Kifejezetten vonzódom a démoni megszállás témaköréhez. Ez valószínűleg egyrészt az okkultizmus iránti rajongásomnak tudható be, másrészt pedig a jelenség pszichológiai vonatkozásait is rendkívül érdekesnek találom. Legyen szó azonban akár a misztikumról, akár a tudományról, a jelenséggel kapcsolatban az, ami mégis igazán lenyűgöz, az a változás. A változás, amely a megszállás „áldozatában” megy végbe. Ezek a legtöbb esetben – főleg a mozgóképeken – leginkább negatív előjelűek. Az ártatlan kislányból tomboló démon válik. Olyan entitás, aki már semmit és senkit sem képes tisztelni, ami egykoron fontos volt a számára. Tökéletes allegóriája ez a tinédzserré érés – a szülők számára gyakran keserű – folyamatának. A valós, démoni megszállást dokumentáló esetek azonban viszonylag ritkák, annak ellenére is, hogy az ördögűzést már az ókori sumerek is oktatták és a rituálé gyakorlata egészen az animizmusig ezáltal pedig az emberiség hajnaláig visszavezethető. A dokumentált – modernkori – ördögűzések közül a leghíresebbek talán Anna Ecklund, Robert Doe és Anneliese Michell esetei. Ez pedig nem véletlen, mivel Anna és Robert esetei szolgáltak alapul minden idők egyik legfélelmetesebb horrorfilmjének, a ’73-as The Exorcist című mozinak, az Anneliese történetét adoptáló 2005-ben debütált Exorcism of Emily Rose pedig anno szintén szép sikereket könyvelhetett el magának. Mindekét film zseniális alkotás a témában, bár Emily Rose pajtabeli jelenete szerintem a hasonló tematikát követő filmek csúcsa – a mai napig imádom. A’73-as film nem kerülhette el a sikert és ez együtt járt a kötelező folytatásokkal és ilyen-olyan mellékszálakkal, amikről épp elmém megtartása érdekében inkább jelen sorok írása közben nem emlékezem meg. (Itt azért érdemes megjegyezni, hogy 2016-ban jött Az ördögűző sorozat, ami nagyon bátran és okosan nyúlt az alapanyaghoz és kiváló leágazása volt a klasszikusnak. - szerk.) Várható volt, hogy franchise nem marad sokáig eltemetve valamely ősi sírbolt mocskos kőtáblái alatt, így 2020-ban meg is történt a bejelentés mely szerint egyenes folytatást kap a The Exorcist, David Gordon Green rendezésében. Ez a folytatás jelent meg idén októberben, hogy reményt adjon a horrorrajongóknak. Reményt és egy ígéretet. Egy színvonalas, démoni megszállás tematikájú, éjsötét film ígéretét.
Angela (Lidya Jewett) legjobb barátnője, Katherine (Olivia O’Neill), segítségével egy ártatlannak vélt szertartás során megpróbál kapcsolatba lépni rég halott édesanyjával, azonban az idézés nem várt fordulatot vesz és a lányok olyan entitásnak nyitnak kaput, ami mindkettőjüket felemésztheti…
A fenti előzetes és a rövid történeti összegzés épp elég ahhoz, hogy képet tudjunk alkotni a moziról és ezzel egyáltalán nincs is baj. Egy ilyen jellegű horrortól nem is várunk feltétlenül többet. Jöjjön a Gonosz, pusztítson és változtasson. Húsba vágóan, fájdalmasan, kérlelhetetlenül. Nos, ezt szinte hiánytalanul meg is kapja az, aki bizalmat szavaz a filmnek. Ez pedig nem kis mértékben David Gordon Green érdeme, aki az új Halloween trilógia első két részével már bizonyított. Kellemesen teremti meg az atmoszférát és jól alkalmazza a műfaj vonatkozó kellékeit, engem már a film elején látható, Haitin játszódó jelenet meggyőzött. Igazán hangulatos felütés volt és reménykedtem, hogy a továbbiakban is sikerül ezt az alternatív látásmódot megtartani és lesz elég bátorság az alkotókban az unortodox utakat követni. Ez sajnos csak részben igaz. A film tetőpontján bekövetkező rituálé ugyanis nem áll össze koherens egésszé, természeti hagyományok éppúgy helyet kapnak benne, mint a katolicizmus tanai – annak ellenére is, hogy azokat csak részben alkalmazza felszentelt személy. Ezért a végjáték káoszba fullad – sajnos a rossz értelemben. A szereplők hozzák a kötelezőt, de igazán kiemelkedő alakítást nem tudnék megemlíteni a filmből, még annak ellenére sem, hogy visszatér Ellen Burstyn és Linda Blair is – bár előbbi találkozása a kereszttel kellemesen brutális szekvenciája az alkotásnak. A film legnagyobb elismerése a maszkmestereknek jár, akik rendkívül jó munkát végeztek – véleményem szerint főleg Jewett esetében. Remekül idézték meg a ’73-as eredetit úgy, hogy mellette friss elemekkel is színesítették a látványvilágot. A hangok is jól sikerültek, de ez egy hasonló műfajú filmnél alapkövetelmény. Itt azonban mindenképp meg kell említenem Mike Oldfield Tubular Bells című dalának klasszikus ritmusait, amik kifejezetten kellemes emlékeket fognak majd felidézni a rajongókban.
Milyen film valójában a Believer? Sajnos egyáltalán nem olyan, mint amilyen lehetett volna. A két lányt fókuszba állító történet egyszerűen nem használja ki a különböző kulturális hátterekből adódó lehetőségeket, nem is beszélve olyan témákról, mint a vallási fanatizmus vagy éppen a családon belüli erőszak. Ezek mind-mind karnyújtásnyira voltak csupán az alkotóktól, mégsem használták őket – nem lennék meglepve, ha létezne a forgatókönyvnek egy alternatív, korántsem finomkodó verziója is. Ezek hiányában a film egy tipikus „megszállós” mozi, olyan, amit valószínűleg nem sokan néznének meg, ha nem szerepelne a címében a mágikus szó, Ördögűző. Növelni kellett a tétet, így egy lány helyett már kettő élete kerül veszélybe, szükség volt olcsó bűvésztrükkre, hogy elérjen a közönséghez – ez lenne Burstyn és Blair – és szükség volt egy történetre, ami ha ingatagon is, de képes megtartani az alkotás pehelykönnyűnek is nevezhető súlyát. Ez a formula végül működött ugyan, de az eredménye nem több egy tucathorrornál. Egyszer nézhető. Könnyen felejthető. Egy ima, melynek szavaiban mi sem hiszünk igazán. Ima, mely hatástalan kicsiny templomaink falain túl, a kint tomboló szél ugyanis darabokra tépi majd. Ahogy teszi majd azt a templomunkkal és végül velünk is…
- Pro
- A maszkmesterek munkája.
- Nosztalgikus pillanatok.
- Burstyn és O’Neill jelenete az emeleti szobában…
- Kontra
- …aminek mondatai felérnek a blaszfémiával.
- Az alkotók biztonsági játékot játszottak.
- Tucatfilm.
Pro | Kontra | 66% |
A maszkmesterek munkája. | …aminek mondatai felérnek a blaszfémiával. | |
Nosztalgikus pillanatok. | Az alkotók biztonsági játékot játszottak. | |
Burstyn és O’Neill jelenete az emeleti szobában… | Tucatfilm. |