Vajon gondolt e arra Damien Leone, hogy saját kis független horrorja, a Terrifier, és teremtménye Art, a bohóc idővel világjelenséggé válhat? A most negyvenkét éves író/rendező szinte a semmiből hozta össze filmjét még 2016-ban, és a rajongóknak köszönhetően jóval később, és jóval több pénzből a folytatás is elkészülhetett 2022-ben. A második rész már sokkal nagyobbat robbant, ami immár nem csak a horror rajongók szűk rétegét találta be, hanem már a szélesebb közönséghez is eljutott a híre. Art pedig már visszafordíthatatlanul elkezdte menetelését a nagy horrorikonok csarnokához, hogy olyan ikonikus alakok közé csatlakozhasson, mint Freddy, Jason, Michael Myers, vagy Bőrpofa. Ezek után nem is volt kérdés, hogy a Terrifier franchise-t folytatni kell, és ezúttal erre már nem is kellett olyan sokat várni, mint korábban.

Öt év telt el azután, hogy Sienna (Lauren LaVera) végzett Arttal, a bohóccal (David Howard Thornton). Az azóta eltelt éveket a lány főleg egy pszichiátrián töltötte, hogy képes legyen feldolgozni az átélt borzalmakat. Öccse, Jonathan (Elliott Fullam) szintén próbálna normális életet élni, ám vele ellentétben Sienna nagyon nem képes túltenni magát a történteken. Még mindig kísértik a múlt emlékei, és biztos benne, hogy Art még vissza fog térni. Ez a félelme a karácsonyt is beárnyékolja, amit most nagynénje családjánál tölt. A legrosszabb még is az, hogy igaza van, mert Art valóban nem halt meg, és öt év után visszatér, oldalán korábbi áldozatával, a démoni megszállás alatt lévő Victoriával (Samantha Scaffidi), hogy együtt bosszút álljanak Siennán, és egy igazi vérgőzös ünnepé változtassák ezt a karácsonyt.

Az első két Terrifier legnagyobb erénye talán az volt, hogy visszahozta a hetvenes, nyolcvanas évek slasher és grindhouse stílusát, és ennek jegyében egyáltalán nem finomkodott és bátran bevállalta a legdurvább, legbetegebb ötleteket is. Tette ezt mindvégig úgy, hogy egy igazi szerelmeslevél volt a zsáner aranykora előtt. Mivel napjainkban nem nagyon látni már ilyen filmeket, természetes, hogy a kiéhezett horrorrajongók azonnal a szívükbe zárták, és ezen a téren a harmadik rész sem okoz csalódást. Sőt, akár még azt is elmondhatjuk, hogy a Terrifier 3 egy igazi klasszikus értelemben vett slasher folytatás lett, de ezt még bővebben is kifejtem. Ami már a második rész esetében is szimpatikus volt, hogy Damien Leone elkezdett egy rendes mitológiát felépíteni Art köré, és már a történetet és a karaktereket is sokkal komolyabban vette. Ez az építkezés itt tovább folytatódik, jól láthatóan a rendező tényleg el akar mesélni egy történetet, és vannak is ötletei bőven (amik nem merülnek ki a minél kreatívabb és gusztustalanabb gyilkosságokban). Az első részben csak a végén volt erre utalás, a második rész már jobban belengette, de itt már egyértelműen nyakig járunk a természetfelettiben, démonokkal és egyéb másvilági jelenségekkel, és én ennek a magam részéről eléggé örültem. A természetfeletti és misztikus elemekkel engem amúgy is sokkal jobban meg lehet venni, mint az átlag, hétköznapibb sorozatgyilkosokkal, de a természetfeletti behozatala biztosítja is azt, ha franchiseban gondolkodunk, hogy a széria ne fulladjon ki rövidtávon. Art lényege és háttere is már sokkal jobban körvonalazódik itt, de még érződik, hogy van azért itt még elmesélni.

A háttérsztori mellett az aktuális cselekményt is következetesen viszi tovább a történet. Az előző részben kaptunk egy fantasztikus final girlt Sienna személyében, aki tényleg egy jól megírt karakter, és már rég szükség is volt egy ilyen hősnőre. Itt is az ő történetét követhetjük tovább, és a film szán bőven időt arra, hogy ő és az öccse hogyan élnek tovább a történtek után. Ilyen tekintetben mindkettőjük karakterét is eléggé reálisan kezeli a film. Sienna még mindig szenved az átélt borzalmaktól, látomásai vannak, és gyógyszereket szed, de próbál normálisan viselkedni, amennyire lehet, már csak az unokahúga miatt is. Jonathan pedig egy eléggé zárkózott srác lett, aki felhagyott régi kedvteléseivel, és úgy próbál normális életet élni, hogy minél kevesebbet gondol Artra. Lauren LaVera továbbra is fantasztikus Sienna szerepében. Minden egyes megmozdulása és gesztusa hiteles, valamint egy valóban szerethető karakter, akiért végig tudunk izgulni. Rá tényleg megéri alapozni a szériát, és LaVera kisasszony bőven meghálálja ennek a lehetőségét. Elliott Fullam is jó Jonathan szerepében, bár érezhetően itt egy kicsit már a háttérbe szorult. A többi új szereplő is hozza a kötelező alapot, akikért izgulni kell, azokat rendesen felépítették, és vannak utálnivaló karakterek is, akiknek a halálukat szinte élvezet végignézni. A színészek mind jól hozzák a rájuk osztott szerepet, sőt, még Clint Howard és Tom Savini is felbukkan egy rövid cameora. De a film igazi sztárja egyértelműen Art a bohóc. David Howard Thornton továbbra is végtelen energiával és lelkesedéssel formázza meg a démoni bohócot. Ha ő szerepel, egyszerűen nem lehet másra figyelni, annyira uralja az adott jelenetet. Nem csak a kreatív gyilkosságokban remekel, hanem tényleg van egy jellegzetes karaktere, ami miatt megjegyezzük őt magunknak. Minden egyes reakciója, manírja aranyat ér, és számtalan vicces pillanatot lehet kötni hozzá. Art elvitathatatlanul egy modern horror ikon, aki már beírta nevét a nagyok közé, és már csak őmiatta is megéri megnézni a filmet. Ezúttal viszont kapott maga mellé egy társat is, korábbi áldozata, az első rész végén megcsonkított Victoria személyében, akit azóta a második részben bemutatott sápadt kislány képében megjelent démon szállt meg. Victoria önmagában is egy jól működő horrorkarakter lett, és nagyon jól kiegészítik egymást Arttal. Art a néma gyilkos, vele szemben viszont Victoria sokkal többet beszél, és sokkal alattomosabban is viselkedik. Art végzi a piszkos munkát, Victoria pedig inkább a háttérből irányít, de azért ő sem fél bemocskolni a kezét. Nagyon jól működött az ő duójuk, és ez is egy jó példa volt a széria frissítésére.

Maga a történet jól van felépítve. Az elején szán időt a karakterek bemutatására, a fontosabbakkal időt tölt, hogy érdekeljen a sorsuk, majd aztán beindul Art véres ámokfutása, ami kreatív és nagyon beteg mészárlásokban csúcsosodik ki. Ez a film egyik legmegosztóbb pontja, ahogy azt már az első két rész esetében is megszokhattuk. A rendező továbbra sem finomkodik és tényleg csúcsra járatja a gore faktort. A véres, belezős jelenetek rajongói mind a tíz ujjukat megnyalhatják, viszont aki nem vevő erre, az tényleg ki tud készülni. Sőt, még veterán horror nézőként is párszor azt éreztem, hogy a rendező nagyon próbálja überelni a korábbi kegyetlenségeket, és sokszor már nagyon túl is tolja ezt. Néhány gyilkosság már nagyon túlzó és hiteltelen lett, amin csak a groteszk fekete humor tud segíteni, de komolyan venni nem nagyon lehet. Maga a sztori is jó, de érezhetően veszített kicsit a második rész lendületéből. Ez egy alap folytatás betegség, de a Terrifier 3 szerencsére még jobban jött ki ebből. A legtöbb puskaport a második részben ellőtték, de szerencsére maradt még annyi, hogy egy jó és élvezetes sztorit rakjanak össze. A játékidő viszont itt is átlépi a két órát, amit egy slasher esetében eléggé szükségtelennek tartok, bár itt a film hossza nem érződött annyira, mint a második rész esetében. Lehet, hogy ezúttal Leone jobban érzékelte, hogy mennyi cselekményt és karaktert érdemes belepakolni a filmbe, és ezek megfelelő mennyisége nem is szúrt most annyira szemet. Viszont a film utolsó harmada és a finálé elég gyorsan és felvezetés nélkül jön. Ott tényleg olyan mintha kivágtak volna pár jelenetet, aztán a befejezést is gyorsan le kellett volna még tudni. Nem rossz a finálé, de közel sem olyan katartikus, mint a második részé volt. Ráadásul érezhetően fel akarták vezetni inkább a majdani negyedik részt is, ami reméljük, hogy elkészül, mert azért lenne itt még mit megmagyarázni és lezárni.

Mindent összevetve a Terrifier 3 egy nagyon is jó és szórakoztató horror folytatás lett, ami még az apróbb folytatás betegségek ellenére is képes volt friss maradni, és nem rontotta le azt, amit az első két film felépített. Akik az előző részeket szerették, azok ezt is szeretni fogják, mindenki más viszont óvatosan közeledjen hozzá. A groteszk fekete humorára nem lesz vevő mindenki, a határokat feszegető – helyesbítek, a határokat bontókalapáccsal áttörő – vérengzés pedig biztos a többségnél ki fogja csapni a biztosítékot. Ehhez a filmhez tényleg gyomor kell, és ez nem vicc. De ha már megacéloztuk magunkat, és készenállunk egy régimódi slasher mókára, akkor így karácsony előtt bátran tudom ajánlani minden horrorrajongónak ezt a kis ünnepi vérfürdőt.

IMDb