász, és az elengedés témájával is foglalkozik. Azért nem kell annyira mélyfilozófiai magaslatokat ideképzelni, de érződik a végeredményen, hogy a készítők valahogy érzékeltetni próbálták ezeknek a témáknak a súlyát. Hogy mennyire komoly következménye lehet annak, ha valaki nem tud megbékélni egy szerette elvesztésével, és, hogy mennyire szükség van az elengedésre és a megbékélésre. Mert ellenkező esetben az illető olyan szinten bele tud betegedni a gyászba, hogy az a teljes életét felemésztheti. Ez a szál pedig szép következetesen végig van véve Mia karakterén, és az egész történeten.
A Beszélj hozzám! mindenképpen 2023 egyik legfigyelemreméltóbb horrorfilmje, bár közel sem tökéletes, és nem annyira erőteljes, hogy azonnal kikiáltsuk klasszikusnak, és együtt emlegessük a modern újhullám nagyjaival. Ennek ellenére még is egy hatásos és erőteljes horrorfilm ez, aminek még a saját releváns mondanivalója is megvan. Napjainkban pedig ez már nagy sikernek számít.

IMDb