Idővel mindannyian szükségét érezzük annak, hogy kilépjünk szüleink – gyakran egyre nagyobb terhet jelentő – árnyékából, hogy saját utakon indulhassunk el, hogy bebizonyíthassuk nekik, a környezetünknek és talán önmagunknak is, hogy képesek vagyunk saját jogunkon is sikereket elérni. Ez az élethelyzet minden alkalommal tartogat leküzdendő akadályokat, de talán közel sem akkorákat, mint azon fiatalok esetében, akik szülei híresek és hírhedtek hivatásukon belül. Hatalmas nyomás nehezedhet rájuk az oktatásuk évei alatt, az üzleti életben vagy a művészetek felé fordulásuk idején is. Pontosan ilyen teher lehet egy filmrendező gyermekeként a mozi világában érvényesülni és megpróbálni saját alkotásokat létrehozni. Vannak, akik képtelenek megbirkózni a velük szemben támasztott elvárásokkal, mások viszont sikerrel járnak és megtalálva saját filmes hangjukat értékes és gyakran megdöbbentő alkotásokkal hívják fel magukra a figyelmet. Ez utóbbira tökéletes példa Brandon Cronenberg 2020-as Possessor című víziója vagy éppen a Jennifer Lynch által rendezett, igazán erős Surveillance. Ezekhez az alkotókhoz igyekszik csatlakozni mostani munkájával M. Night Shyamalan lánya, Ishana is, akinek a The Watchers az első nagyfilmes rendezése.

Mina (Dakota Fanning) – egy kisállatkereskedés alkalmazottja – egy papagáj szállítása közben egy ismeretlen erdőben robban le autójával és nem sikerül kijutnia a hatalmas fák sűrűjéből. A lány azonban nem is sejti, hogy az éjszaka közeledtével furcsa lények lepik el az erdőt, akik mindent prédának tekintenek, leszámítva egy három főből álló társaságot, akik a rengeteg egy speciális részén élik mindennapjaikat. A lányt maguk közé engedik, hogy aztán egy meglehetősen szürreális helyzetben találja magát az erdő mélyének furcsa „színpadán”…

Az A.M. Shine azonos című regénye alapján készült film kezdetekben teljesen lenyűgözött – ez annak tudható be, hogy rajongok az kelta mitológiáért. A felütés hatásos, az erdő rendkívül baljós, az autó meghibásodásakor a rádió kijelzőjén feltűnő rúnák láttán pedig még egy könnycseppet is elmorzsoltam. Érződik rajta az eredeti mű írójának elkötelezettsége a téma iránt, ezt jól emeli át a fiatal rendezőnő. A ketrecként funkcionáló menedék is remek, egyfajta bemutatóterem, színpad a sötétben rejtőző, veszélyes közönség számára – kifejezetten tetszett a kétoldalú tükörfal koncepciója és az önmagunkkal való szembenézés allegóriája. Ami azonban igazán magával ragadott, az maga a figyelők „faja”, amiben mind a Tuatha Dé Danann, mind pedig az Aos Sí jegyek felfedezhetőek (isteni hatalommal megáldott tündérekre emlékeztető lények lényegében – bővebb bemutatásukra talán majd egy tartalmasabb cikkben kitérek az Okkultizmus/Paranormál rovat keretein belül, ha van rá igény). A film azonban szakít isteni, tünde jellegzetességeikkel és sokkal inkább az amerikai wendigo sajátosságaival ruházza fel ezeket a lényeket – ezért is fájt kiváltképp, hogy oly keveset láthattam belőlük a vásznon. A figyelők fészkei is remekül prezentálják a sídhe-ket, a tündérdombokat – ezek belső tereiből is elfért volna jóval több a 100 perces játékidő alatt.

Mind az a fentiekből is érezhető, a film alapjait szolgáltató regény az, ami autentikussága révén elsősorban kiérdemli az elismerést. A rendezőnő ezt pedig jól álmodja vászonra, látásmódja meggyőző. A film fényképezése és az operatőri munka is nagyszerű, a hangok pedig remekül asszisztálnak a látottakhoz. Azonban ez sajnos nem bizonyul elegendőnek ahhoz, hogy emlékezetes filmről beszélhessünk a The Watchers esetében. A színészi játék ugyanis elmarad a fentiektől, egyedül Olwen Fouéré játéka marad emlékezetes – ez mondjuk nem is lepett meg igazán. A gárda többi tagja hozza a kötelezőt és ezáltal a szürke középszert is. Ezeknél azonban sokkal nagyobb probléma az, hogy Ishana Night Shyamalan rendezése körülbelül a játékidő felére erejét veszti és ennek köszönhetően a történeti csavar is kiszámíthatóvá válik – még ha nem is teljes mértékben. Érződik bevezetőben említett megfelelési kényszer. Kár érte. A téma sokkal többet érdemelt volna.

Összességében elmondható, hogy a The Watchers egy, a kelta mitológiát egyedi módon prezentáló thriller/horror – bár én inkább az előbbi kategóriába sorolnám. Remek alaptörténettel, igen meggyőző lényábrázolással és egy kiszámítható csavarral, valamint egy igazán gyenge lezárással, ami után bennem jelentős hiányérzet maradt. Mindezek ellenére ajánlom a filmet, de csak azoknak, akiket vonz az északi mitológia ezen – viszonylag alulprezentált – szegmense. Ők meg fogják találni benne a varázslatot, mások viszont nem látnak majd mást csupán a saját tükörképüket…

IMDb