Ahogyan a gore-beharangozóban is ígértem, terítékre kerül a tematikán belül egy magyar film is, ami nem más, mint a 2006-os, Parti Nagy Lajos novelláiból, osztrák-francia közreműködéssel, Pálfi György rendezésében készült Taxidermia. Annak ellenére, hogy ez a film nagyon nehezen sorolható műfajba, mert egyszerre szatíra, dráma, vígjáték és művészhorror, az explicit tartalmak és a már-már torture pornba átcsapó jelenetek fényében leginkább ennél a tematikánál érdemes beszélni róla. Már a legelején leszögezném, hogy ez a film nem a múltidézés nosztalgikus hangulatának céljából készült, hanem gúnyból, a régi rendszerekről és emberekről szól.

Antológiás felépítésű a majdnem másfél órás játékidő: a kerettörténet egy művészeti bemutató, ahol az elején még nem tudjuk, mi lesz kiállítva, csupán a kurátor narrációját halljuk, miszerint az elkészült remekmű nem születhetett volna meg három generáció nélkül. A továbbiakban három férfi történetébe kapunk bepillantást, a nagyapáéba, apáéba és fiúéba. Az első rész a nagyapával foglalkozik, melyben már az sem konkrét, ki is a nagyapa, hiszen a történet a tisztiszolgára, Marosgoványi Vendelre koncentrál, egy vidéki falucskában, a II. világháború idején. A háború szinte messze zajlik, a falucska lakóit, Marosgoványit és a hadnagy családját három dolog határozza meg: a szexuális igények kielégítése, az evés és az ürítés. A tisztiszolga végtelenül perverz, már-már állati szinten él, csupán az érdekli, hogyan elégítheti ki igényeit, kukkolja a hadnagy feleségét, a cselédeket, mikor pedig unatkozik, a tűzzel játszik.

A második szegmens a hadnagy fiát, Balatony Kálmánt állítja fókuszba, aki már a „jóléti” kommunizmusban él mint elismert sportoló. Csakhogy ekkortájt nem divat a futás, a mozgás, így Kálmán az evés bajnoka, a betontengerből kiemelkedő kolosszeumban mutatja meg tehetségét, eszik és hány, eszik és hány, amennyire gyorsan csak tud, vörös kaviárt, disznótort, amit csak eléje tesznek. A szintén világklasszis „sportolónő” Gizella lesz szíve választottja, és a kimerítő edzések mellett megházasodnak. Nászuk gyümölcse jelenti Kálmán reménységét, ha már neki nehezére esik a legjobbak legyőzése, talán majd fiának.

És el is érkeztünk a záró részhez, amely már Balatony Lajossal foglalkozik, aki szülei szégyenére vézna felnőtt lett, ezért egész életében a teljes megvetést kapta. Napjai abból állnak, hogy mozgásképtelenné hízott apját és annak óriásmacskáit látja el, szabadidejében és egyben munkája keretén belül pedig preparál. Hogy saját komplexusait legyőzze és bebizonyítsa apjának, hogy ő maga is tökéletessé tud válni, hobbiját fogja felhasználni…

Szerintem teljes mértékben nyilvánvaló, hogy az egész mű a groteszk szórakozást szolgálja, s egyben görbe tükröt állít a múlt elé, mely főként a második résznél érződik leginkább. Minden kissé ki van sarkítva, éppen eléggé ahhoz, hogy még felismerjük az akkori társadalmat, az abban élő embereket és életeket, de szürreálissá is váljon. A groteszk a legjobb szó, ami jellemzi a filmet, a gyönyörű vizuális megoldások váltakoztatása a gyomorforgató jelenetekkel. Példaként emelném ki az Andersen-párhuzamot és a fateknő felhasználási módjainak bemutatását. A színészi játék kifogástalan és megdöbbentő, mivel nem egyszer feszegeti a forgatókönyv az erkölcsi kereteket. Történet szintjén, úgy gondolom, nem lehet elsőre megérteni, megmagyarázni, és szerintem egy kollektív elemzés sincs, mindenki értelmezheti a látottakat, ahogyan az látókörébe belefér, de mindenképpen nyitottabb embereknek ajánlom, akiknek a gyomruk is edzett.

Szerintem: 7/10

IMDb | mafab