Grantham, Virginia. Egy gyilkosság helyszínén járunk, ahol éppen javában zajlik a helyszínelés. A ház pincéjében a rendőrség egy ismeretlen nő elásott holttestére bukkan. Jane Doe-t a seriff elviszi a helyi halottasházba, Tommy és Austin Tildenhez, és arra kéri őket, hogy még aznap derítsék ki, hogyan és miért halt meg [Amerikában és Kanadában az ismeretlen személyazonosságú nők, illetve női holttestek kapják ezt az általános nevet, amíg nem azonosítják őket; férfi megfelelője a John Doe (amolyan Kovács János) - Ralome]. Apa és fia igyekeznek is megfejteni, mi volt Jane Doe halálának az oka, ám minél több mindent derítenek ki, annál több furcsa dolog történik a halottasházban. Vajon kicsoda Jane Doe, és milyen rejtély állhat a halálának hátterében?

A The Autopsy of Jane Doe igazán jól sikerült horror lett. Először is olyan az egész rendezése, mintha mi magunk lennénk a helyszínelők, akik segítenek felderíteni ezt a megoldatlan esetet. Főleg a film elején nagyon szépen játszanak a mélység-élesség terén az alkotók. Ezt követően olyan nézetre váltanak, mintha a kórboncnok nekünk magyarázná el, mit is csinál éppen, mindezt pedig úgy, hogy bevonnak minket teljes egészében a sztoriba. Ha valaki nem szereti a közelről bemutatott belső szervek és egyebek látványát, akkor nem neki találták ki ezt a filmet, ugyanis itt mindent nagyon közelről, nagyon részletesen megmutatnak nekünk. Láthatjuk, hogyan zajlik pontosan a feltérképezés és a boncolás folyamata. Minden részletre kitérnek, és egyre inkább ráncoljuk össze a homlokunkat, és tesszük fel mi is a folyton ismétlődő kérdést: mégis mi folyik itt? Eközben rendszeresen vissza-visszatérnek Jane Doe arcára, ami igencsak hátborzongató. Nekem konkrétan beleégett ez az arc az agyamba. Azokkal a szürke szemekkel kifejezetten borzalmas látványt nyújt a hölgy. Libabőrös lesz tőle az ember, és akad nem is egy pillanat, amikor borsódzani kezd tőle a hátunk.

Itt pedig ki kell térnem a Jane Doe-t alakító Olwen Catherine Kellyre. Na már most, azt hihetnénk, hogy nem nagy valami, amit csinál, hiszen a film egészében fekszik egy asztalon. Ez igaz, de ugyanakkor nagyon nehéz, és biztos vagyok benne, hogy idegtépő feladat lehet egy színésznek csak úgy feküdni ott, mint egy élettelen tárgy. És mégis, már attól megkapjuk az idegbajfaktort, hogy ránk bámul. Olwen Catherine Kelly pedig nagyon jól csinálja ezt, meglepően félelmetes. A leányzó ugyan nem régen kezdte a szakmát (eddig három filmben szerepelt), de remélem, ezek után kellőképpen felkapják, mert nagyszerű színésznő válhat belőle. Hullát már nagyon jól tud játszani, az egyszer biztos.

A film másik két főszereplője Emile Hirsch és a veterán Brian Cox, akit ha másból nem, de Az embervadászból illik ismerni, mint első Hannibal Lectert. Rájuk sem lehet senkinek egy rossz szava sem. Nagyon jól működik közöttük a kémia, és teljesen hitelesen hozzák a szerepüket. Mivel kevés szereplős, egy helyszínes filmről van szó, így létfontosságú volt, hogy a színészek jók legyenek, és hála istennek, ezen a téren nem csúszott el a film.

Igazság szerint, ami nekem különösképpen tetszett, az a magyarázat. Egyáltalán nem gondoltam volna, hogy erre fogják felfűzni a sztorit, de baromi jó húzás volt ez a készítőktől, le a kalappal előttük. Eszembe sem jutott volna ez a csavar, és nagyon tetszik az egész koncepció. Még inkább különlegessé tette ezt a filmet, és ezzel végképp kiemelte a tucatdarabok közül. Szépen építkeztek, mindent jól megmagyaráztak, és a vége is nagyon ütősre sikeredett.

Ám mint mindenben, ebben is vannak kis banánhéjak, amin egyszer-kétszer el is csúsznak. Feleslegesek azok a jump scare jelenetek, komolyan ,az egész légkör ezek nélkül is nagyon működik. Olyan szép acélos, hideg és hátborzongató az egész film, olyan az egész, mintha tényleg ott lennénk abban a hideg szobában. Sőt, néha olyan érzésünk is támadhat, mintha mi feküdnénk azon a hideg boncasztalon, kiszolgáltatva és kiterítve. Ezt az egész légkört pedig olyan szépen fordítják meg, hogy teljesen rossz irányba viszik el a jump scare-ek a filmet. Nem attól lesz valami félelmetes, hogy direkt a nézőre akarják hozni a frászt. Bőven elég volt, amit ezek nélkül nyújtottak nekünk. Akkor van baj a filmmel ugyanis, amikor nem az alapszituációra koncentrálnak, és elkezdenek átmenni rémisztgetésbe. Ilyenkor megtörik a film dinamikája, és kikerülünk az egész hatás alól, amit előtte olyan szépen beadagoltak és megcsináltak nekünk. Ugyanez vonatkozik az utolsó képkockára is. Felesleges lépés volt azt a záróképet betenni. Tök hatásos volt a lezárás enélkül is, sőt! Ezekkel a jelenetekkel tényleg csak túltolták a biciklit, de nem adtak hozzá az élményhez, inkább elvettek belőle.

Ám ezeket leszámítva a képi világ, a színészi játék és az atmoszféra, valamint az a csavar annyira rendben volt, hogy feledtették velem a hatásvadászatra épülő jeleneteket. A The Autopsy of Jane Doe annyira egyedi a főszereplő személye és a filmben megkomponált magyarázat miatt, hogy az idei év egyik legjobbja lett nálam. Bátran tudom ajánlani mindenkinek.

Pontszámom: 8/10

IMDb | mafab || magyar felirat