Az első évad joggal nevezhető az egyik legjobban összerakott sorozatnak, amiben sikeresen egyesítették a misztikumot, a filozófiát, a rituális-vallásos gyilkosságokat és az emberek önpusztító hajlamainak boncolgatását. Ha pedig ez nem lett volna elég, két kiváló színész, kiemelkedő játékát is megkaptuk mindennek tetejébe. Nem csoda, ha mindenki tűkön ülve várta a második évadot és azt a csodát, amit az első elhozott nekünk. Lássuk, hogyan sikerült A törvény nevében folytatása.

A második évad történetének középpontjában három nyomozó és egy gengszter áll. Ray (Colin Farrell) egy ideig mintazsaru volt, példás férj, ám egy tragédia megakasztotta addig irigyelt életét és letért a jó útról. Ebben segítségére volt Frank (Vince Vaughn), aki a helyi kiskirály, de szeretne végre kitörni a gengszter szerepéből, ám súlyos pofára esés lesz ennek a vége, így nemcsak újra kell kezdenie, hanem vissza is kell szereznie megtépázott hírnevét. Ani (Rachel McAdams) egy nagyon kemény csaj, indokolatlanul durva és távolságtartó, akinek meg kell küzdenie múltjának árnyékával és jelenének férfiak uralta közegével. Paul pedig az igazi katona, aki csak terepen érzi jól magát, minden parancsot teljesít, ám egy nő szexuális zaklatással vádolja meg, így az a veszély fenyegeti, hogy elveszíti a munkáját, amit annyira szeret. Egy szövevényes ügy felderítését bízzák a három nyomozóra (különböző okok miatt választják ki pont őket), Frank pedig néha segít nekik, miközben persze szépen lassan egyre jobban belebonyolódnak a dolgokba, kockára téve a karrierjüket, sőt aztán már az életüket is.

Nagyon sokan ki voltak akadva a sorozat második évadára. Sok igazság volt a kritikákban, de úgy érzem, hogy némi igazságtalanság is szorult ezekbe. Én sem éreztem azt, amit az első évad megnézése közben, nem voltam elégedett mindennel, maradt hiányérzetem bőven. Úgy gondolom, hogy túl sok szálon indultak el, nagyon nagyívű dolgot akartak megalkotni nekünk ebben az évadban és túl sok volt a főszereplő is. Egyszerűen nem volt elég idő ahhoz, hogy rendesen megérthessük a karaktereket. Mindegyik nagyon érdekes személyiség volt, mindegyikre kíváncsi voltam, de úgy igazán Ray és Frank lett rendesen kidolgozva. Anit sokkal jobban kellett volna árnyalni (főleg a végkifejletet látva), sokkal nagyobb szerepet kellett volna kapnia, főleg hogy ő volt az egyik főszereplő, valahogy mégis elsiklottak felette. Paul pedig teljes érdektelenségbe fulladt, holott az ő drámája volt az egyik legerősebb a sorozatban. Ugyanez igaz a mellékszereplőkre is, akikre szintén nem jutott elég idejük, éppen ezéert teljesen jellegtelenek és sablonosak voltak.

Nekem nem volt azzal bajom, hogy kihagyták a misztikumot és a vallásosságot. Örültem, hogy ennyire az emberi természetet, az önpusztításunkat, a vívódásainkat és a felemelkedésünket tették a központba. Tetszett ez a Szigorúan bizalmasra hajazó vonal, jó volt a környezetváltozás, örültem, hogy továbbra is a rend éber őreiről szólt a sorozat, igazán jó, hogy a karakterek sosem csak feketék és fehérek, mindig megvannak a mélységek, árnyalatok és a történetet is erősnek találtam. A ritmikával már akadtak gondok, de a képi megvalósítás magas színvonala azonban megmaradt. Az pedig kétségtelen tény, hogy Ray karaktere és története igazán erősre sikerült, következetesen építettek fel mindent, megvolt a dráma és a sokk faktor is. Ugyanez igaz Frankre is, bár belőle kevesebb is elég lett volna.

Az azonban tagadhatatlan tény, hogy nem szenteltek elég figyelmet a történet rendes és logikus felépítésére. Igaz ezzel már az előző évadban is voltak gondok, csak éppen ott volt mivel elfedni ezeket. Ebben az etapban azonban sajnos túl sok volt a következetlenség, az évad közepén lezajló „fordulat”, vagy váltás sem sikerült, a megfejtést pedig azért nem találhatta meg a néző magától, mert egyszerűen összecsapták az egészet. Ennek ellenére nem fogom azt mondani, hogy nézhetetlen, vagy rettenetes lett a végeredmény, mert ez nem lenne igaz. Az irány megvolt, a karakterek megvoltak és a színészekre sem volt okunk panaszkodni, mert tényleg jók voltak. A hangulat, a zene és a mondanivaló is a helyén volt, hozták az elvárt színvonalat ezekben. Csak éppen a részek sokszor unalomba fulladtak, katyvaszos lett a sztori és nem kaptuk meg azokat az erős karaktereket, akiket elvártunk volna ettől a sorozattól. Amit viszont nem szabad elfelejteni, hogy a befejezése tényleg ütősre sikerült, igazán sötét tónust vittek a végére, megvolt a dráma is és ott felvillantották azt, amit látni akartam volna az egész évadban. Éppen ezért felemás érzéseim vannak a sorozat második évadával kapcsolatban, mert szeretném én utálni, de nem tudom, ugyanakkor szeretném szeretni is, de az sem megy. Egy biztos én nem kaszáltam el ezt az antológiát, remélem, hogy sikerül megtalálni a helyes irányt és az egyensúlyt. Nem baj, ha újítanak a történetekkel, csak vigyázva tegyék ezt és tartsák meg azt, ami miatt annyira jó volt az első évad. Én remélem, hogy menni fog nekik.

Pontszámom: 6/10.

IMDb | mafab