Az 1400-as évek Mexikójában élt egy gyönyörű nő Maria, aki feleségül ment egy meglehetősen jómódú férfihoz. Nem sokkal a házasság után két gyermekük született, azonban a férj megcsalta és elhanyagolta feleségét. Az asszony ezért bosszúból elvette tőle azt, amit legjobban szeretett, vagyis a gyermekeit. Maria vízbe fojtotta fiait, azonban az ezzel járó traumát már nem tudta feldolgozni, így végül a saját életének is véget vetett. A gyászoló asszony, vagy ahogy a mexikói folklórban ismert: La Llorona, azóta is az emberi világban ragadva keresi gyermekei lelkét, hogy bebocsátást nyerjen a túlvilágra. Ennek a legendának ugyan számos változata ismert Latin-Amerika szerte, azonban egy valami biztos, ha valaki szembe találkozik a fiait sírva gyászoló, fehér ruhába öltözött asszony szellemével az jobb, ha messziről elkerüli...
Nagyjából akkora távolságban, mint ezt a filmet... Kivéve, ha az illető arra gerjed, hogy tíz percenként valami, vagy éppen valaki ordítva beugorjon a képbe a legkiszámíthatóbb pillanatokban még lehetőséget sem hagyva arra, hogy egy másodpercnyi izgalom is eluralkodjon a nézőn. Persze az, hogy egyre több ilyen, és ehhez hasonló popcornhorrort gyártanak az arra enged következtetni, hogy erre van igény... Önmagában pedig nem azzal van a probléma, hogy a rendezők használnak jumpscare-eket, hanem azzal, hogyha csak azt használnak. Ugyan jól időzítve egyértelműen hatásos technika, de egymás után folyamatosan ismételve, végtelenül repetitív, unalmas és a készítők fantáziátlanságáról ad tanúbizonyságot.
A történet maga egyébként az 1970-es évek Los Angelesében játszódik, ahol a nemrég megözvegyült, kétgyermekes szociális munkás Anna Tate-Garcia-t (Linda Cardellini) egy sürgős esethez hívják. Egy anya a két fiával együtt bezárkózott az otthonukba, aminek a közelébe nem engednek senkit. Anna megpróbál segíteni a bajba jutott családnak, azonban a különböző sérülésekkel teli gyerekeket egy gyertyákkal teli lakásban, a gardróbba bezárva találja. Így a fiúk végül gyermekotthonba kerülnek, azonban a gyászoló asszony átka így is utol éri őket. Végül, a szerencsétlen körülményeknek köszönhetően Anna gyermekei kerülnek La Llorona célkeresztjébe, ezzel pedig megkezdődik a küzdelem a démon ellen.
Alapvetően a történettel nem lenne különösebb baj, hiszen nem várja el senki, hogy világmegváltó ötlet álljon minden film mögött. Én személy szerint örültem volna, ha kicsit többet kapunk a gyászoló asszony legendájából, vagy erősebb atmoszférával dolgozna a film. Ráadásul a mexikói folklór sem jelenik meg egy kis sámáni füstölőzést leszámítva. Maga a főszereplő Linda Cardellini a gyerekszínészekkel együtt teljesen korrekt alakítás nyújtott. Igaz semelyik szerep sem volt túl összetett, hiába próbálták érzékeltetni a férj/édesapa elvesztésének drámáját. A fentebb említett sámán Rafael Olvera karakteréért pedig kár, hiszen általa inkább egy csekély humort emeltek be a filmbe, mintsem a néphagyomány különböző elemeit. James Wan-nak nem ártana kicsit jobban megfontolnia, hogy milyen produkciókhoz adja a nevét, hiszen ezzel a filmmel a gyászoló asszonyt is beemelték a Démonok között univerzumába. Perez atya személyén keresztül még utalást is kapunk az első Annabelle filmre. A legutóbbi részeket tekintve érdemes lenne átgondolni, hogy merre tart a franchise...
A gyászoló asszony átka ugyan nem pusztítóan rossz, de nem tudom egy kellemes alkotásnak nevezni. A másfél órás játékidő alatt voltak sikolyok, vízbe fojtott gyerekek, különböző szertartások meg persze a másodpercenként arcunkba ordító fehér ruhás hölgy, de feszes tempó, magával ragadó hangulat, izgalom... na az nem volt.
5/10
A filmet a mai naptól nézhetitek meg a magyar mozikban. Forgalmazza az Intercom.