A játék megjelent PS3-ra, PS4-re, Xbox One-ra és PC-re is. Az ismertető a PS4-es verzióról készült.

Szerintem minden horrorjáték-kedvelőnek mond valamit az a név, hogy Resident Evil. A játék, mely örökre beégette magát a játékostársadalom agyába, azóta igen sok részt élt meg, és nagyon sok változáson ment át. Az, hogy javára vagy romlására változott a Resident Evil, nem ezen cikk tárgya, de az tény, hogy az eredeti készítő már rég nem tagja a fejlesztőbrigádnak. Viszont most visszatért új játékával, a The Evil Withinnel, hogy megreformálja a horrorjátékokat!

A program története egy bizonyos Sebastian Castellanos nevű nyomozó kalandozása körül forog. Sebastiant egy nem éppen jó hírnevű elmegyógyintézethez hívják ki társaival. A jelentések szerint nagy baj történt az épületben, és az odaküldött több tucat egység egyike sem válaszol. Megérkezvén a szakadó esőben, az intézet előtt rengeteg elhagyatott autót találunk, és sehol egy teremtett lélek. Az épületbe belépve szörnyű látvány fogad minket. Mindenhol vér és sok-sok hulla, melyek némelyikét megcsonkították. Egyetlen túlélőt találnak, aki súlyos sérülései és sokkos állapota ellenére elhabogja, mi is történt valójában. Ám a zagyvaságokból, melyeket összehord, nem sok mindent lehet kivenni, így inkább a biztonsági felvételekre hagyatkoznak a nyomozók. A felvételeken egy furcsa, csuhás embert lehet látni, aki játszi könnyedséggel teszi el láb alól a fegyveres alakukatokat, majd hirtelen a kamerába néz, és a borzalmak elkezdődnek... Egy félhomályos helyen találjuk magunkat, fellógatva, rengeteg hulla társaságában. Szemben egy groteszk alak éppen egy embert darabol fel. Nem sokat kell gondolkodnunk, hogy rájöjjünk, a következő áldozat mi leszünk. A feladatunk adott, ki kell jutni az épületből. Majd pedig rájönni, mi ez az egész.

A The Evil Within igen erős kezdéssel bír. Az elmegyógyintézetből való kijutás próbatétele nagyjából megmutatja a játékosnak, hogy bizony az elkövetkezendőkben itt egy kemény horroranyaggal áll szemben. Felejtsük el a kényelmes, biztonságot adó tömérdek lőszert, felejtsük el a kiszámítható történéseket, felejtsük el azt, amit eddig tapasztaltunk hasonszőrű játékokban. Itt sok mindent újra kell értelmeznünk. Sokszor van az, hogy egy húzósabb rész után azt várnánk, most pihi lesz. Ám sokszor nem ezt kapjuk, hanem újabb borzalmakat, melyek csak följebb tolják a játékot uraló feszültséget, és azt az érzetet, hogy sose lesz ennek az egésznek vége.

A játék alapvetően három részre bontható: lopakodás, menekülés, harc. A lopakodáson lesz a legnagyobb hangsúly. Rengeteg olyan helyzet lesz, ahol érdemes inkább lapulni a sötét sarokban, mintsem harcba bocsájtkozni. Nagyon vigyázni kell, ugyanis ellenfeleink nem ostobák. Könnyedén kiszúrnak minket, ha nem vagyunk óvatosak, segítségért szaladnak és aztán lesz nemulass. De ha mégis harcra kerül a sor, a játék nem szégyenkezhet, ugyanis fegyvereink tárháza igen változatos. A pisztolyokon, puskákon keresztül a nyílvetőig lesz itt minden. Viszont muníciót hozzájuk nem fogunk minden egyes sarkon találni, így érdemes meggondolni, hogy miből mennyit és mikor használunk. Mert ha kifogyunk, marad az elkeseredett közelharc, ahol hamar alul fogunk maradni.

Ezért is érdemes felszerelésünk mellett magunkat is fejleszteni. Ezt a későbbiekben feltűnő, egyfajta alternatív dimenzióban tehetjük meg, ahova a játék bizonyos pontjain tudunk majd visszatérni. A fejlesztést a különféle helyeken eldugott, illetve az ellenfelekből elhullajtott zöld folyadékból (stílusosan takonynak hívtam) tehetjük meg. Lesznek viszont esetek, ahol muszáj lesz menekülőre fognunk, mert olyan szörnyűségekkel találjuk majd szembe magunkat, melyek ellen fegyvereink nem lesznek hatásosak. Ezen részeket igen idegtépőre sikerült elkészíteni, mert sokszor nem csak saját magunk épségre kell odafigyelni, hanem a néha-néha feltűnő társainkéra is.

De hogy a változatosság meglegyen, és agyunkat is megtornáztassuk egy-egy borzalmas jelenet után, olykor fejtörőkbe, logikai feladványokba ütközünk. Ezek változatosságáért és ötletességéért pedig külön piros pont jár. Ahogy ellenfeleink és a főellenségek kellőképpen változatos, förtelmes és rémisztő kinézetéért se érheti szó a ház elejét. Mint ahogyan ez igaz az egész játékra. Miután kijutunk az elmegyógyintézetből, végig változatos pályákban, izgalmas jelenetekben lesz részünk, s ami sajátossága a játéknak, és sok mai program erről példát vehetne, hogy egészen a legvégéig képes újat mutatni a játékosnak, nem ismétli végtelenül unalmasan önmagát.

De mit érne ez az egész, ha egy horrorjátéknak nincs meg a hangulata. Ám ettől nem kell félnünk! A Resident Evil apukája tudja, mi kell egy jó horroranyaghoz. A játékban szinte végig olyan nyomasztó hangulat uralkodik, melyre már rég nem volt példa. A félelemkeltéshez hozzájárulnak a képernyőn látható, különféle filmes hatású szűrők, melyek sokat dobnak az amúgy is nyomott hangulaton. A hangok pedig csak fokozzák ezt. A háttérzaj, mely egy-egy csendesebb jelenetet megtör, sokszor a hátamon is felállította a szőrt. Egy részt muszáj kiemelnem, hogy értsétek, miről beszélek. A későbbiekben eljutunk egy kórházba, ahol vaksötét van. Csak viharlámpánk kicsiny fénykörében látjuk, mi van körülöttünk. Egy kórteremben haladunk lassan előre. Porszemcsék szállnak a fényben, koszos ágyak hevernek mindenhol. Itt-ott néha eltakarja az ágyat a ponyva, így nem tudjuk, mi várhat a sötétben megbújva. A távolban zajt hallunk. Hiába erőltetjük szemünket, mégsem látunk semmit. Majd hirtelen valami felkavarja a lassan aláhulló porszemcséket. Az ágyakat, tolószékeket lassan félretolja valami. Valami, ami felénk közeledik, de mi nem látjuk még mindig, hogy mi az. Puskánkkal célzunk, de még mindig semmi. Leadunk egy lövést, de semmi. És ekkor ránkugrik a sötétség mélyéről a rémségek egyike...

Nos, remélem nagyjából sikerült átadnom azt a hangulatot, amit a The Evil Within nyújt. A borzongási faktor a maximumon van ennél a játéknál. S eme förtelmes érzet átélésére 15-20 óránk lesz, mire eljutunk a légvégére. Viszont, mint gondolom, már láttátok, mégsem kapta meg a maximális tízest a játék. Sajnos grafika terén a PS4-es verzió elég közepesen fest. Meglátszik rajta, hogy az előző generációra tervezett motor felturbózott változatát használja. De még így is karcsú az, amit látunk egy nextgen konzolhoz mérten. Az összképet szintén rontja a szélesvászon. Ezt a készítők a filmes hatás elérése végett tették bele, de engem inkább zavart a kép méretének csökkenése. Szerencsére PC-n már azóta elérhetővé vált egy javitócsomag, ami engedi ennek ki- és bekapcsolását. Remélem nemsokára konzolokra is elérhető lesz. Ezenkívül hiába a remek hangulat, miután elhagyjuk az intézet falait, sajnos az első 3 fejezet elég laposra sikeredett, mintha ott még nem találták volna magukat a készítők. De ezeken kívül más kivetnivalót nem találtam a játékban.

A The Evil Within, bár nem lett tökéletes, de elmondhatja, hogy igencsak odatette magát a horrorjátékok között. Nem hiába bábáskodott felette a Resident Evil atyja. Hiszen így egy erősen nyomasztó hangulatú, mindvégig változatos horrorjátékot kaptunk, melyet bátran javaslok mindenkinek.

9/10