Már a kezdetektől nyomon követem a True Detective szériát és magam is azok táborát erősítem, akik szerint az első évad volt az etalon. Ám ez korántsem jelenti azt, hogy a többi ne lenne jó. Mindegyik más vonalon indult el és szerintem ez egyáltalán nem volt baj. Sőt, bátor hozzáállás ez a készítőktől, hiszen mertek olyat hozni, amit a széria rajongói egyáltalán nem vártak az első évad után. Nem másolták az első felvonást, hanem igyekeztek új formulák szerint haladni. Ha pedig elfogadjuk ezt a felfogást, akkor máris sokkal jobb színben tűnik fel a második vagy a harmadik évad. De mi a helyzet ezzel a mostanival? Nos, az már egy másik történet...

Liz Danvers és Evangeline Navarro hat férfi rejtélyes esete után nyomoznak, akik a Tsalal sarkvidéki kutatóállomáson dolgoztak. A nyomozás során pedig rájönnek, hogy az egésznek köze van egy korábbi gyilkossági esethez, melynek felderítésében Navarro kudarcot vallott és azóta se hagyja nyugodni.

Igazság szerint többet nem érdemes beszélni a cselekményről. Nagyjából ennyiről van szó, mint amit felvázoltam, de a True Detective szériára jellemző, hogy viszonylag egyszerű a felütése, hogy aztán a cselekmény szövevényes fordulatokban gazdag irányt vegyen. A Night Country esetében sem volt ez másképpen, csak itt végül az alkotók úgy belegabalyodtak a dologba, mint majom a házicérnába. Ennek pedig az lett a vége, hogy már azt se tudták, hol van a sztori eleje és nem tudták felvenni az időközben elhagyott fonalat. Mindez azért vicces, mert az egész olyan pofon egyszerű volt és átlátszó, hogy csak azért tudtak így elveszni benne, mert saját magukat kavarták meg. Pedig végre elmerültek a horrorban is, voltak kifejezetten erős képsorok, a misztikus vonal is ült (egy darabig) és megvolt a jó irány, nagyon sok erős cselekményszállal, csak nem arra fókuszáltak, hogy valami igazán sötétet és eredetit rakjanak össze, hanem inkább dobálóztak az ötletekkel.

Nyilván Jodie Foster szerződtetése nagy dobás volt és mindenki látni akarta, hogy Starling, akarom mondani Danvers nyomozó szerepében, mit alakít a színésznő. Egyébként teljesen jól hozta a kiégett, az érzelmeit a végletekig elnyomó, a gyásszal megküzdeni képtelen nyomozót. Én pont így képzelem el Starlingot idős korában, miután a rendszer és Hannibal megrágta... Na, de vissza a szériához. A társát Kali Reis alakította, aki Navarro szerepében már nem tündökölt annyira. Én értem, hogy a sarkvidéken hideg van, de azért ennyire nem kellett volna, hogy befagyjon a mimikája. Mind a két karakterre amúgy nagyon jellemző volt, hogy egyáltalán nem női oldalról írták meg őket, hanem a klasszikus, kiégett, démonokkal küzdő zsaruk formulát vitték. Csak éppen mindenfajta nőiességet figyelmen kívül hagytak. Ennek következtében már olyan überkemények voltak ezek a nők, hogy nem csoda, hogy beszakadt alattuk a jég. Félre értés ne essék, nekem nem azzal van a bajom, hogy ha kemények a csajok. Bírom azokat a nőket, akik jól szétrúgják a gonoszok seggét. A bajom azzal van, amikor megfosztják őket teljesen a nemiségüktől, ezáltal hiteltelenné téve a figurát. Pedig kifejezetten női vonalon ment a sztori és nagyon kemény témákat érintettek (pl. gyerek- és csecsemőhalál), tehát sokkal jobb lett volna, ha a keménységet érzelmekkel lágyítják. Melyek láthatók és átérezhetők. Foster van olyan jó színésznő, hogy még így is jó tudott maradni, de Reis nagyon halovány volt.

Issa López felelt egyébként a szériáért és érdemes megjegyezni, hogy a True Detective atyja, Nic Pizzolatto bizony csúnyán bele is állt az utódjába és hát..., volt is igazsága. López ugyanis fogta és arra használta az első évadot, hogy eladja vele a negyediket. Szépen behozta a képbe Cohle apját, meg a Sárga királyt és az idő örvénylését, csak éppen maga se értette, hogy ezeknek, mi a jelentősége és jól agyonvágta. Érdemesebb lett volna valami tényleg eredetit és kreatívat kitalálnia ahelyett, hogy meglovagolja az első évad népszerűségét. A sztori egyébként a Wind Rivert is megidézte... már az első résznél azt mondtuk a férjemmel, hogy tuti valami hasonló lesz a végkimenetele. Nem is tévedtünk nagyot.

Mint mondtam én nem tartozom a True Detective fanyalgói közé. Elég, ha valaki elolvassa a második és harmadik évadról szóló kritikáimat és látja, hogy az eredetiséget és ötletet, a szolgai másolást elkerülő hozzáállást mindig is díjaztam. A Night Country esetében is leginkább a környezet, az őslakosok kultúrája és a környezetvédelemről, természettől való elszakadásról, hagyományaink elfelejtéséről szóló részek voltak azok, melyek kiemelkedtek. Amikor erre fókuszáltak, okosan beemelve a sisterhood vonalat, na az tényleg ütött. Csak aztán semmivel se foglalkoztak, nem dolgozták ki ezeket eléggé, hanem valami nagyon misztikusat, az első évadhoz hasonlót akartak készíteni, ez pedig lássuk be, nem sikerült. Hiába rövidítették le az évadot, ez a hat rész is nagyon vontatott volt. A széria közepe egyenesen vánszorgott. A mellékszereplőkkel alig foglalkoztak, mint ahogyan a gyár porblémáját is lesöpörték... Olyannyira nem foglalkoztak a többi szállal, amit amúgy ők hoztak a képbe, hogy végül ahová kifutott a dolog azt egy másfél órás filmben is elmondhatták volna.

Hiába bírtam a környezetet, a csontig hatoló hideget, a sötétet Jodie Fostert és Fiona Shawt meg az örvénylő időt, számomra ez a széria volt az eddigi leggyengébb. Pontosan az ötlettelensége, kidolgozatlansága és töketlensége miatt. Annyi sokkal jobb dolgot is kihozhattak volna belőle, ha igazán merészek. Így viszont tele volt félbemaradt cselekményszállal, azt a félszemű CGI medvét meg már fel se hozom. A retinám is kiégett tőle és nem értem, hogy a valóban csodás operatőri munka mellé, minek kellett ilyet belerakni?!

Az alaszkai keménység és sötétség nagyon illett ehhez a történethez és a szériához. Issa López viszont már egyáltalán merült el ebben a világban annyira, hogy kellően kiaknázza a kilátástalanság, depresszió, a lelkünket fokozatosan felemésztő fájdalom problémáját, hogy aztán hihető legyen, logikus és kidolgozott az, amikor végül így vagy úgy, de kijutnak a szereplők a fényre. A sztori inkább úgy épült fel, hogy szépen, fokozatosan belementek a sötétségbe, egy ponton beborított mindent a hideg és a félelem, majd aztán hirtelen kiugrottak a vakító fényre. Hunyorogva igyekeztek kihozni ebből az egészből valamit, csak éppen végül a készítők vakon maradtak. Nem sikerült feltenni a jó kérdést, így nem is találták meg rá a jó választ.

IMDb